Home Főhírek Belföldi hírek Nógrádi: ezt a kaput lehetetlen becsukni

Nógrádi: ezt a kaput lehetetlen becsukni

forrás: M1 / Ma reggel

A német politika stratégiai hibákat követett el, a német kancellár egy évvel ezelőtt a szírek és a politikai menedékjogra jogosultak korlátlan befogadását állító kijelentéseivel olyan széles kaput nyitott ki, „amelyet lehetetlen becsukni” – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Nagyon óvatosan egyszer mondja ki valaki az NGO-k (Non-Governmental Organization, azaz nem kormányzati szervezetek – a szerk.) felelősségét – kommentálta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Híradójának azon értesülését, mely szerint az Iszlám Állam robbantási szakértője is eljutott tavaly Európába, majd miután végzett Salah Abdeslamék kiképzésével, osztrák segítséggel ment vissza a Közel-Keletre. Úgy tudni, egy osztrák segélyszervezetnek azt mondta, hogy beteg édesanyja miatt kell hazarepülnie – az osztrákok elhitték a történetet, és segítettek neki.

clipboard06

Ez az osztrák NGO, amelyik megvette a repülőjegyet, hozzájárult ahhoz, ami történt, de ezt persze sosem fogják elismerni – fűzte hozzá a szakértő, aki szerint teljesen logikus, hogy az Iszlám Állam, kihasználva azt, hogy tömegek érkeznek illegálisan, ellenőrizetlenül Európába, ideküldi saját, kiválóan kiképzett embereit is.

Hova tűnt több millió migráns?

2008 és 2015 között nagyjából egymillióan kaptak menekültstátuszt Európában – és több millióan kértek. Hol a többi? – tette fel a kérdést az M1 szombat reggeli műsorában Nógrádi György. „Alámerültek, a szürke- és a feketegazdaságban dolgoznak. Nem mindegyik terrorista – csak zsarolható”, ami szintén potenciális veszélyforrás – tette hozzá.


(MTI/EPA/Wolfgang Kumm)

Tavaly a Németországba érkezettek közül mintegy 300 ezer ember tűnt el. Egy hónappal ezelőtt a németek még azt mondták, hogy 1,1 vagy 1,7 millió migráns lépett be az országba, pénteken Thomas de Maiziere német belügyminiszter már 890 ezerről beszélt, mondván, nagyon sok ember több helyen regisztráltatta magát. A szakértő szerint “ezek a számok azt mutatják, hogy a németek, akik Európában talán a legprecízebbek, nem tudják, hogy mennyien léptek be az országba, hányan jöttek a zöldhatáron”.

Mindenki szír, mindenki politikai menekült

A német politika stratégiai hibákat követett el – véli Nógrádi György. Szerinte hiba volt azt nyilatkozniuk, hogy aki szír, az jöhet – “ettől kezdve 3000 km-es körben mindenki szírnek vallotta magát” – mondta, hozzátéve: ma már a szíreket is alaposan vizsgálják, csak egy részük maradhat Németországban.

A szakértő szerint hiba volt az is, hogy Merkel kijelentette: nincs felső határ és megoldjuk.

Nógrádi György úgy véli, a kialakult helyzetben kulcsfontosságú az is, hogy a jog szerint kinek jár politikai menedékjog. “Ha itt ülne egy jogász, engem megölne” – szögezte le elöljáróban, majd így folytatta: mindenki politikai üldözöttségre hivatkozott, lett légyen szíriai, szomáliai, afgán vagy pakisztáni.

“Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor bejelentették a marokkóiak, hogy ők homoszexuálisok és ezért üldözik őket. Az erre hivatkozó marokkóiak két százaléka kapott politikai menedékjogot” – fűzte hozzá.

 

Exit mobile version
Megszakítás