23.1 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

Nurmagomedov McGregor sérülése és veresége után: A jó mindig legyőzi a gonoszt..

Dátum:

Megosztás:

A visszavonult bajnok gratulált Dustin Poiriernek és odaszúrt legnagyobb riválisának.

Conor McGregor TKO-vereséget szenvedett Dustin Poirier ellen, miután kettejük harmadik meccsén az első menet végén eltört a lába:

Az egyik legjobban várt UFC-gála tehát egy sérüléssel ért véget. Egyelőre nem tudni, hogy McGregornak mennyit kell kihagynia, de egy ideig biztosan nem láthatjuk a ketrecben, Poirier meg legközelebb a könnyűsúlyú bajnok Charles Oliveira ellen kap majd lehetőséget.

Még több sporthír!

A gálán történtekre, McGregor sérülésére Twitteren reagált a korábbi bajnok, az idén visszavonult Habib Nurmagomedov. A dagesztáni korábban McGregort és Poiriert is legyőzte, de a viszonya totálisan ellentétes két volt ellenfelével. Poirierről többször elismerően nyilatkozott, McGregorról azonban továbbra sincs a legjobb véleménnyel (és akkor még burkoltan fogalmaztam). A Poirier–McGregor 3-ről is megosztotta a véleményét:

 

McGregor a mostani meccsét megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, Poirier egy hulla és hordágyon fogják majd kivinni a ketrecből a meccsük után, végül ennek a fordítottja történt meg:

Még több sporthír!

Az év egyik legnagyobb UFC-gálája egy sajnálatos sérüléssel ért véget.
player

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Kína keményet üzent a Momentum miatt Magyarországnak

A Magyar Momentum Mozgalom egyes politikusai szorgalmazták Tajvan részvételét az ENSZ-ben, és párhuzamot vontak a tajvani kérdés és...

Meghalt az utolsó nagy maffiavezér: vérszomjas volt, kegyetlen, és még dicsekedett is vele

Hatvanegy éves korában meghalt Matteo Messina Denaro, Olaszország egykor legkeresettebb maffiafőnöke, akit januárban fogtak el, miután évtizedeken át...

Dr. Orosz Cynthia podcastka Mező Misivel..

Nagyon érdekes volt olvasni Mező Misi életéről és hitéről. A Magna Cum Laude egy nagyszerű zenekar, amely sokakat...

Az ebéd utáni fáradtság leküzdése

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a munkahelyén – vagy akár otthon – az ebédet követően majdnem elaludt. Az...