Lecsúszni és felkapaszkodni is nagyon nehéz a magyar társadalomban, és ebben nincs jelentős változás 70 éve.
Magyarországon a második világháború óta eltelt időszakban annyira alacsony volt a csoportszintű társadalmi mobilitás, hogy a 18. századi magyar elit leszármazottai még a Rákosi-rendszert követően is meg tudták őrizni az átlagosnál magasabb társadalmi státuszukat – többek között ez derül ki egy új tanulmányból, amit egyelőre még nem publikáltak tudományos folyóiratban a szerzői.
Ti lesztek az első olyan olvasók, akik a Hirmagazin.eu online média olvasása folytán, már járatosak lettetek társadalom-tudományban is, és Ti vagytok azok az érdeklődők, akik az általatok megszerzett élettapasztalat révén számot tudtok adni arról, hogy ez a tanulmány ma, mennyire állja meg a helyét! ..
Kérek minden kedves olvasónkat, írja meg őszinte véleményét! Köszönöm! Hirmagazin.eu főszerkesztő
A tanulmány következtetése általánosabban az, hogy az elitek mindenhol nagyon sikeresek a társadalmi státuszuk továbbörökítésében. A magyar esetben
ezt az összefüggést még egy olyan radikális társadalmi kísérlet sem tudta felülírni, mint amire a Rákosi-korszakban sor került.
Paweł Bukowski, Gregory Clark, Gáspár Attila és Pető Rita tanulmánya elég hosszú időtávon, 1949 és 2017 között vizsgálja a társadalmi mobilitás alakulását Magyarországon, a kutatási területen belül eléggé rendhagyó és újszerű módszertannal. A tanulmány arra vállalkozik, hogy két nagyon eltérő társadalomszervezési rendszer, az államszocializmus és a 1989 utáni kapitalizmus teljesítményét hasonlítsa össze.
A kutatás alapján több érdekesség is kiderül, a szerzők négy pontban összegezték a legfontosabb eredményeiket:
-
a társadalmi mobilitás mind az alacsonyabb, mind a magasabb társadalmi osztályokban alacsony volt a teljes vizsgált időszakban,
-
az államszocializmus és a kapitalizmus időszaka között nem volt jelentős különbség csoportszintű, hosszú távú mobilitásban,
-
a roma kisebbség társadalmi mobilitás végig az össztársadalmi átlagnál alacsonyabb volt,
-
a 18. századi magyar nemesség leszármazottainak mobilitása is alacsony volt, amiből az következik, hogy 1949 után ugyanúgy megtalálhatóak voltak az elitben, mint előtte.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vizsgált időszakban alacsonyabb lett volna a mobilitás, mint korábban. Gáspár Attila, a Padovai Egyetem kutatója a G7 kérdésére külön kiemelte, hogy bár a tanulmányban csak ezt az időszakot vizsgálták, a két világháború között például jóval alacsonyabb volt a mobilitás, mint a vizsgált időszakban, de a tanulmányban végül ezt az időszakot nem elemezték.
A társadalmi mobilitást általában az alapján szokták vizsgálni, hogy valakinek a foglalkozási státusza vagy jövedelmi szintje mennyire tér el a szülőjétől.
Az új tanulmány módszertana ettől eltér: az egyes egyének sorsa helyett társadalmi csoportok hosszú távú, átlagos státuszának alakulását nézi. A szerzők feltevése az, hogy minden ember elért társadalmi státusza részben örökölt tényezők (szocializáció, oktatás, kapcsolatok, tőke), részint véletlen tényezők (személyes tehetség, szerencse) függvénye.
A szülők és gyerekek státuszának egymáshoz viszonyítása a véletlen tényezők szerepét felerősítheti az örökölt tényezők kárára, ezért tanulmányukban kizárólag az örökölt tényezők mérésére törekedtek.
Az erre a célra használt módszertan azt vizsgálja, hogy az egy-egy csoportra jellemző családnevek mennyivel gyakoribbak az elitben, mint a teljes társadalomban.
Képzeljük el, hogy a társadalom egy futóverseny, ahol a cél az elitbe kerülés, amely keveseknek sikerül. Az egyes csapatok (társadalmi csoportok) különböző mezben indulnak (családnév-típusok), viszont eltérő távolságban a céltól: van, aki csak egy kilométert sprintel, van, akinek maratont kell futnia. A szervezők szeretnének segíteni a messziről érkezőknek egy-egy frissítővel, viszont nem tudják, melyik csapat honnan indult.
A kutatás ezt próbálja tisztázni. A szerzők módszertana szerint ha tudjuk, hogy a csapatoknak hány tagja van (ez a társadalmi csoportok népességaránya), és a célvonalat csapatonként hányan lépik át (ez a társadalmi csoportok aránya az elitben), akkor abból ki lehet számolni a csapatok átlagos indulási távolságát a céltól.
