7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldNobel-békedíjra terjesztették fel az amerikai elnököt

Nobel-békedíjra terjesztették fel az amerikai elnököt

Az amerikai elnökválasztási kampányban minden elképzelhető, és annak az ellenkezője is.

A republikánusok jelöltje a jelenlegi elnök, Donald Trump, míg a demokraták Joe Bident támogatják. A kiélezett küzdelemben különös jelentősége van annak, hogy Trumpot Nobel-békedíjra jelölték.

Donald Trump amerikai elnök (Fotó: EPA)

Járai Judit tudósító a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, Abraham Cooper rabbi úgy nyilatkozott, Donald Trump igazán megérdemli a Nobel-békedíjat. Ezt többen is így gondolják, sőt Trump a múlt héten két jelölést is kapott a 2021-es Nobel-békedíjra.

Cooper rabbi szerint az amerikai elnök igazi diplomáciai sikert, történelmi áttörést ért el a Közel-Keleten azzal,

hogy a kezdeményezésére, és a közvetítése nyomán béke megállapodást tudott kötni az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel – részletezte.

A héten tartott aláírási ceremónián a Fehér Házban Trump úgy fogalmazott: új Közel-Kelet születik. Az amerikai elnököt a múlt héten egy norvég jobboldali képviselő terjesztette fel Nobel-békedíjra. A múlt héten egy második békedíj jelölést is kapott egy svéd parlamenti képviselőtől, mégpedig a szerb és a koszovói gazdasági kapcsolatok normalizálásáért. Ez is igazi áttörés, ezúttal a balkáni megbékélés érdekében.

A jelenlegi amerikai elnök elődjeivel ellentétben nem indított háborúkat,

hanem lezárja ezeket. Nem exportál demokráciát, hanem a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat igyekszik erősíteni.

Az amerikai baloldal azonban hallgat. A demokrata párt politikusai képtelenek voltak kipréselni magukból még egy soványka gratulációt is.

Joe Bidennek, a demokraták elnökjelöltjének, aki túl gyakran mutatja az erős szenilitás jeleit, szintén csak annyira futotta, hogy Trump végre valami jót csinált.

„A sajtómunkások azonnal lepopulistázták a Nobel-békedíjat javasló svéd politikust, mintha a populizmust önmagában valamiféle negatívum volna” – hangsúlyozta Járai.

„A CNN hírtelevízió eleinte nem foglalkozott a jelölésekkel, és csak később szentelt neki elemzést. Az egyik esti műsorában pedig még gúnyolódott is Trumpon, amiért a díjra jelölték. Aki foglalkozott ezzel, azt is megpróbálta kicsinyíteni” – tette hozzá a tudósító.

A címlapfotó illusztráció. 

hirado, kossuthradio

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem