forrás: hirado.hu
Tavaly volt a Brexit és Trump győzelme, idén pedig választásokat tartanak Franciaországban és Németországban, ahol adott esetben olyanok is hatalomra kerülhetnek, akik szakítanának az eddig megszokott világgal. A franciáknál Le Pen kavarhatja fel az állóvizet, a németeknél pedig Schulz vethet véget Merkel uralmának. Közben még mindig ezerszámra érkeznek a migránsok Európába. A világpolitika folyamatait elemezte a hirado.hu-nak adott interjújában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
– Mi történik manapság? A most megjelent könyvében új világrendről, pontosabban világzavarról ír.
– Ez azt jelenti, hogy nincs uralkodó teória napjainkban. A hidegháború korában még viszonylag egyszerű volt a helyzet: itt a jó, ott a rossz, a másik oldalról fordítva, a mozgás pedig lehetetlen volt. Jelenleg nincsenek meg az efféle kapaszkodók, és sokkal több lehetősége van a politikának, a diplomáciának, mint korábban. A kérdés csak az, hogy a mai politikai elit képes-e ezzel élni. A nemzetközi kapcsolatoknak továbbra is három meghatározó szereplője van: magasan az első Amerika, lemaradva tőle Kína és még messzebb Oroszország. A fő probléma, hogy Európa ma már nem globális tényező, amit rendkívül nehezen vesz tudomásul. És úgy látom, az európai politikusok jelentős része továbbra is a politikai korrektség fogságában van.
– Nem úgy, mint Trump, aki a választási kampányában kívülállót alakítva éppen a politikailag korrekt megfogalmazásokkal ment szembe. Beiktatása óta azonban mintha lejjebb csavarta volna a hangerőt.
– Az új amerikai elnök valóban nem a fő vonalat viszi, így kérdés, hogy a stratégiai céljaiból mit tud megvalósítani. Ami általában Amerikában történik, az maximum 5-10 éven belül begyűrűzik Európába is. Ennek egyik előjele volt Trump győzelme előtt a Brexit, a hollandiai választásokon pedig nagy vereséget szenvedett a hagyományos baloldal. Franciaországban és Németországban is idén lesznek választások, majd meglátjuk, hogyan alakulnak. Trumpot január 20-án iktatták be, vagyis nem telt még le az a 100 napos türelmi idő, amit minden elnöknek meg szoktak adni. Nem szabad elfelejteni, hogy az európai országok többsége a Clinton Alapítványon keresztül anyagilag is támogatta Hillaryt, ami vissza fog ütni Trumpnál.
– Milyen értelemben?
– Minden, amit csinál, abból indul ki, amit ígért. Vagyis, hogy Amerika lesz az első. Hogy ez mennyire sújtja majd Európát, Kínát, Közép- és Dél-Amerikát, a jövő zenéje. Rengeteg tárgyalásra kerül még sor, és Trump elképzelései is módosulni fognak. A kérdés, hogy az elnök mennyire tudja majd elfogadtatni magát az amerikai döntéshozatali rendszerrel. Egyik elődjének sem volt könnyű dolga ebből a szempontból, és az elmúlt időszak döntései alapján neki sem lesz az.
– Az oroszok irányába gyakorolt szimpátiája mennyire valós? Hisz közben az adminisztrációját telepakolta oroszellenes vezetőkkel.
– Amerikában elsősorban mindenki USA-barát. Egyesek úgy érzik, együtt lehet működni Oroszországgal, mások szerint viszont nem célszerű. De ez megvan Európában is, csak itt nehezebb kiállni az oroszok mellett, mert a skandináv-balti-lengyel-brit tömb nyíltan oroszellenes. Azt gondolom, hogy amerikai-orosz közeledés Trump alatt sem lesz, de bizonyos ügyekben együtt kellene működniük. Irak, Irán, Szíria, Líbia vagy az Iszlám Állam kérdésében ugyanis Moszkva megkerülhetetlen.
– Valószínűleg gyorsan felkerülne a tárgyalóasztalra a Krím-félsziget.
– A Krím az oroszok számára nem lehet tárgyalási alap, ezt Lavrov és Putyin is többször kifejezte. Máshogy fogalmazva, nem fogják visszaadni, mivel az egyetlen meleg vízi mélytengeri kikötőjük a Fekete-tengeren. Ezért más kompromisszumokat kell kötni, de a Nyugat rengeteget tud ajánlani Moszkvának. Az oroszoknak a Földközi-tenger medencéjében egyetlen katonai bázisuk maradt, Szíriában. Putyinék alapvető célja ugyanakkor a korábbi szovjet bázisok visszaszerzése Vietnámtól kezdve az Indiai-óceánon át Kubáig.
