Női akt-szobor

0

Kucs Antal díszkútra komponált alkotása a Balaton festőjének, Egry Józsefnek egykori háza közelében, egy parkban látható.

Egry József (Újlak, 1883. márc. 15. – Badacsonytomaj, 1951. jún. 19.)
festőművész

Festészeti tanulmányait Korcsek Jánosnál Budapesten kezdte, majd Münchenben folytatta. 1905-ben Párizsban a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Visszatérve 1906-1908 között a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál tanítványa. 1912-ben pártfogói jóvoltából Belgiumba ment tanulmányútra. Az I. világháború után Badacsonyban telepedett le, számtalan helyen és témában festette meg a Balatont. Az 1920-as évektől csaknem kizárólagos témája volt.

A Balaton Egrynek nem pusztán tájélményt adott; a Balaton nekem mindent jelent, kiegészítője életemnek – vallotta a művész. A kritikusok a fény festője, sőt megszállottja jelzővel illették. Először a expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. Olajpasztell festésű képei szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet. Az Ernst-díjat 1924-ben, a Szinyei-tájképdíjat 1926-ban nyerte el. 1948-ban elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. A festő egykori, badacsonytomaji műterme ma emlékmúzeum.

GPS koordináták: 46.7846 / 17.5008

Forrás: http://www.vendegvaro.hu/Noi_akt_szobor
Cím: Badacsonytomaj Szegedy Róza u. 87.
Tel: +36 (87) 431-046
E-mail: badacsonytomaj@tourinform.hu
Web: http://www.badacsonytomaj.hu/

NO COMMENTS

Exit mobile version
Megszakítás