21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Nyugodalmas jó éjszakát kívánunk! Miniszterelnökünk szavaival búcsuzunk a mai napra: Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot az illegális bevándorlással szemben, új szabályokat kell alkotnunk, amely a Brüsszelből érkező támadásokat is képes kivédeni. Oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke: a magyar államnak kötelessége fellépni a migráció szervezői ellen!

Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot az illegális bevándorlással szemben, új szabályokat kell alkotnunk, amely a Brüsszelből érkező támadásokat is képes kivédeni – mondta a kormányfő a Stop Soros törvénycsomagra utalva, amelyet a kormány már megtárgyalt és a jövő héten kerül az Országgyűlés elé.

A migráció elleni védekezés miatt van szükség az Alaptörvény módosítására – fogalmazott a kormányfő. Ahhoz ugyanis, hogy meg lehessen védeni Magyarországot, még egyértelműbb szabályokra van szükség – magyarázta.

Hozzátette: nem a migránsokkal, hanem a migrációval mint társadalmi jelenséggel van gond. Akik megszervezik, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, ezért meg kell azt akadályozni – tette egyértelművé.

A migránsokkal együttérzünk, de tudnunk kell, hogy nemcsak országokon át barangolnak, de segítséget is kapnak, útjukat szervezik, jogi és pénzügyi segítséget kapnak és a magyar hatóságok előtt is képviselik őket. Brüsszelben azt mondják, hogy ez emberi jogi kérdés, mi, magyarok azt, hogy ez nemzetbiztonsági” – fogalmazott.

Idén és jövőre is lesz nyugdíjprémium

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről elmondta, a korábbi gyakorlatnak megfelelően még a gazdasági év első felében megalkotják a büdzsét, amely 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.

Elmondta azt is, a nyugdíjemelésen túl nyugdíjprémiumra is van lehetőség a 2019-es költségvetésben a négyszázalékos gazdasági bővülésnek köszönhetően.

Folytatódnak az adócsökkentések, a hatéves bérmegállapodás értelmében jövőre 2 százalékponttal csökkennek a munkavállalók terhei. A kétgyermekes családok adókedvezménye havi 40 ezer forintra emelkedik – sorolta.

Konzultáció lesz a gyermekvállalásról

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a kormány családpolitikai akciótervet fog meghirdetni, amelyet megelőz majd egy nemzeti konzultáció a gyermekvállalásról és a gyermeknevelésről. Alapvetően a nők véleményére lesznek kíváncsiak – tette hozzá.

Mint mondta, 2030-ig szeretnék elérni, hogy a magyar nép képes legyen reprodukálni magát, vagyis annyi gyerek szülessen, ahányan eltávoznak.

Négy évre szól a mandátum

A kormányfő beszélt a beiktatási beszédéről is, amikor 2030-ig szóló terveket vázolt fel.

Próbáltam precízen fogalmazni, ez nem mindenkit zavart meg, természetesen a mandátum négy évre szól, felelősséget vállalni a következő négy évért tudok, de nem lehet elvégezni, hogy ne illesztenénk be hosszú távú tervekbe. Sokan ezt úgy értelmezték, hogy 2030-ig szeretnék miniszterelnök lenni, de ez nem így van, Magyarországon demokrácia van – fogalmazott.

A liberális demokráciát értékelve úgy fogalmazott: ezeknek az eszméknek a jegyében nem lehet eredményes politikát folytatni a gyakorlati világban. „Nem véd meg a migrációval szemben, mert azt támogatja, nem erősíti a családokat, ennek is eredménye, hogy demográfiai hanyatlásban élünk” – mondta, hozzátéve, hogy ezekre megoldást kínál a keresztény demokrácia.

Újabb nyomásgyakorlás

A kormányfő a Human Rights Watch felvetésére, mely szerint ki kellene zárni az Európai Néppárt sorai közül a Fideszt, úgy fogalmazott: „ez érdekes dolog, ilyet még én sem láttam”. A felvetést nyomásgyakorlásnak nevezte.

Soros György arra használja a pénzét, hogy befolyásolja az európai politikát, hogy a magyaroknak rossz legyen – vélte a kormányfő.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...