– Mit szól mindehhez az egyre kevésbé megkerülhető harmadik nagy játékos?
– A kínai politika körülbelül egy évvel ezelőtt megváltozott. A kínaiak kerek perec közölték, hogy nem fogadják el az új világrendet, mert az számukra hátrányos, és a saját világrendjük szerint akarnak élni. Fokozták a hadseregfejlesztést, amire válaszul a japánok átküldték a legmodernebb repülőgép-hordozójukat a kínai partokhoz. Kína a térség összes olyan szigetét követeli magának, amely a zónájába tartozik – ahogy Japán is. Peking abból indul ki, hogy Tajvan a része, de hogy mikor egyesülnek, majd eldől. Semmilyen fórumon nem engedi vitatni az ujgur és a tibeti kérdést, és abból indul ki, hogy a kínai gazdaság megy előre, Putyin után pedig visszaszerzi a cárok által elvett szibériai területeket Oroszországtól. A kínai politika rendkívül logikus és hosszú távon gondolkodik.
– Hogy illeszkedik ebbe Észak-Korea? Meddig mehet még el Kim Dzsongun?
– Phenjan annyira jelent fenyegetést a világra, amennyire az hagyja. Kim Irszen viszonylag sikeres vezető volt, a fia viszont már alkalmatlan, az unokája pedig abszolút alkalmatlan. Egy terroristarendszert vezetett be, amelyben a hadsereg fontosabb, mint az állam. Szét lehetne verni Észak-Koreát, de egyeztetni kell róla Kínával, a helyi érdekei miatt. Peking csak úgy fogadná el a két Korea egyesülését, ha az nem amerikai vezetéssel, dollárdiplomáciával és a Pentagonnal történne, de ilyen csak a mesében van. A valóságban egy egységes Korea veszélyeztetné a japán, a kínai, az orosz és az amerikai érdekeket is, vagyis papíron mindenki egyesítést akar, de a gyakorlatban senki.
– Visszatérve Európára. Idén választásokat tartanak az EU két legerősebb államában, Németországban és Franciaországban. Mivel járna Merkel kancellárságának vége Európa számára? Vagy a másik oldalról, Le Pen győzelme az Európai Unió végét jelentené?
– Merkel első tíz éve sikertörténet volt, a migráció kérdésében viszont nagyon mellé nyúlt. A Willkommenskultur történelmi tévedés volt, és az is, hogy nem húztak felső határt a migránsok számára, még akkor is, ha Németország számára pótlólagos munkaerőre mindig szükség volt. Amit a kancellár gondolt, az nem következett be, a német társadalom pedig ezért elfordult tőle. De amióta váltott migránskérdésben, azóta újra közelednek.
– Mire lesz ez elég? Az elmúlt hetekben erősödött a német baloldal.
– Merkel az összes ellenfelét ügyesen ledarálta az elmúlt években, meglátjuk, mit kezd Schulz-cal. A korábbi ügyeit már előszedték, elkezdődött a lejáratása. Kérdés, hogy Németországnak lehet-e olyan kancellárja, akinek még érettségije sincs, viszont karizmatikus és öt nyelven beszél. Magyarországon miniszter sem lehet valaki, ha nincs diplomája. Egyébként Schulz és a szociáldemokraták hiába állnak jól a közvélemény-kutatásokban, győzelmük esetén sem biztos, hogy kormányt tudnának alakítani, mert csak a kommunista utódpárt és a zöldek jöhetnek szóba koalíciós partnerként. Egy biztos, ha mégis ő lenne a kancellár, akkor a jelenlegihez képest teljesen más vonalat vinne be az európai politikába.
– Hát még Le Pen.
– A korábbiakkal összevetve Franciaországban kevés a meghatározó politikus. Ezért áll ilyen jól Le Pen is. Fillonnak jó esélyei voltak, de túl sok lett a botrány körülötte. Most Macron tűnik esélyesnek, és már el is ment Merkelhez konzultálni, ami sokat elmond a német-francia viszonyról. A jelenlegi mérések szerint lehet, hogy Le Pen megnyeri az elnökválasztás első fordulóját, de a másodikban, amikor már csak ketten vannak, kevés esélye van. Kérdés ugyanakkor, a francia társadalom hány százaléka érzi úgy, hogy kiábrándult a jelenlegi politikai elitből, hogy nincs szüksége migránsokra és hogy a párizsi, illetve a nizzai merénylet után Le Pen jelenti a megoldást. A mai európai politikában jósolni lehet, de vagy bejön, vagy nem. Ha Macron győz, a német-francia kapcsolatok a jelenlegi szinten maradnak.
– Vagyis Németország európai vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen marad a jövőben is?
