Home Életmód Otthon, lakberendezés, kert Nyilvános WC-ből pazar lakás

Nyilvános WC-ből pazar lakás

Első olvasatra kissé visszataszítónak tűnhet, hogy valaki arra adja fejét, hogy a közösség szolgálatból már kivont nyilvános toalettet alakítsa álmai otthonává, de mit lehet tenni, ha jön az a furcsa „ez lesz az” érzés. A végeredmény, egyébként magáért beszél.

nyilvános WC-ből pazar lakás

Londonban sétálgatva az embernek nem gyakran jut eszébe, hogy milyen jó volna az egyik köztéri mosdót lakássá alakítani. De nem így a művészetdiplomás Laura Clark, aki idestova öt éve boldog tulaja egy ilyen lakásnak.

A különc ötletét egyszerűen magyarázta: „Mindig is híve voltam a mikro-regenerációnak. Számomra ez azt jelenti, hogy megmentek egy értékes, elfeledett helyet, aminek saját története van”- olvasható a Telegraph-nak adott interjújában. Mint mondta, eredetileg egy bárt vagy egy mini mozit akart létrehozni a két szomszédos női- és férfimosdó egybe nyitásával, ám végül saját otthonává formálta.

Az ötlet kivitelezése azonban nem volt egyszerű, mert a helyi felelős szervek nem akartak beleegyezni a szokatlan átalakításba, arra hivatkozva, hogy a helyiség lakhatatlan. Hosszas huzavona után azonban mégis megvehette a leendő álomotthon alapjául szolgáló földalatti mellékhelyiséget, 20,000 fontért, ami kb. 8 millió forintnak felel meg. Valószínűleg ez a történelem legdrágábban eladott WC-je.

Az átalakítások szerény becslése szerint további 18 millió forintba, azaz kb. 43 000 fontba kerültek. Gyakorlatilag minden új benne leszámítva a fürdőszoba csempéjét és a nappaliban található tükröt. Csupán e két tárgy őrzi a helyiség eredeti mivoltát.

Forrás: marmalade

Exit mobile version