A céltól való indulási távolság az örökölt társadalmi státusz, a futó izomzata, kitartása, tüdőkapacitása pedig a véletlen komponens. Csoportszintű társadalmi mobilitásról akkor beszélhetünk, ha a csoportok előnye vagy hátránya közeledik az össztársadalmi átlaghoz az idők folyamán (vagyis hogy az egyes csapatok versenyzői honnan indultak a versenyben az átlagos futóhoz képest). Ha van mobilitás, akkor az egyre későbbi nemzedékek között a „mez színe”* egyre kevesebbet árul el az egyén társadalmi státusáról.
Az elit a magyar kutatásban egyetemi végzősök névsorait jelentette. Gáspár elmondása alapján ezt a módszertant Gregory Clark, a tanulmány egyik szerzője dolgozta ki, amikor az Oxfordi Egyetem végzőseinek névsorait elemezte.
Ő 11. századi normann hódítók családneveinek előfordulása alapján következtetett a mobilitási folyamatok alakulására az Egyesült Királyságban. Gáspár azt is megjegyezte, hogy a Magyarországra jellemző korreláció nemzetközi összehasonlításban nagyon közel volt például a Clark-féle angliai számokhoz, amiből az következik, hogy
a társadalmi mobilitás mély folyamatai nemzetközi és történelmi összehasonlításban is meglehetősen lassúak.
A magyar viszonyokra átültetve Gáspárék öt nagy csoportot azonosítottak*, majd ezeknek a neveknek az előfordulását vizsgálták a magyar orvosi egyetemek végzőseinek és a Budapesti Műszaki Egyetem doktori képzésében végzettek névsorában.
Az első magas státuszú csoportba az ipszilonra végződő családnévvel rendelkezők tartoztak, amelyeket a szájhagyomány a nemesség jelének tart évszázadok óta. Bár a nemesség és a családnév végződése közötti kapcsolat egyáltalán nem ilyen egyértelmű, a szerzők a 18. század elejéig visszamenőleg meg tudják mutatni, hogy az ipszilonra végződő családnevek mindig gyakoribbak voltak a társadalmi ranglétra magasabb fokain. A másik magas státuszú csoportba azok tartoztak, akik a két világháború közt felülreprezentáltak voltak a középiskolában érettségizők közt a nevük társadalmi arányához képest.
Alacsony státuszúnak egyrészt azokat tekintették, akiknek a vezetékneve megtalálható volt a XX. században legelterjedtebb 20 magyar vezetéknév között volt*. Ezek a nevek a vizsgált időszak előtt erősen alulreprezentáltak voltak az elitben.
A második alacsony státuszú csoportot azok alkották, akiknek a neve legalább 20-szor gyakrabban fordult elő a házasságot kötők nevei között, mint az 1920 és 1939 között érettségizettek között.
Az utolsó, „roma nevűként” azonosított csoportba azok tartoztak, akiknek a családneve a roma kisebbséghez köthető a Családnevek enciklopédiája alapján, vagy olyan neve van, amelynek az előfordulása 1998 és 2016 között 10 százaléknál gyorsabban nőtt.
Az örökölt státusz mind az alacsony, mind a magas státuszú csoportban hasonlóan lassan változott a vizsgált időszakban, vagyis a lentről felfelé és a fentről lefelé irányuló mobilitás egyaránt alacsonynak bizonyult:
két generáció között az örökölt komponens a státuszváltozás mintegy 80 százalékát magyarázza.
A legrosszabb helyzetben mégis a „roma nevű” csoport van: tagjainak átlagos státusa egyáltalán nem zárkózott fel a társadalmi átlaghoz, sőt, távolodott attól.
A tanulmány másik érdekes eredménye, hogy nem talál jelentős különbséget mobilitásban az 1989 előtti és után időszak között. A Rákosi-korszak elején nagyon radikális eszközökkel, többek között például az egyetemi felvételin való diszkriminációval is megpróbálták elérni, hogy a korábbi korszak elitje ne tudja fenntartani a magas státuszát. A tanulmány a szocializmus és a piacgazdaság közt viszont nem talált jelentős változásokat a mobilitásban, Gáspár szerint azért, mert az utóbbiban ezek az egyenlősítő szempontok nem érvényesülnek.
Emiatt lényegében ugyanolyan lassú ütemben változott mind az elit, mind az alacsony státuszúak társadalmi helyzete mindkét rendszerben.
A tanulmány persze nem azt állítja, hogy a csoportok státusza nem változik, hanem hogy lassan változik, és a változás üteme az, ami nem moccant kimutathatóan a rendszerváltás előtt és után.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a cikket, kérem, mondjátok el személyes benyomásotokat róla! Hirmagazin.eu főszerkesztő
Források a média: wikipedia.org, g7
