Home Tudástár Jog, jogszabályok, törvények, törvényváltozások Nyolc rendelet, tíz határozat jelent meg az éjjel

Nyolc rendelet, tíz határozat jelent meg az éjjel

Jogerős ítélet született azzal a párral szemben, akik szexmunkára kényszerítették a gondnokságuk alatt álló enyhén szellemileg fogyatékos lányt /Fotó: Northfoto

Nyolc rendelet – közöttük a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról szóló 18/2024. kormányrendelet –, valamint tíz határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 14. számában.

A Magyar Közlöny 2024. évi 14. számában megjelentek az alábbi kormányrendeletek:

  • a Debrecenben megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 75/2015. (III. 30.) kormányrendelet módosításáról szóló 16/2024. kormányrendelet;
  • a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) kormányrendelet módosításáról szóló 17/2024. kormányrendelet;
  • számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról szóló 18/2024. kormányrendelet;
  • állami vagyongazdálkodást érintő veszélyhelyzeti szabályokról szóló 19/2024. kormányrendelet;
  • a rozsdaövezeti akcióterületekhez kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 20/2024. kormányrendelet;
  • egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 21/2024. kormányrendelet;
  • a Magyar Nemzeti Bank egyes hatósági döntéseivel kapcsolatos hatáskörgyakorlás, valamint a hatáskör gyakorlója helyettesítésének, kizárásának részletes szabályairól szóló 56/2022. (XII. 22.) MNB rendelet módosításáról szóló 2/2024. MNB rendelet;
  • az általános oktatási tematika, a munkavédelmi oktatásnak megfelelő általános oktatási tematika átadásának és az alkalmazhatóság feltételeinek meghatározásáról szóló 6/2024. NGM rendelet.

A fenti rendeleteken túl többek között a 2024. évi szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnokság megrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1019/2024. kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 14. számában.

A teljes közlöny 2024. évi 14. számát ITT olvashatja el.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőVigyázz! Rögtön lekókad a vitorlavirágod, ha kihagyod EZT a létfontosságú lépést az ápolásából!
KövetkezőMindent leleplez rólad az ősi cigány horoszkópod: ilyen élet vár rád
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás