7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldNógrádi: Ilyen gyenge nagykoalíció még nem volt Németországban

Nógrádi: Ilyen gyenge nagykoalíció még nem volt Németországban

Az új németországi nagykoalíciót megalkotni szándékozó mindhárom párt, a CDU, a CSU és az SPD is gondokkal küzd, ezért még bármi lehetséges a kormányalakítással összefüggésben – mondta a 888.hu-nak nyilatkozva Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint magyar szempontból jó, hogy nem Martin Schulz lesz az új német külügyminiszter.

888.hu: Miért születhetett meg az a legújabb német nagykoalíció, ami igazából egyik résztvevőnek sem tetszik, és ki nyert a megállapodással a legtöbbet?

Nógrádi György: Miután a Jamaica-koalíció tárgyalásai teljes kudarccal végződtek, Merkel számára nem maradt más, mint újrakezdeni a tárgyalásokat a szocdemekkel. Nem volt más választása, mert a nagykoalíció megkötése mellett már csak a kisebbségi kormányzás elvállalása vagy egy új választás kiírása maradt meg a számára. A felmérések szerint egy új választáson mindenki ugyanannyi szavazatot kapott volna, mint az eredeti voksoláson, úgyhogy a világon semmi értelme nem lett volna egy új választás kiírásának. Ezek után kezdődtek el azok a tárgyalások, melyek végén a CDU végül rendkívül sokat veszített. A kulcsminisztériumok közül eddig a pénzügyminisztérium a CDU-é volt, és Schauble volt a minisztere. Ezt most átadták a szociáldemokratáknak. A belügyminisztériumot pedig – amit eddig a szocdemek tartottak kézben – átadják a CSU hatvankilenc éves elnökének, Horst Seehofernek.

Nógrádi György
Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

888.hu: Angela Merkel számára megérte ez a vereséggel felérő koalíciós tárgyalási siker a nagykoalíció érdekében? A CDU a végsőkig kitart kancellárja mellett?

Nógrádi György: A kancellár asszonynak a szemére vetik, hogy mindenre képes volt csak azért, hogy hatalmon maradjon. Ugyanakkor pedig Németországban óriási viták voltak és  vannak arról, hogy Merkel alkalmas-e a feladatára. Az biztos, hogy Merkel még sohasem volt olyan gyenge, mint most. A kancellár tegnap volt először úgy egy tévéstúdió vendége, hogy nem tudott értelmesen beszélni. Merkel hagyta, hogy a riporter megzavarja őt és közbekérdezzen. Ilyenre az elmúlt 12 évben még nem volt példa. Amikor Merkel tegnap este nyilatkozott a közszolgálati ZDF televízióban, azt jelentette be, hogy marad. Bejelentette, hogy végigcsinálja a négy évet, mert erre kapott felhatalmazást, illetve bejelentette azt is – és talán ez a legfontosabb–, hogy négy év múlva egyszerre lemond majd a pártelnökségről és a kancellári tisztségről is. Az egy nagyon nehéz kérdés, hogy majd akkor tényleg le fog-e mondani Merkel, illetve, hogy kibír-e egyáltalán négy évet. Február végén lesz egy rendkívüli kongresszusa a CDU-nak is, ahol valószínűleg megszavazzák a nagykoalíciót. De jelenleg még rengeteg a kérdőjel az egész nagykoalíciós megállapodás körül a CDU-ban is. Merkel rendkívül meggyengült és megöregedett. Seehofer hatvankilenc éves. A CDU-CSU frakcióvezetője, Volker Kauder szintén hatvankilenc éves. Tehát, amit korábban a CDU vezetése megígért, hogy majd a választás után fiatalítás lesz, abból eddig a világon semmi sem teljesült.

Német karneváli kamion: Merkel a fekete özvegy

888.hu: A hírek szerint a koalíció megkötése miatt a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD a pártszakadás szélén táncol, miközben folyamatosan elveszíti szavazói támogatását. Megéri a szocdemeknek ez a nagykoalíció?

Nógrádi György: A szociáldemokratáknál a tárgyalásokat Schulz vezette, rendkívül drasztikusan. Hogy mennyire drasztikusan, azt jól mutatja, hogy tegnap az SPD főtitkára közölte: ha és amennyiben még fél napig elhúzódtak volna a tárgyalások, akkor az övék lett volna a kancellári szék is, mivel Merkel ennyire meggyengült. A helyzet nem egyszerű, mert kedden összeül a szociáldemokrata párt vezetése, hogy döntsön a személyi kérdésekről. Korábban Schulz vállalta a külügyminiszterséget, amiből óriási botrány lett, mert a külügyminiszterséget elvette a párt eddigi elnökétől, Sigmar Gabrieltől. Gabriel azt mondta, hogy ettől kezdve az adott szónak nincs értéke. Észak-Rajna Vesztfália szociáldemokrata vezetése pedig bejelentette, hogyha Schulz nem mond le a miniszterségről, akkor ők megakadályozzák a nagykoalíciót. Ebben a helyzetben Schulz lemondott, de mivel egy nappal előtte már lemondott a párt elnökségéről, ez azt jelentette képletesen, hogy két szék között a pad alá esett. Jelenleg semmilyen pozíciója sincs. Schulz a párt vezetésére kinevezte utódjának Andrea Nahlest, az SPD eddigi frakcióvezetőjét. A kérdés az, hogy ezt a hölgyet – aki eddig munkaügyi miniszter volt – elfogadják-e a szociáldemokraták. Az SPD holnap jelenti majd be, hogy végül is kiket jelölnek miniszternek. Úgy néz ki, hogy az új szociáldemokrata alkancellár és pénzügyminiszter a jelenlegi főpolgármester, Scholz lehet. Az igazi nagy kérdés azonban az, hogy március 1-ig hogyan szavaz majd a szociáldemokrata párt 450 ezres tagsága arról, hogy elvállalják-e a nagykoalíciót vagy nem. Az ifjú szocialisták jelenleg nagy erővel járják az országot, és mindent megtesznek azért, hogy a szavazás eredménye az legyen, hogy az SPD ne vállalja el a nagykoalíciót.

Fotó: AFP

888.: Mennyire és mennyi ideig lehet kormányzóképes ez a most tervezett nagykoalíció – már ha egyáltalán sikerül ténylegesen összehozni?

Nógrádi György: A német liberálisok pártja szerint bármi is történik, ez a mostani Merkel-kormány nem fogja a két évet megérni. Én azért ebben nem lennék biztos, mert a hatalom az egy rendkívül komoly összetartó erő. De azt is látni kell, hogy ilyen gyenge koalíció Németországban még nem volt. Ezt jelzi az is, hogy nincs még eldöntve, hogy kik is lesznek majd a miniszterek. A probléma nagyságát az is jól mutatja, hogy abban a közel kétszáz oldalas dokumentumban, amit a három koalíciós párt aláírt, abban az a kulcskérdés, hogy mi lesz a digitalizációval. Ez az, amit kiemel a dokumentum. Ennek ellenére egyetlen miniszter sincs, aki a kormányban ezért felelős lenne, és egyetlen ember sincs a kormányban, aki értene ehhez. Közben a szociáldemokrata pártnak egyszerűen nincs vezetése. A CDU-ban Merkel mindenkit félreállított már, aki veszélyt jelenhetne rá, a CSU pedig gyakorlatilag kettészakadt. A bajor kormányról lemondott Seehofer, miközben a pártelnökséget egy ciklusra megtartotta. Tehát mindhárom, a nagykoalícióban részt vevő párt annyira meggyengült, hogy ezért jelenleg még bármi és annak az ellenkezője is megtörténhet Németországban.

Fotó: AFP

888.: A tömeges illegális migráció megfékezésére vagy bátorítására lehet inkább majd hatással az új nagykoalíció?

Nógrádi György: A migrációs válságot gyakorlatilag nem tudta Merkel kezelni. Ő mondta, hogy nincs felső határ és hogy eljött a migránsokat üdvözlő kultúra ideje, amivel elindított egy olyan európai migrációs folyamatot, amit ma már hiába szeretne megállítani. Merkelék ma már azt szeretnék, hogy akit lehet, azt visszatoloncolhassanak, de olyan jogszabályaik vannak, hogy ez szinte lehetetlen. A probléma az, hogy jelenleg Németországban a migránsok egy százaléka jött Észak-Afrikából, viszont ők követik el a bűncselekmények 17 százalékát. A németek pedig hiába állapodtak meg az észak-afrikai országokkal a visszatoloncolásokról, mert a meglevő kiskapuk miatt nem tudják ezeket végrehajtani. Például Marokkóban, aki homoszexuális, az ma bűncselekményt követ el. Ezért az az illegális migráns, akit elkapnak Németországban és marokkói, az azt közli, hogy ő homoszexuális, és már nem is lehet őt visszatoloncolni. Ilyen nonszensz helyzetek vannak jelenleg Németországban. Nem véletlen, hogy Merkel néhány napja azt mondta Nürnbergben, hogy jelenleg a 16 német tartományból 15-ben van olyan no-go zóna, ahova se a rendőrség, se a tűzoltóság, se a katasztrófavédelem nem mer bemenni.

Német karneváli felírat

888. hu: A német nagykoalíció megalakulása érinti-e magyar-német kapcsolatokat és befolyásolhatja-e az egyre látványosabban épülő magyar-osztrák-bajor regionális együttműködést?

Nógrádi György: A Budapest-Bécs-München tengely jól működik. A német nagykoalíciós alku megkötése kapcsán pedig számunkra, magyaroknak az volt a kulcskérdés, hogy Martin Schulz ne legyen külügyminiszter. Schulz állandóan négy országba rúgott bele: az Egyesült Államokba, a lengyelekbe, a csehekbe és belénk, magyarokba. Azzal, hogy Schulz letűnt a politika színpadáról, azzal pedig a Budapest-Berlin kapcsolatok nyilvánvalóan nem fognak romlani.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work