20.5 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Nyilvánosságra került a kamerák felvétele az észak-koreai katona akciófilmbe illő szökéséről – VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

Látszik, ahogy autóval majd gyalog menekül, az üldözők többször is meglőtték, végül a dél-koreai határőrök kúsztak érte az éj leple alatt.

Egy határfigyelő kamera megdöbbentő képeit hozta nyilvánosságra szerdán az ENSZ dél-koreai parancsnoksága. Egy észak-koreai katona menekülését rögzítő felvételeken jól látszik, hogyan próbált meg elmenekülni országából a férfi.

Egy katonai járművel érkezett Panmunjomnál egy ellenőrzőpontra, ahol lassítás nélkül továbbhajtott. Egy határőr, észlelve, hogy mi történt, riadóztatta a többieket.

Az út végén a menekülő férfi leállította az autót, kipattant belőle és futásnak eredt. Nyomában az üldözők pár lépésre voltak csak tőle. Mikor a határszakaszhoz ért, az észak-koreai határőrök lőni kezdték a menekülőt, több lövés el is találta a férfit.

A megsebesült katona a két ország közötti demilitarizált övezettől délre összeesett. Ide már nem követték az üldözői.

Az éjszakai felvételeken látszik, hogy három dél-koreai határőr óvatosan, a végén már kúszva közelítette meg a földön fekvő embert, akit végül sikeresen kimenekítettek.

VIDEÓ: A szökésről

A súlyosan sérült férfit kórházba vitték. A helyi hivatalos szervek annyit közöltek, hogy már jobban van, magához tért és tévét akart nézni. A kórházban a vizsgálatok során kiderült, hogy a sérült beleiben extrém mennyiségű parazitát találtak, a legnagyobb féreg 27 centiméteres volt.

Az ENSZ-parancsnokság szóvivője azt mondta, hogy az észak-koreaiak megsértették a fegyverszüneti egyezményt, ráadásul átlépték a határt. Észak-Korea eddig még nem kommunikálta a szökést.

A koreai háború óta 30 ezren szöktek Dél-Koreába, de kevesen próbálkoznak ezen a szakaszon, mert kerítésekkel és aknákkal van tele a terület. A legtöbb menekülő Kína felé próbálkozik.

Forrás:Szeretlek Magyarország/ 444.hu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...