Home Főhírek Gazdaság Nyilvános Orbán Viktor, Áder János és Kövér László vagyonnyilatkozata

Nyilvános Orbán Viktor, Áder János és Kövér László vagyonnyilatkozata

0
Index

Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János közársasági elnök és Kövér László házelnök vagyona érdemben nem változott.

Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy banki megtakarításai alig változtak: a tavalyi 945 ezerhez képest jelenleg 1 millió 345 ezer forint. A 2002-ben feleségével közösen felvett 20 milliós jelzáloghitelt folyamatosan törlesztik, ebből még maradt 3,5 millió forintnyi tartozásuk.

Ami az ingatlant illeti, a miniszterelnök felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak. Se autója, se ingósága, se értéktárgya, se értékpapírja nincs.

A miniszterelnök anyagi helyzetében tehát nem történt jelentős változás.

Növelte a megtakarításait Áder

Áder János megtakarításai sem nőttek jelentős mértékben, a csütörtökön nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata alapján most 69,5 millió forint (tavaly nagyjából 64 millió volt). A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján elérhető dokumentum értelmében az államfő a folyószámláján 21 millió forintot tart.

Van egy életbiztosítása és OTP befektetési jegye. A köztársasági elnök ugyanakkor megvált mintegy 2,5 millió forintot érő tartós befektetési értékpapírjaitól.

Áder János, ahogy az előző években is, csupán a köztársasági elnöki tisztségéből eredően tesz szert jövedelemre.Az államfő továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét birtokolja, előbbit 2002-ben, utóbbit 2005-ben vásárolta. Áder János saját autót, nagyobb értékű ingóságot továbbra sem birtokol, de azt idén is feltüntette a nyilatkozatban, hogy a diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz jut.

A házelnöknél sincs változás

Az Országgyűlés fideszes elnökének vagyonában nincs változás: megmaradt a szigetszentmiklósi háza és a Skodája is. Kövér László tavalyi 10 milliós banki tartozása egy forinttal nem változott, a bankszámláján 4 millió forint van. A házelnöknek van egy életbiztosítása: ennek értéke most: 2,4 millió forint az összérték.

Forrás: Origo

Exit mobile version
Megszakítás