Boldogan éltek, míg meg nem haltak – így végződik minden mese. Ám az csak mese, hogy a jó párkapcsolat egyenlő az örök szerelemmel és a konfliktusmentességgel. A valóság nagyon más, ami számos külső és belső konfliktust okoz.
„Nincs te és én, csak mi összebújva”
A szerelem állapotát sokan a pszichózishoz hasonlítják, és nem is tévednek nagyot. Az a bizonyos lila köd sok szempontból elszakít a valóságtól, különösen, ha újdonsült párunkról van szó. Ilyenkor csak a jó tulajdonságait látjuk, illetve azt, hogy mennyi mindenben hasonlítunk. A kevésbé kedvező tulajdonságok és a különbségek fel sem merülnek. Minden gondolatunkat a másik tölti be, minden időnket vele szeretnénk tölteni, és amikor nem lehetünk együtt, szüntelenül róla fantáziálunk. Fellazulnak a határok, összemosódás, szimbiózis van. Ilyenkor születik meg a kötődés, és ez az időszak jelenti azt a kapcsolati aranytartalékot, ami később biztosítja az alapvető életet, energiát a kapcsolatban. Ez az időszak a szimbiózis szakasza a párkapcsolatban, amit természetes módon követ a differenciálódás- fogalmazza Nagy Márta tanácsadó szakpszichológus egyik cikkében a pszichologuskereso.hu oldalon.
„Álmaimban nem ezt vártam”
A differenciálódás szakaszában a különbségek kerülnek előtérbe, a mi helyett az én kerül a középpontba, ismét fontossá válnak a személyes tevékenységek, gondolatok, vágyak, az önálló vélemény. Reálisan kezdjük látni a másikat, és mi is önálló, autonóm személyiségként kezdünk működni a kapcsolatban. Ez a szakaszváltás sokszor jelent krízist a kapcsolatban. Sokan a szerelem elmúlásaként, a kapcsolat kihűléseként értékelik a szimbiózis megszűnését, és új párt keresnek, hogy ismét átélhessék a lila köd állapotát. Ők a szimbiózisfüggők, akik a romantikus elképzeléseknek megfelelően a szimbiotikus szakasszal azonosítják a párkapcsolatot. Mások, amikor meglátják a párjukat a maga valójában, igyekeznek megváltoztatni, hogy jobban idomuljon az elképzeléseikhez. Ha ez nem tud átfordulni elfogadásba, szintén komoly esély van a szakításra.
A szimbiotikus szakaszban való megrekedés legalább ennyi problémát vet fel, hiszen meg kell jelennie a realitásnak a kapcsolatban, nem lehet tartósan élni a pszichózishoz hasonló, határtalan, összemosódott állapotban, ahol csak a mi létezik, az én nem kap teret. Az ilyen pároknál gyakran jelenik meg depresszió vagy tényleges pszichózis az egyik félnél. Ha gyerekük születik, a szülők kapcsolata komolyan károsíthatja a személyiségét, hiszen folyamatosan ötödik keréknek érzi magát. A soha meg nem oldódó konfliktusok is az elakadást jelezhetik, különösen, ha az egyik vagy mindkét fél személyiségzavarral küzd. Ezt a szakaszváltást úgy lehet egészségesen megélni, ha sikerül egy olyan távolságot kialakítani, ami mindkét félnek elfogadható és kellemes.
„Nekem a fitnesz partizánok…”
Az ezután következő szakasz, a gyakorlás fázisa még inkább feszíti a kapcsolat határait, tovább nő a távolság. A külvilág válik érdekessé, ezért ennek a szakasznak az ők a kulcsszava. Itt a legnagyobb veszély a kapcsolat kiüresedése, a teljes érzelmi eltávolodás a másiktól, épp ezért ebben a szakaszban nagyon sérülékeny a kapcsolat, gyakori a szakítás, válás. Ekkor különösen nagy jelentősége van a szimbiotikus szakaszban szerzett kapcsolati aranytartaléknak, hiszen egyfajta érzelmi muníciót jelent.
„Két paralel történet a végtelenben összeérhet”
Ha sikerül átvészelni ezt a nehéz szakaszt, következik az utolsó fázis, az újraközeledés. Ekkor ismét fokozott igény van az összetartozásra, közelségre, ám ez már nem olyan intenzív, mint a szimbiotikus szakaszban, inkább a nyugodt meghittség jellemzi. Ez a fázis gyakran egybeesik a gyerekek kirepülésével, az üres fészek periódussal. Legnagyobb veszélye, hogy a párok gyakran szembesülnek azzal, hogy túlságosan eltávolodtak egymástól, és már nem tudnak újraközeledni, kiüresedett a kapcsolatuk, szülői szerepeik annyira lekötötték őket, hogy elfelejtettek párként működni.
