16.5 C
Budapest
2023. június. 7. szerda

Nyári tábor

Dátum:

Megosztás:

Itt vannak az idei nyári angyalföldi Prestige Dance napközis tánctábor időpontjai

Kétségtelen, hogy a nyári tábornak megannyi előnye létezik.

Mindig a gyermek személyisége és érdeklődési köre határozza meg, hogy melyik tábor mellett is döntünk. Azonban az is fontos lehet, hogy a gyermek a táborban is mozogjon, hiszen vizsgálati eredmények igazolják, hogy a rendszeres mozgás, mennyire jót a tesz a gyermek szellemi, testi és mentális fejlődésének. Miért jó a nyári tábor és miért éppen egy tánctáborba írassuk be a gyerekünket? Mutatjuk a válaszokat!

Miért menjen a gyerek nyári táborba?

nyári tábor nem csak egyszerűen egy lehetőség a nyári szünet hasznos eltöltésének, ettől sokkal több. A táborban a gyerekek fejlődnek, felfedezik és megismerik önmagukat, az őket körülvevő gyerekeket, felnőtteket és a világot. Az csak egy plusz dolog, ha a nyári táborban a gyerekek sok-sok olyan készségre tesznek szert, amelyeknek nagy hasznát vehetik, nem csak otthoni és iskolai környezetben, hanem a későbbiek folyamán, az életben is. A tánctáborban is sok-sok ilyen és hasonló ismeretre tehetnek szert. Mutatjuk is, melyek ezek!

A tánc javítja a fizikai, a mentális és az érzelmi egészséget

Kétségtelen, hogy a táncnak, mint mozgásformának, nagy szerepe van a fizikai egészség javításában. A tánc energikusabbá, magabiztosabbá és boldogabbá varázsolja a gyerekeket. A rendszeres mozgás fejleszti a gyerek tüdejét, szívét és állóképességét. A tánc, a koordinációra, az egyensúlyra és a motoros készségekre is pozitívan hat. Ez egy nagyon jó mód arra, hogy a gyerekek szórakozzanak, és fizikailag aktívak maradjanak.

A gyerekek a tánc során önfegyelmet tanulnak, ami javítja a koncentrációs képességüket is. Amíg táncolnak, addig nem gondolnak negatív dolgokra, jól érzik magukat, felszabadulttá válnak. Illetve a tánc növeli az önértékelésüket és meg tanulnak felelősségteljesen gondolkodni is. Azok, akik rendszeresen táncolnak, nem csakhogy jól érzik magukat a bőrükben, de pozitív életszemlélettel is rendelkeznek.

A tánc pozitívan hat az emberi kapcsolatokra és a csapatmunkára

A tánc, arra is megtanítja a gyerekeket, hogy kommunikáljanak, hogyan beszéljenek az érzéseikről. A tánc is egy sport, pontosabban egy csapatsport. A gyerekeknek követniük kell a tánctanár instrukcióit, együtt kell dolgozniuk a csapat tagjaival és ez erősíti a tagok közötti kapcsolatot. Azok a gyerekek, akik tudnak és képesek csapatban dolgozni, működni, sokkal empatikusabbak, mint akik képtelenek erre.

A kreativitás, a fegyelem és a tanulási képességek javulása

A tánc, fejleszti a nyelvi, a kognitív és az írástudási képességeket. A mozgás és a tánc segít a képzelet szárnyalásában, ami a kreativitást fejleszti. Illetve a fegyelem kialakításában is segíthet a gyerekeknek a tánc. Ezeket pedig mind-mind kamatoztatni tudják a gyerekek az iskolában.

Prestige Dance napközis tánctábor

A Prestige Dance tánctábor Budapesten működik, a XIII. kerületben az Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Házban. Több turnust is indítanak a nyár folyamán: 2023. június 19-23., június 26-30., július 3-7., augusztus 21-25. Napijegyet is lehet váltani 1, 2 és 3 napra, amennyiben valaki nem tud menni egy teljes hétre.

Írásunk a Női magazin és a Caramella.hu közreműködésével készült.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Gerard Butler, Linda Cardellini, Gary Oldman – A Hunter Killer küldetés – videó

Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál...

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

A 11 éves Sólyi Réka mindent vitt Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future...

Halálos baleset történt Budapesten tegnap éjjel – videó

Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat kedd éjszaka. A rendőrség a honlapján tudatta, hogy a karambolban többen megsérültek, egy...

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő - írja a ripost.hu Kedd Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két...