4.1 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

Nincs több türelem: élesben működik az ekáer

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

2015 03 03 063621
Forrás: M1 Híradó | 2015. 03. 02. 20:53:00

Január elején kezdődött az új közúti áruellenörző rendszer, az ekáer, amely főleg a kereskedőket és a szállító cégeket érinti. A kormány szerint jelentősen nőhetnek az adóbevételek, mert nehezebb lesz csalni az áfá-val.
A bejelentésnek, vagyis az ekáer-szám igénylésének tartalmaznia kell a feladó, a címzett, az áru és a szállító jármű adatait. Ha ez megvan, a rendszer kiadja a számot, amely 15 napig érvényes.

A rendszer próbaüzeme január elsején indult. Segítségével az elejétől a végéig nyomon követhető az áruk útja. A cél az, hogy ne lehessen kikerülni az adófizetést, és jelentősen csökkenjen az élelmiszerekkel való visszaélések száma.

Január elseje óra több mint 860 ezer szállítmányt jelentettek be. A próbaüzem alatt az érintettek véleményét is megkérdezték, azok alapján pedig több szabályt is enyhítettek márciustól. Mentesítették például az ekáer-szám alól azokat, akik 20 kilométeren belülre szállítanak. A bejelentési kötelezettség alsó határa pedig 200-ról 500 kg-ra, 250 ezer forintról pedig 1 millió forintra emelkedett.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője azt mondta:bár a próbaüzem alatt több szabálytalanul szállított árut és illegális szállítmányt is lefoglaltak a NAV munkatársai, eddig csak figyelmeztetettek. Március 1-jétől azonban már büntethetnek, és a bírság összege a be nem jelentett áru értékének akár a 40%-a is lehet – figyelmeztetett Suller György Attila.

Az ekáer működéséről szóló rendeletből több szabály is csak később lép hatályba. A kockázatosnak minősített árukat szállítóknak például csak március 11-étől kell számot igényelni.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Ma este csak 1 film! A pókerjátékosoknak, és mindenkinek ajánlom, .. egy igazán jó film: Elit játszma – videó

Winston Churchill: "A siker az a képesség, hogy az ember a kudarcok sorozata ellenére sem veszít a lelkesedéséből" Teljes...

Valósággá válhat, amit csak sci-fikben láthattunk: alagutat találtak egyik világból a másikba

A bulgáriai Szófiai Egyetem fizikusainak egy csoportja szerint a féreglyukak, azaz az univerzum egyik részét a másikkal összekötő...

Újra vele! Őszintén öleli őt Berki Mazsi

Itt a fotó Sokan gondolták, hogy a Kulcsár Edina helyére beugró Berki Mazsinak ilyen rövid felkészülési idővel semmi esélye...

Festővászon lett Herceg Erika tökéletes testéből: „Meztelenül kiállok, úgy fogtok rám festeni” – videó (18+)

Herceg Erika egy divattervezővel és egy képzőművésszel kooperálva változott igazi műalkotássá szinte egyetlen szempillantás alatt, amikor hófehér ruháját...