– Persze. A franciáknak jelenleg esélyük sincs arra, hogy kevésbé legyenek alárendeltek Németországnak. A francia gazdaság olyan szinten lemaradt Berlin mögött, hogy az európai vezetés minden tekintetben a németeké. A franciák a valóságban el is fogadják ezt, de soha nem mondják ki. A Brexit e tekintetben is óriási törés, mert a Berlin-Párizs-London háromszög feldőlt. London helyére felvették Rómát és Madridot, de alkalmatlanok a szerep betöltésére. Nagy-Britannia kiválásával a német vezető szerep még inkább felerősödik.
– A történelmet ismerve, eljöhet az idő, amikor újra félni kell tőlük?
– Nem hiszek a német veszélyben. Nem hiszem, hogy bárhol félni kellene Berlintől. Bár a német haderő rendkívül modern, de az érdekeiket gazdaságilag, és nem katonai eszközökkel akarják elérni. És ezt jól is csinálják.
– Többször előkerült már a Brexit. Elég nagy stratégiai hibának tűnik.
– Mert az is. A britek helyében félnék a következményektől. Nem lehet kiszámolni, hogy két év alatt véghez lehet-e vinni a kilépést, ahogy azt sem, hogy pontosan mit is jelent majd az Európának és Nagy-Britanniának. A Brexitnek van elmélete, de gyakorlata nincs. A jövőbeli brit nagyságról szóló nyilatkozatok pedig jól hangzanak, de mégis mi mást mondanának a brit politikusok? A realitás viszont az, hogy a kilépéssel rengeteget veszítenek majd.
– Ahogy az Európai Unió is. Egyrészt egy nagy befizető államot, másrészt egy fontos partnert az európai biztonság garantálásában.
– Nagy-Britannia távozásával Európa helyzete tovább nehezedik, mert nem kapja majd meg a szükséges hírszerzési adatokat az angolszászoktól. London már most is óvatos, hogy mit ad át. Obama elnöksége alatt egyébként az amerikai érvelés az volt, azért hallgatnak le mindenkit, hogy a terrort megakadályozzák. Ez viszont nem volt igaz, mert a lehallgatás 90 százalékban mindig gazdasági hírszerzésre irányul. De csak hogy világos legyen: a világon mindenki kémkedett, kémkedik és kémkedni fog.
– A terrortámadások árnyékában miként lehetne mégis fokozni az európai biztonságot?
– A megoldás az lenne, ha létrehoznánk a közös európai hadsereget és a globális műholdas hírszerzést. Ez viszont olyan pénzbe kerül, hogy aki meghirdeti a programot, elveszíti a következő választást. A tagállamok többsége a NATO hozzájárulás elvárt 2 százalékát sem éri el. A kiadások több mint 70 százalékát az USA fedezi, amit hosszú távon már nem hajlandó megtenni. Az amerikaiak verik is az asztalt, követeléseik között van egy nagyadag realitás, de a gazdasági oldalát se felejtsük el. Ha ugyanis Európa elkezd fegyverkezni, akkor döntően amerikai fegyvereket kell vennie, mert azok a legjobbak.
– Ha európai biztonságról beszélünk, a migráció kérdése megkerülhetetlen. Vélelmezem, a közös sereg és hírszerzés nem fogja feltartóztatni az embertömegeket.
– Persze, hogy nem. Nincs más megoldás, csak ha lezárjuk a schengeni külső határokat. Mindenki más ezt teszi, így Amerika, Ausztrália és az Öböl-menti monarchiák is, csak Európa nem védekezik. Ez is azért van, mert a tagállamok nem tudnak egyezségre jutni, és ütköznek a nemzeti érdekek. A görögök például kijelentették, hogy úgy védik csak a határt, ha elengedik a tartozásukat, Európa viszont erre nem hajlandó. Ezért születnek olyan nemzeti válaszok is, mint a magyar kerítésépítés. Ez nem egyedi Európában, de csak minket támadtak vele, ami elvezet a kettős mérce problémájához.
– A külső határok lezárása tűzparanccsal együtt értendő?
– Ez borzasztó nehéz kérdés. A bolgároknál másfél-két évvel ezelőtt agyonlőttek egy migránst, és hónapokig nem érkezett senki azon a határszakaszon. Tűzparancs van érvényben sok helyütt a világon – így az amerikai-mexikói határon is –, és döntően célravezető. Hogy Európa ezt fölvállalja-e, az európai politika döntése lesz. Ha nem vállalja fel, akkor vagy úgy kell megerősíteni a határt, hogy ne lehessen rajta átjönni – ez a magyar álláspont. Vagy bejönnek rajta a migránsok, és siránkozunk. A terroristákat pedig sajnos nem lehet kiszűrni az érkezők közül.
