Home Életmód Életmód hírek Nyilvános levélben köszönt el családjától a kényszerbeteg asszony – Öt gyermeke és...

Nyilvános levélben köszönt el családjától a kényszerbeteg asszony – Öt gyermeke és a párja kérleli az eltűnt édesanyát: „Gyere haza, anya!”

Imre, az eltűnt asszony párja semmi mást nem szeretne, csak viszont látni kedvesét

A kényszerbetegség azért ül elviselhetetlen átokként az elszenvedőjén, mert pontosan tisztában van a saját korlátaival, ugyanakkor képtelen tenni ellene, és a sok, mások számára furcsa szokás ellehetetleníti a mindennapi életét. Az ötgyermekes Rácz Erika megpróbált küzdeni a baja ellen, ám most mégis úgy érezte: ereje a végéhez ért.

A 40 éves hódmezővásárhelyi nő egy érzelmes búcsúlevélben ecsetelte problémáit a közösségi oldalán, majd hétfő hajnalban váratlanul elhajtott az otthonából. NTD-951 rendszámú Opel Zafiráját Bajánál látták, azóta viszont semmi hír nem érkezett az asszonyról.

„OCD-s vagyok, érintésképtelenség nálam a fő tünet. Éjszakába nyúlóan takarítottam, későn feküdtem, sokszor a házat sem tudtam elhagyni. Mindent fertőtlenítenem kellett. Nem tudtam beengedni embereket az otthonomba fürdés nélkül, még a saját gyermekeimet sem” – vallotta be nyilvános búcsúlevelében Erika, akit a párja mellett öt gyermeke is – a 15 éves Réka, a 9 éves Emma, a 8 esztendős Panka, a harmadik születésnapját nemrég ünneplő Soma és Zénó, aki csupán 9 hónapja született – borzasztóan várja haza.

Mindenki ezt olvassa most!

– Nem sokkal reggel hét óra előtt vettük észre, hogy nincsen itthon, eltűnt a kocsimmal. Ekkor olvastam el a hosszú búcsúzkodó üzenetét a Facebook-oldalán. A rendőröktől azóta megtudtam, hogy 130 kilométerre, Bajánál látta a kocsit egy hatósági kamera fél 9 körül. Ötletünk sincs, hova mehetett, de nagyon remélem, visszajön hozzánk. Nagyon várják már a gyerekek is. Bízom benne, hogy nem csinál hülyeséget – sóhajtott a az asszony párja, Imre, akivel már öt éve éltek együtt.

A gyerekek a körülményekhez képest jól vannak. Ugyan tudják, hogy az édesanyjuk elment otthonról, de a pontos részletekről nem tájékoztatták őket. Úgy tudjuk, Erika vitt magával bankkártyát, de a telefonját otthon hagyta. A nő nyolc éve küzd a betegségével, sokáig nem nézett vele szembe, de augusztusban elkezdett egy terápiát és gyógyszeres kezelést is kapott.

Erika ezzel az Opellel indult el otthonról, azóta nem találják

– A kényszerbetegsége miatt voltak különböző rituáléi, amiket meg kellett csinálnia, hogy jól érezze magát. A házba például nem mehetett be senki utcai ruhában, azt le kellett vennie az előszobában mindenkinek és fürödniük is kellett a belépés után minden egyes alkalommal. Pár órát aludt, mert éjszakába nyúlóan takarított, fertőtlenített. Ezeket pedig minden nap megismételte – mesélte a Blikknek a nő húga, Marianna.

Mindenki ezt olvassa most!

Elmondása szerint a kezelések és a gyógyszerek hatására a nővére sokkal jobban megnyílt és pozitív változásokat is láttak rajta. A családja úgy látta, javult is a helyzete, éppen ezért ők sem értik, miért távozott ilyen hirtelen otthonról.

– Sokszor mondtam neki, bármilyen betegsége vagy gondjai vannak, támogatjuk mindenben és tehet ellene. A gyerekeinek ő jelenti a világ közepét, ők így is szeretik és szükségük van rá – tette hozzá bizakodva.

300 ezer magyar szenved tőle

Az OCD nevű kényszerbetegséget a depresszió után a második leggyakrabban előforduló pszichiátriai kórképnek. tartják. Több embert érint, mint a skizofrénia, a pánikbetegség vagy a súlyos evészavar. Magyarországon 300 ezerre becsülik az OCD-ben szenvedők számát. A betegség egy bizonyos gyógyszercsoporttal kezelhető.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

blikk

Hirmagazin.eu

ElőzőÓriási rendőri rajtaütés, komoly bűnözőt fogtak el – fotók
KövetkezőVidám lesz a hétvége a kicsiknek: ilyen lesz a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Mikuláskor
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás