Novembertől nagy változás jön az egészségügyben: a közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat kizárólag az állam végezheti. Ez a döntés érinti mindazokat, akik eddig magánszolgáltatón keresztül, de TB-támogatással jutottak hozzá a diagnosztikai vizsgálatokhoz. A jövőben ezek a lehetőségek megszűnnek, és minden betegnek az állami intézményekhez kell fordulnia.
Miért van erre szükség?
A kormány indoklása szerint az egységesítés célja a hozzáférés javítása és a betegellátás biztonságának növelése. Sokan ugyanis attól tartottak, hogy a magánszolgáltatók és az állami rendszer párhuzamos működése aránytalanságot teremt. A döntéshozók szerint mostantól egy kézben, átláthatóbb formában lehet majd megszervezni a vizsgálatokat.
Gondok a gépek átvételével
A Népszava értesülései szerint azonban nem megy minden zökkenőmentesen. Az államnak vissza kell vásárolnia vagy át kell vennie a magánszolgáltatók gépeit, de ez a folyamat egyelőre nehézkesen halad. Több berendezés még mindig a magánszektorban üzemel, így időbe telik, mire teljesen beépülnek az állami ellátórendszerbe, így átmenetileg nehezebb lesz időpontot kapni..
Mit mond a Belügyminisztérium?
A Belügyminisztérium közleményben nyugtatta a lakosságot: szerintük a betegellátásban nem lesz fennakadás, mindenki hozzájut majd a szükséges vizsgálatokhoz. Ugyanakkor azt is elismerték, hogy a frissen beszerzett CT- és MR-berendezések telepítése és üzembe helyezése elhúzodhat.
Mit ír a törvényjavaslat?
Amit sikerült pontosan megtudni:
- A törvénymódosítás kimondja, hogy 2024. novemberétől csak állami tulajdonú gépeket lehet használni CT- és MR-vizsgálatokhoz, TB-finanszírozásban.
- Eredetileg az volt a terv, hogy 2024 november 1-jével lezárul az átállás, vagyis az időtől kezdve már ne legyen államilag finanszírozott CT/MR vizsgálat magángéppel.
- De mivel nem volt elegendő állami kapacitás, gép és berendezés, a határidőt 2025. novemberében határozták meg, ami vállalható határdidő.
- Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) 44 helyszínen tervezett átalakításokat..
Várakozási idő és előjegyzés
Az átmeneti időszakban a betegeknek hosszabb várakozási időkkel kell számolniuk. Az előjegyzési listák már most is sok helyen túlterheltek, a következő hónapokban pedig ez a helyzet tovább romolhat. Bár a cél hosszú távon a hatékonyabb és biztonságosabb ellátás, a közeljövőben a betegek türelmére lesz szükség.
Mit hozhat a jövő?
Ha az új rendszer beáll, a kormány ígérete szerint átláthatóbb és stabilabb lesz a diagnosztikai vizsgálatok szervezése.
Remélhetőleg az átmeneti időszak nem terheli meg a betegeket, és novembertől élvezhetjük a biztonságosab betegellátási rendszert e téren!

