20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNincs meg a folytatás időpontja, mindenki egyre türelmetlenebb: ezért áll a soroksári...

Nincs meg a folytatás időpontja, mindenki egyre türelmetlenebb: ezért áll a soroksári futó nő gyilkosának ügye

Budapest — Ha egymásra tesszük a soroksári futó nő gyilkosa utáni több mint ötéves hajsza alatt keletkezett hivatalos papírokat, egy majd’ másfél méter magas irattornyot kapunk.

Ezt a több mint 10 ezer oldalt kell most végigolvasnia az ügy új bírájának. Valószínűleg a bírócserének tudható be, hogy az első, még tavaly októberi tárgyalás óta nem is jelöltek ki új napot a folytatásra.

– Védencem nagyon nehezen tudja elfogadni, hogy nem halad az ügye. Ő szeretné már, ha legalább tudná, mikor állhat megint bíróság elé, és bizonyíthatja be az ártatlanságát az emberöléssel kapcsolatban – mondta dr. Lichy József, aki R. Szilvesztert védi a gyilkossági ügyben.

Mint ismeretes, Kardosné Gyurik Krisztina (†36) 2013. szeptember 15-én az otthonából futni ment, ám nem tért haza, s a holttestét később egy rendőrkutya találta meg a házuktól pár kilométerre.

Az édesanya gyilkosát öt évig hiába keresték. 2018-ban azonban kiderült, hogy az éveket börtönben töltő R. Szilveszter DNS-e és a helyszínen rögzített anyagmaradványok között egyezés van. A hosszú ideje hajléktalanként élő férfi vallomást nem tett, ám szóban annyit elárult a nyomozóknak, hogy a gyilkosság napján a helyszínen járt, látott is egy civakodó párt, őket szétválasztotta, de senkit nem bántott. A vád szerint viszont megerőszakolta és megfojtotta a nőt, amiért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work