Soós Feri bácsi és Forint sétálni indultak, hogy majdnem 1200 kilométert gyalogoljanak közösen. Csakhogy beütött a baj, az ország pedig összefogott.
Nagy kutyasétáltatás – így nevezte el Soós Feri bácsi, hogy elhatározta, végig járja a kutyájával kettesben az Országos Kéktúra útvonalát.
A vas vármegyei Kercaszomoron élő idős férfi még április 24-én kerekedett fel négylábú társával, Forinttal. Akkor viccesen meg is jegyezte, hogy mivel a kutyáját Forintnak hívják, „mindig lesz nála egy kis apró”.
A Kéktúra nem kis vállalás, hiszen a Magyarország északi tájain végighaladó, folyamatos turistaút hossza 1172 kilométer.
Soós Feri bácsi pedig a gurulós bevásárlókocsiján és Forinton kívül semmi különösebbel nem készült a táv megtételére, még térképet sem vitt magával.
A legfrissebb hírek itt!
Az viszont igaz, hogy mivel hosszú ideig aktív tájfutó volt, rutinosan mozog terepen.
Mi történt Soós Feri bácsival és a kutyájával?
Egy ideig rendben is haladt a nem mindennapi küldetés. Feri bácsi időközben megünnepelte a születésnapját és betöltötte a 75. életévét. Június elejére már több mint 200 kilométert haladtak, csakhogy aztán beütött a baj: Feri bácsi elhagyta a telefonját. A családja, köztük két unokája nem tudta elérni, ő eltévedt, mert nem tudott kiigazodni a kopott turistajelzéseken.
Ám ekkor megmozdult az ország és akármelyik településen, akármelyik erdei útvonalon bukkant fel a különös páros, mindig valaki segített rajtuk.
Ez történt két héttel ezelőtt Piliscsabán is, amikor egy helyi férfinak feltűnt az Aldi parkolójában a némiképp tanácstalan bácsi és a mindig jókedvű kutyája. Kiderült, hogy a vasútállomást keresi, pontosabban az ottani pecsételőhelyet, hogy belepecsételje a füzetébe a piliscsabai szakaszt. Nagy nehezen elfogadta, hogy a jószándékú férfi kocsival elvigye őket a keresett helyszínre és akkor beszélt neki arról, hogy telefon nélkül maradt. Megkérte, hogy készítsen róla és Forintról egy képet, azt pedig posztolja Feri bácsi közösségi oldalán, hogy a családja megnyugodjon, jól vannak. Ez így is történt.
Egy ország követi, merre jár Feri bácsi és a kutyája, Forint
Az eset nyomán derült ki, hogy Soós Feri bácsi és a kutyája, Forint valóságos rajongótáborra tett szert. A majdnem 50 ezer tagot számláló Országos Kéktúra Facebook-csoportban némi túlzással naponta osztanak meg információt arról, hogy hol látták a párost és aktuálisan merre járnak az útvonalon.
Nem csak arról van szól, hogy készül egy közös fotó Feri bácsiékkal, hanem arra is van példa, hogy vendégül látják őket és befogadják egy-egy éjszakára.
A legfrissebb hírek itt!
Ahogy Tokodon, a Pincevölgyben is. De dokumentálták Feri bácsit és a kutyáját (a teljesség igénye nélkül)
- a Mogyorósi sziklánál,
- Kőhányás pusztán,
- Makkoshotykánál,
- Tornabarakonynál,
- Dédestapolcsánynál,
- Bódvaszilvásnál,
- Bakonykútinál,
- Visegrádnál,
- Kisnócnál,
- Dorogon,
- Kóspallagon,
- Pilisszentkereszten (ide várta, de nem érkezett meg időben a postára az új telefonja),
- és Piliscséven is.
A Soós-család borzasztóan hálás azoknak, akiknek köszönhetően a nehézségek ellenére sem veszítették szem elől a mindenki által nagy becsben tartott Feri bácsit és Forintot. Megszerveztek egy második telefonátadást,
Feri bácsi pedig megtanulta használni a Facebook-ot. Így remélhetőleg időről-időre most már magától is életjelet ad.
A legfrissebb hírek itt!
Kétségtelen, a nagy kutyasétáltatást tömegek követik nyomon és sokak vágya, hogy Feri bácsi és Forint épségben hazaérjenek a kivételes túráról.