Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nyomozóink bordélyházat számoltak fel a fővárosban..

A II. kerületi rendőreink egy férfit és egy nőt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúció céljára béreltek lakást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított az 59 éves P. György budapesti, és a 44 éves B. Andrea szekszárdi lakosokkal szemben prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a páros Budapesten, egy II. kerületben bérelt lakást 2020 áprilisa óta bordélyházként üzemeltetett. A prostitúcióból származó bevétel egy részéért a gyanúsítottak interneten hirdették nők szexuális szolgáltatásait, melyhez biztosították a lakást és a tevékenység feltételeit.

A nyomozók 2021. április 26-án délelőtt tartottak kutatást a II. kerületi lakásban, ahol két, ott dolgozó nőt értek tetten. Az eljárás során mobiltelefonokat, a prostituáltakhoz köthető feljegyzéseket, vendégekkel beütemezett naptárakat és pénzt is lefoglaltak.

​A rendőrök aznap fogták el P. Györgyöt egy pesterzsébeti ékszerboltban, társát pedig szekszárdi lakcímén. A feltételezett elkövetőket a II. Kerületi Rendőrkapitányságon prostitúció elősegítése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vallomást nem tettek. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.

police

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás