9.1 C
Budapest
2024. március. 2. szombat

Nyugati katonai vezetők vázolták a forgatókönyveket: így indíthat támadást Oroszország Európa ellen

Dátum:

Megosztás:

Az utóbbi néhány hétben több nyugati katonai és politikai vezető is arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a következő években akár a NATO ellen is támadást indíthat. A Politico egy terjedelmes cikkben írt három lehetséges forgatókönyvről azzal kapcsolatban, hogy miként történhet meg egy ilyen támadás.

A NATO keleti szárnya, a balti államok elleni orosz támadástól való félelem nem új keletű, hiszen már az utóbbi években is jelentek meg cikkek, sőt egész könyvek a témában. Az utóbbi hetekben azonban látványosan elszaporodtak az erről szóló figyelmeztetések

A politikusok több esetben arra hivatkoztak, hogy a saját országuk hírszerzése milyen forgatókönyvet tart valószínűnek, és arról is beszéltek, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetele is befolyásolhatja azt, hogy az oroszok mernek-e majd támadni. A Politico amerikai kiadása összeszegezte a lehetséges forgatókönyveket. A lap szintén azt hangsúlyozta, hogy szerintük elsősorban akkor következhet be egy ilyen támadás, ha Donald Trump győz a 2024-es elnökválasztáson.

A volt elnök korábban kritikusan nyilatkozott a NATO-ról, és állítólag a közelmúltban is belengette az amerikai szerepvállalás csökkentését, sőt még uniós tisztviselőkkel is közölte: nem fog segíteni Európán, ha a kontinens országait támadás éri. A Politicónak nyilatkozó tisztviselők azt mondták: ha valóban véget ér a Pax Americana korszaka, akkor a kontinens országainak 5-10 évre és rengeteg pénzre lehet szükségük ahhoz, hogy megfelelő szintre hozzák a haderejüket (miután az utóbbi évtizedekben elhanyagolták a katonai fejlesztéseket).

Csak évek múlva lehetséges?

A lap ezt követően sorolt fel három lehetséges forgatókönyvet, amelyek részben a korábbi figyelmeztetéseken alapulnak. Ezek egyike szerint

Vlagyimir Putyin 2027-ben indíthatná meg a támadást.

A forgatókönyv szerint az ukrajnai háború még mindig zajlik, de a nyugati támogatások már elapadtak, és a frontvonalak befagytak. Eközben a Nyugat figyelmét eltereli a Peking és Washington közt Tajvan miatt zajló konfliktus is. Emiatt az amerikai erők többségét Trump átvezényelte a Csendes-óceán térségébe, és azt is jelezte Putyinnak, hogy nem fog lépni egy baltikumi támadás esetén.

Az orosz fél a fentebb vázolt helyzetet arra használhatja ki, hogy Észtország ellen támadást indítson. A kezdeti rakétacsapások után a Leningrádi Katonai Körzetből több százezer, az ukrajnai háborúban tapasztalatot szerzett katona indulhatna meg modern felszerelésekkel. Az orosz erők harcba bocsátkoznak az észtekkel és a NATO (britek által vezetett) előretolt erőivel, de ezek nagyságrendileg jóval kisebbek, így vissza kellene vonulniuk.

Ebben a forgatókönyvben az oroszok napok alatt elfoglalják Észtország nagy részét, és bejelentik a terület annektálását, valamint azt, hogy a „nukleáris ernyőt” kiterjesztik az újonnan elfoglalt területre – mielőtt még a NATO európai országai bármilyen komolyabb lépést tehetnének. Ebben az esetben kérdés, hogy Európa hajlandó lenne-e megkockáztatni egy katonai akciót Észtország felszabadítása érdekében.

Európa sebezhető, ha Amerika nem segít

A második forgatókönyv azzal számol, hogy az orosz támadás már 2025-ben bekövetkezhetne – ez az elképzelés egyébként azokhoz a dokumentumokhoz igazodik, amelyek a Bundeswehrtől szivárogtak ki két hete. 

A német hipotézis szerint nem Észtországot, hanem az egész NATO gyenge pontjának tekintett, Lengyelország és Litvánia közti Suwalki-folyosót érné a támadás. Egy ilyen akcióval az egész Baltikumot elvághatnák szárazföldileg az oroszok.

Bármikor támadhat Putyin? 

A harmadik forgatókönyv pedig abból indul ki, hogy Putyin bármikor, akár már holnap is támadhat.

A Politico ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az orosz erők zömét most nyilván az ukrajnai háború köti le, de az utóbbi években a tartalékosokkal együtt a behívható orosz haderő létszámát 3,3 millióra növelték (eközben egyébként Európa országaiban 1989 és 2022 közt 3,4 millióról 1,3 millióra csökkent a katonák létszáma). Továbbá – a lap szerint – az orosz haderő harckocsijainak, tüzérségi eszközeinek és vadászrepülőinek száma meghaladja az európai NATO-tagországok hasonló eszközeinek számát (még ha minőségben el is maradhatnak azoktól).

Ezenkívül nem utolsó szempont az, hogy az európai országokban súlyos lőszerhiány van, miután a meglévő tartalékok egy részét átadták Ukrajnának. Mindezt híven szemlélteti az, hogy Marc Thys nyugalmazott belga tábornok 2023. decemberben azt mondta: a belga hadseregben akkora a lőszerhiány, hogy bármilyen konfliktus kezdete után nem sokkal már csak „kavicsokkal tudnának dobálózni”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy Oroszországnak sem oka, sem érdeke nem fűződik ahhoz, hogy háborút vívjon a NATO országaival. Igaz, korábban hasonló kijelentéseket tett Ukrajnáról is – jegyzi meg a Politico.

Ezzel párhuzamosan a lapnak több magas rangú tisztviselő is elismerte, hogy Európa jelenleg sebezhető, és nem áll készen sem élőerő, sem katonai eszközök vonatkozásában egy magas intenzitású, az ukrajnaihoz hasonló konfliktusra. Ezt a véleményt osztotta Daniel Fried, az Egyesült Államok korábbi varsói nagykövete, aki úgy fogalmazott:

Az európaiaknak nincs elég [katonai] kapacitásuk a védekezéshez. A Baltikum megvédéséhez nagy mennyiségű amerikai katonai eszközre lenne szükség.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este folytatjuk a Silvester Stallone maffiás sorozatát – Tusla királya 6-9 – videók

Tusla királya 6 Tusla királya 7 Tusla királya 8 Tusla királya 9 Kellemes szórakozást a filmekhez! Még több film itt! Our media displays content...

Ha most cselekszünk, ontani fogja a virágot a muskátli

Bár még nincs itt az idő, hogy kitegyük a szabadba pompázni kedvenc cserepes virágunkat, a muskátlit, már kezdhetjük az...

Dúvadrekord a Bakonyban – képek

A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal...

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...