A magyar női vízilabda-válogatott remekül védekezett, de végül 5-4-re kikapott az Egyesült Államok csapatától, így nem jutott a négy közé a párizsi olimpián.

A La Defense Arenában ezúttal is közel telt ház előtt játszhattak a vízilabda-csapatok. Sok magyar zászló tűnt fel a lelátón. A mieink meccse előtt kiharcolta az elődöntőt a spanyol, a holland és az ausztrál válogatott.

A magyar kapuban Magyari Alda, az ellenfélnl Asleigh Johnson kezdett. Garda Krisztina lövését védte is a kapus, aztán az amerikaiak elveszítették a labdát. A második támadásban fórba kerültek a mieink, de Faragó Kamilla kísérlete megint a kapusé lett. Sikerült kivédekezni egy emberhátrányt, majd Parkes lövését tolta kapufára Johnson.

A védekezés továbbra is jól működött, és Garda révén sikerült is megszerezni a vezetést, de egy perc múlva Maggie Steffens egyenlített. Másfél perccel a negyed vége előtt Garda talált be centerből. A végén az amerikaiak fórban támadhattak, de sikerült blokkolni. 2-1-es magyar vezetéssel zárult az első felvonás.

Második negyed

A második nyolc perc első fele a védekezésről szólt, mindkét együttes keményen és határozottan bekkelt, és a kapusok is jól teljesítettek. A 13. percben Tara Prentice maradt egyedül középen, emberelőnyben tudott egyenlíteni.

Sorra maradtak ki a helyzetek mindkét oldalon, a kapusok nagy napot fogtak ki. Aztán fél perccel a szünet előtt Roemert találták meg egy jó passzal, és megszerezte a vezetést az amerikaiaknak. Faragó lövése lejött a blokkról, majd az utolsó másodpercekben Magyari tolt ki egy lövést (2-3).

Harmadik negyed

A magyar emberelőny kimaradt, de utána Keszthelyi nagy löketével megvolt az egyenlítés. A következő amerikai akcióban is jó helyen voltak a blokkok. Mahieu számára véget ért a meccset, és az ellenfél fórból gólt is szerzett: Steffens lőtte el közelről a kezek mellett (3-4).

Parkes labdaszerzése után emberelőnybe kerültek a mieink, a szépen megjáratott labdát Faragó vágta be. Volt még egy emberfóros lehetőség, de az kimaradt, közben legalább a védekezés stabil volt. Johnson is elkapta a fonalat, már 14 védésnél járt.

Az utolsó akcióban Faragó lövése lejött a blokkról, Leimeter kísérletét pedig a kapufára tolta a kapus – maradt a döntetlen az utolsó negyed előtt.

Negyedik negyed

Az amerikaiak nem jártak sikerrel az első támadásból, magyar részről pedig Szilágyi lövését blokkolták. Fórba került az ellenfél, időt is kért a kapitány, de Magyari kétszer is hárítani tudott.

A másik oldalon elveszítette a labdát a válogatott, nem jutott el lövésig. Az amerikaiak újra emberelőnybe kerültek, Vályi Vanda számára ért véget a meccset. Centerben Fattal megkapta a labdát, de az kicsúszott a kezéből, így fölé emelt.

Bő öt perccel a vége előtt a magyar stáb is időt kért. Az akció nem volt sikeres, Garda nem talált be. Magyari jól mozdult ki egy bejátszásra, és összeszedte a labdát, így ismét a vezetésért támadhattak a mieink, de Keszthelyi a kapufát találta el.

Három perccel a vége előtt újra fórt kaptak az amerikaiak, ráadásul kettőst, és Fattal be is lőtte közelről (4-5). A mieink is kiharcoltak egy kiállítást, de Garda nem tudott egyenlíteni.

Roemer távoli lövése a kapuáról vágódott ki, aztán a következő magyar támadásnál Johnson szedte össze a labdát a centerünk elől. Az amerikaiak tartották a labdát, de arra nem volt esélyük, hogy újabb gólt szerezzenek. Közben reklamálás miatt Cseh Sándor társ-szövetségi kapitányt kiállították.

49 másodperccel a vége előtt jött a magyar időkérés. Magyari is felment az amerikai kapu elé, végül Faragó lőtt, de a labda elkerülte a hosszú sarkot.

Az amerikai csapat ezzel 5-4-re nyert, és bejutott az elődöntőbe. A magyarok az 5-8. helyért folytathatják Párizsban. A játékosok még hosszú percekig ültek magukba roskadva a medence szélén.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKétszer szakadt meg a szívünk – a magyarok keddje az olimpián
KövetkezőDjokovic: ez a legnagyobb sportsiker, amit elértem..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza