Home Szabadidő Bulvár Nyílt levélben szólt be Vajna Tímeának a kerekesszékes tréner

Nyílt levélben szólt be Vajna Tímeának a kerekesszékes tréner

Tímea a múlt héten adott interjújában beszélt róla, hogy rövidfilmet forgatna egy mozgássérült szexuális életéről. György segítséget ajánlott neki.

Vajna Tímea a múlt héten a 24.hu-nak adott egy rövid videointerjút. A hírportál riportereinek többek között azt is elárulta, milyen ízű Andy Vajna csókja, az internetezők figyelmét a klipnek mégis inkább az a része keltette fel, amelyikben Tímea egy filmtervéről beszélt.

Mint mondta, a rövidfilm ötletét saját élményei ihlették: Tímea Franciaországban ismerkedett meg egy síoktatóval, akit a Facebookon is bejelölt, és csak ekkor tudta meg, hogy a férfinak térdtől lefelé amputálták a lábait. Vajna Tímea ekkor határozta el, hogy paralimpikonokról szeretne rövidfilmet forgatni, pontosabban egy paralimpikon szexuális életéről.

Elképzelése szerint ugyanis „borzalmas” lehet „egy testi fogyatékossággal élő ember” élete, nem is beszélve a szexuális együttlétről.

Az interjú alatt többen is kritizálták az üzletasszonyt, amiért szerintük érzéketlenül nyilatkozott a témában. A videó híre nem sokkal később eljutott Bovier György kerekesszékes trénerhez is, aki 17 éves kora mozgássérült, így tud egyet s mást a témáról. Mondanunk sem kell, a videointerjú őt is rosszul érintette, ezért úgy döntött, nyílt levélben reagál az elhangzottakra.

Bovier György nyílt levelét változtatások nélkül közöljük:

„Kedves Tímea!

Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam. Bovier Györgynek hívnak. 15 évvel ezelőtt volt egy autóbalesetem önhibámon kívül, melyben többek között eltört a gerincem, megsérült a gerincvelőm és lebénultam. A lábaim nem mozognak és egy erős belső, folyamatos idegi fájdalmon kívül nem is érzem őket.

Rengeteget dolgoztam azon, hogy a lehetőségekhez képest minél hamarabb felépüljek, kikerüljek a kórházból, a rehabilitációs intézetből és folytassam az életem. Miután ez megtörtént Budapestre költöztem, főiskolára jártam, elkezdtem dolgozni. Több munkahelyem is volt/van. Ezeken felül integrációs tréningeket és motivációs előadásokat tartok, valamint a Magyar Kerekesszékes Tenisz Válogatott kerettagja vagyok. Több különböző médiakampányban vettem részt, végigvezettem a Budapest-Bamako Rallyt és kipróbáltam az ejtőernyőzést, és még sok mást, mindezeket már kerekesszékben.

Engedd meg, hogy ne szaporítsam tovább a szót magamról. Bízom benne, hogy eljut hozzád a levelem, és egy személyes találkozás alkalmával részletesen is tudunk mesélni egymásnak, Te a filmötletedről, én pedig az életemről, amiből 15 évet kerekesszékben töltöttem. Ezeket csak azért írtam le, hogy lásd:

nem egy dacos, az állapotától megkeseredett, sértődött ember ír neked a fent említett interjúd miatt, hanem olyan valaki, aki tudja, ismeri, amiről beszél ezzel a helyzettel kapcsolatban.

Hidd el, engem nem zavar (mint sok más embert), hogy fényűzően élsz, hogy Lamborghinivel közlekedsz, vagy a férjed jachtján pihentek a Riviérán. Van rá lehetőséged, hát élvezd! Őszintén! A kommentelőidtől kapsz ezzel kapcsolatban elég kritikát, pedig az ő életük attól nem fog változni. Én ezt már régen felismertem, így nem is áll szándékomban bárkit becsmérelni.

A levelem oka az az interjú, amiben a paralimpikonokról szóló filmötletedről mesélsz, melyet az amputált lábú síoktató ihletett.

Néhány mondatot hadd emeljek ki, ami megütötte a fülem.

…ha belegondolsz, borzasztó lehet nekik az életük és az, hogy …mondjuk veszünk egy ilyen testi fogyatékossággal élő embert, akkor milyen lehet az első szexuális együttlét…tehát az borzasztó… /Vajna Tímea/

Nem dacból, nem sértődésből emeltem ki, hanem, mert egy olyan befolyással és eléréssel bíró nő, mint Te, akit ennyien követnek és ezáltal influencer, nem engedheti meg magának, hogy ne kommunikáljon egyértelműen, pontosan, információ hiányában egy ilyen érzékeny témáról. A gazdasági és egyéb okokon kívül feltételezem a jó szándékot a részedről a film elkészítésével, a pozitív példán keresztül, de amennyiben ilyen nyilatkozatokat teszel, úgy nemhogy segítesz az ilyen emberek pozitív megítélésében és a társadalmi integrációjában (itthon pedig erre nagy szükség lenne, mert az USA-hoz képest – is – igencsak elmaradott a helyzet), hanem egy

olyan képet alakítasz ki az olvasókban, nézőkben, ami még távolabb löki őket az igazságtól.

A következőt értem ez alatt: ha Te azt mondod, hogy szörnyű egy mozgássérült, testi fogyatékos élete és a szexuális élete úgy, hogy valószínűleg sosem voltál ilyen emberrel (vagy tapasztalat?), akkor azok a követőid, akiknek ugyancsak nincs ilyen tapasztalata, pontosan ezzel a tudattal fognak tovább élni, kvázi tényként kezelve, azonosulva a szavaiddal. Hidd el, feltételezem, hogy nem így gondolod, ahogy hallatszik, de sokan fogják úgy érteni, ahogy mondtad, amivel ismert emberként óriási károkat okozol.

Amennyiben komolyan foglalkozol a film ötletével, úgy felajánlom az együttműködésem ezzel kapcsolatban, kvázi tanácsadóként, hogy ne csak az Oscar legyen a cél, hanem valami annál sokkal nagyobb és jobb dolog is, mégpedig az emberek gondolatainak helyes irányba történő átformálása, félelmeik leküzdése és a tévhitek eloszlatása.

Természetesen a filmen kívül is szívesen beszélgetek veled erről a témáról, hogy legközelebb már megfelelően tudj kommunikálni, nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy megvan a stábod, megvannak a segítőid, de ehhez a témához valószínűleg ők sem értenek a legmegfelelőbben. A segítségem a társadalom és az emberek érdekében ajánlom fel, hogy elinduljunk végre egy jobb jövő felé. A kérdés, hogy részese akarsz-e lenni a pozitív változásnak?! A dalai láma azt mondja: ‘Abban a pillanatban, amikor rájössz arra, hogy hibáztál, lépj közbe és igyekezz kijavítani…’

További sok sikert!

Üdvözlettel:

Gyuri

U.I.: A párom biztosan szívesen mesélne a szexuális életünkről. Hidd el, nem a ‘borzasztó’ jelzőt fogja használni ;)”

A 24.hu-val készített videointerjút ITT tudjátok megnézni. Ti mit gondoltok a dologról?

Szeretlek Magyarország

Exit mobile version
Megszakítás