22.7 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

Nyomozás..

Dátum:

Megosztás:

El kell kezdeni dolgozni – az elmúlt napokban ez lett a jelmondata szinte valamennyi ellenzéki pártnak. Szép dolog az őszinte felismerés, na de mit csináltak eddig?

Kép: Mandiner

Az újabb megsemmisítő vereség után az ellenzék köreiben sajátos nyomozómunka vette kezdetét: azt próbálják kideríteni az érintettek, hogy miért szavaztak nagyon sokan a Fideszre, és ezzel párhuzamosan miért szavaztak nagyon kevesen rájuk. Az okok összetettek és részletgazdagok, az azt nyomozó ellenzéki szereplők nem mindig, így április elején-közepén sokszor hallhatta a közélet iránt érdeklődő polgár, hogy „csalás”, meg „csalás” és „diktatúra”.

Az utóbbi napokban aztán egyes bukott választási résztvevők új strófával gazdagították a mondókát, így most már ott tartunk, hogy „el kell kezdeni dolgozni” s „le kell menni vidékre”. Persze a csalásos, diktatúrázós rész nem maradhat el.

Érdemes elidőzni egy kicsit az új ellenzéki felismerésnél: annál, hogy dolgozniuk kellene. Hogy csinálni kellene végre valamit a fizetésért azon kívül, hogy mikrofonokba, diktafonokba mondják az egyre kevesebb embert érdeklő lózung­gyűjtemény valójában semmiről nem szóló aktuális darabjait. Jó, ha tudja minden érintett, hogy az országban munkaerőhiány van: ha ennél jobb nem megy, mindenkit vár a gyári futószalag, a közértben a kassza vagy – nemsokára – az uborkaföldön a termény.

Forrás: magyaridok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Összeverekedtek a Roma- és Sevilla-szurkolók Zuglóban, több ember kórházban

Hét lengyel férfit állítottak elő a rendőrök azután, hogy két foci szurkolótábor egymásnak esett Zuglóban. Többen meg is sérültek....

Brüsszelben ismertették a tervet, hogyan fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

Az erről szóló tájékoztatón Gwendoline Delbos-Corfield baloldali francia EP-képviselő lényegében elismerte, a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt büntetnék a...

Novák Katalin személyesen látogatta meg a Koszovóban megsérült magyar katonákat

„A hadsereg főparancsnokaként személyesen is megköszöntem a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívántam nekik” – fogalmazott. A köztársasági elnök a Facebook-oldalán...