17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekNovember 23-án vesznek végső búcsút Pápai Erzsitől

November 23-án vesznek végső búcsút Pápai Erzsitől

November 23-án, csütörtökön vesznek végső búcsút Pápai Erzsitől; a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – tudatta a Nemzeti Színház az MTI-vel.

Pápai Erzsi (Forrás: mno.hu)

Pápai Erzsi színművész november 4-én, 83 éves korában halt meg az Ódry Árpád Művészotthonban.

Pályafutását gyermekszínészként kezdte, 1937 és 1945 között Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott, nyolcévesen már Nemecsek volt A Pál utcai fiúkban, 1949-ig a Munkás Kultúrszövetség rádióműsoraiban szerepelt. Mint mondta, életében két főiskolát végzett: az elsőt Lakner bácsinál, majd a „rendes” Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol 1953-ban, 19 évesen korengedménnyel végzett.

Diplomájának megszerzésétől egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésznője volt, amikor az intézmény örökös tagjává választották.

Fiatalon főként naivaszerepeket, később hiteles, gondosan kidolgozott karakterszerepeket alakított nagy drámai erővel és humorral, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Major Tamás, Egri István, Babarczy László, Iglódi István, Marton Endre, Zsámbéki Gábor, Vámos László, Taub János. A Bánk bánban volt Melinda és Izidóra is, a Csongor és Tündében Ledér és Ilma, Móricz Rokonok című darabjában Linát, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben Pepi nénit játszotta. Legnagyobb sikerét Erzsébet királynőként aratta a Stuart Máriában a hatvanas évek végén, olyan partnerekkel, mint Váradi Hédi és Bessenyei Ferenc.

Ő maga pályafutása egyik legnagyobb kihívásának Margit királynét tartotta Shakespeare III. Richardjában: huszonöt évesen játszotta el a szerepet, amelyet ráadásul beugróként, egy éjszaka alatt kellett megtanulnia. Az első előadás végén, miután lement a függöny, összeesett és mentő vitte el, de aztán még kétszázszor állt Margitként a színpadon. Egy beugrásnak köszönhette férjét is: a Fehér Klára-darab szerepét három nap alatt tanulta meg, ebben nagy segítségére volt partnere, a nála három évtizeddel idősebb Ráday Imre. A két színész egymásba szeretett, s Ráday haláláig éltek együtt, közös előadóestjük is volt.

Sok filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például a Gyurkovics fiúk, a Föltámadott a tenger és 2001-ben a Moszkva tér. Művészetének elismeréséül 1970-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1988-ban Érdemes művész lett. 2001-ben a Magyar Filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díját kapta a Moszkva tér című filmben Boci mamaként nyújtott alakításáért.

Forrás: MTI

Képek: 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner