5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekNyilvánosan ígérte meg a kerítés lebontását Ujhelyi István - videó

Nyilvánosan ígérte meg a kerítés lebontását Ujhelyi István – videó

Nyilvánosan ígérte meg a szocialista Ujhelyi István, hogy az MSZP hatalomra kerülése esetén lebontaná a határzárat.

A párt EP-képviselője egy soproni sajtótájékoztatón arról beszélt: ők az egyetlen garancia arra, hogy létrejöhessen egy kerítésmentes Európára. Az MSZP-s politikusok a kezdetektől fogva bírálták a Magyarországot védő déli határzárat. Rossz megoldásnak és politikai cirkusznak nevezték, amit az első adandó alkalommal eltávolítanának – hangzott el az M1 Híradójában.

Kerítésmentes Európa – ezzel kampányolt az MSZP-s Ujhelyi István, hogy a választók május 26-án a szocialistákra szavazzanak. Az MSZP EP-képviselője egy, a közösségi oldalon élőben is közvetített sajtótájékoztatón ígérte meg a kerítés lebontását. Úgy fogalmazott:

„a szocialisták jelentik az egyetlen garanciát, hogy a határokat Európában ne védjék kerítések.”

Magyarországon 2015 óta áll a déli határzár. A röszkei zavargások idején az egyenruhások mellett ez a kerítés védte meg az országot attól, hogy a feldühödött migránsok Szerbia felől betörjenek hazánk területére.

https://youtu.be/bOmGcTumsmQ

A baloldal ennek ellenére a kezdetektől fogva bírálta a határzárat.

Tóbiás József, az MSZP akkori pártelnökeként már a kerítésről szóló kormánydöntést követően hangoztatta, hogy a szocialisták elutasítják a védőrendszer felállítását. Mint mondta, a 175 kilométer hosszú és négy méter magas szögesdrót nem jó eszköz, nem jó megoldás. Szerinte Európában nem felépíteni kell a szögesdrótokat, hanem lebontani azokat.

A szintén szocialista Botka László nem sokkal ez után egy interjú alatt négyszer mondta el, hogy ha tehetné, az első adandó alkalommal lebontaná a határzárat.

Gőgös Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő még egy évvel ezelőtt is arról beszélt, hogy szerinte a kerítés nem jelent megoldást. Úgy fogalmazott: az európai migrációs problémát a térképen egy ekkora kis kerítés biztosan nem oldja meg.

Hasonló véleményen volt Bangóné Borbély Ildikó is, akit a tavalyi országgyűlési választások előtt az M1 riportere arról kérdezett, hogy kormányra kerülve az MSZP befogadna-e menekülteket. A szocialista politikus nem mondott egyértelmű igent vagy nemet, csak annyit: hogy erre a kérdésre majd az áprilisi választások után válaszol.

Deutsch: Ujhelyi az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását 

Az MSZP-s európai parlamenti képviselő az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását, ami elfogadhatatlan –  így kommentálta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista politikus előző napi bécsi látogatását.

Ujhelyi István azzal a bevándorláspárti Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) állt ki közösen, amely beengedte a migránsok tömegeit Ausztriába – mondta Deutsch Tamás. Hozzátette azt is, hogy az osztrák szociáldemokraták volt kancellárja, Christian Kern egyike azoknak a bevándorláspárti európai baloldali politikusoknak, akik mindig minden helyen élesen és durván támadták a magyar határkerítést és határvédelmet.

„Most pedig az osztrák szocialisták a magyar szocialistákkal szövetkeznek a magyar határvédelem kiiktatására, a határkerítés lebontására” – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője. Szerinte Ujhelyi István szavai alapján úgy tűnik, a magyar szocialisták készek a külföldi szövetségeseik megrendelését teljesíteni, és „lelkesen beígérik a magyar határkerítés lebontását”.

Ezt minden magyar és európai polgár biztonsága elleni nyílt támadásként értékelte Deutsch Tamás, hangsúlyozva, hogy a Magyarország déli határán felállított kerítés nem csupán Magyarország határát, hanem Európáét is védi a tömeges, illegális migránsáradattal szemben.

Ujhelyi: Európa változásának szükségességéről tárgyaltam

Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő nyílt levélben válaszolt Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőnek. A levélben – amelyet kedden az MTI-nek is elküldött – a szocialista politikus azt írta: arról tárgyalt az osztrák szociáldemokratákkal, hogy a kontinensnek milyen módon kell változnia, a céljuk pedig a szociális Európa megteremtése.

Ujhelyi István ezt azok után közölte, hogy Deutsch Tamás keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP EP-képviselője hétfőn kerítésmentes Európáért kampányolt és „belengette” a magyar határkerítés lebontását.

Erre reagálva Ujhelyi István azt írta: a szociális Európa számukra azt jelenti, hogy egyetlen egy dolgozó polgár sem kereshet 240 ezer forintnál (750 eurónál) kevesebbet, a nyugdíjasok nem rettegnek az előttük álló hónaptól, az orvosok és a nővérek hazájukban töltik be hivatásukat, mert a magyar bérekből is nyugodtan tudnak élni.

Erről beszélt Sopronban is – folytatta Ujhelyi István, aki ezt bizonyítandó egy videofelvétel linkjét is közzétette levelében. Azt írta, arról is beszélt, hogy „az orbáni politika tönkreteszi hazánkat, és könnyen előfordulhat, hogy a Te pártelnököd kivezeti az országot az Európai Unióból, ami a soproniak, és az egész ország számára egy újabb vasfüggönyt jelentene hazánk és Nyugat-Európa között”.

 M1, mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem