4.5 C
Budapest
2022. november. 27. vasárnap

Nincs ellenfele 500 méteren Liu Shaolin Sándornak, de az sem piskóta, amit a testvére és a váltó produkált Sanghajban

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A szombati után a vasárnapi 500 méteres versenyt is megnyerte Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának sanghaji állomásán, míg öccse, Liu Shaoang ezúttal 1000 méteren szerzett ezüstérmet, ahogy az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó is második lett.

Az FTC 24 éves olimpiai bajnoka a papírformának megfelelően magabiztosan menetelt a fináléig, ott azonban ismét az egy nappal ezelőtti bravúrját kellett végrehajtania, azaz a 4-es, legkülső pályáról kellett nyernie. A táv elején a kanadai Steven Dubois haladt az élen, de egy alkalommal kisodródott, így minden riválisa megelőzte. A hajrában a dél-koreai Li Dzsune Szeo és a kazah Abzal Azsgalijev csatázott az első helyért, azonban az utolsó kanyar kijáratánál kissé összeakadtak, így nevető harmadikként Liu Shaolin ölébe hullott a győzelem, aki diadalával már óriási fölénnyel vezeti a sprintszám vk-pontversenyét, melyen Liu Shaoang harmadik maradt. A másik két magyar induló, Varnyú Alex és Oláh Bence a pénteki selejtezőben búcsúzott, előbbi 23., utóbbi 36. lett.

A nők ugyanezen versenyében legjobb magyarként Jászapáti Petra a negyeddöntőig jutott és 17. helyen zárt, Sziliczei-Német Rebeka és az ausztrál születésű Lockett Deanna már a pénteki selejtezőben kiesett. A fináléban a kínai Fan diadalmaskodott.

Az 1000 méteres távon a váltóval szintén olimpiai bajnok Liu Shaoang testvéréhez hasonlóan gond nélkül menetelt a döntőig. Az ötfős fináléban sokáig a negyedik helyen korcsolyázott, aztán a hajrában előbb a szintén ötkarikás aranyérmes és nyáron a magyar csapattal készülő orosz Szemjon Jelisztratovot, majd a dél-koreai Park Dzsi Vont előzte meg, arra viszont már nem maradt ideje, hogy az élen korcsolyázó kínai Hant is maga mögé utasítsa, így második lett. Az amerikai születésű Krueger Cole számára a selejtező jelentette a végállomást, 30. lett. A 21 éves Liu Shaoang jó szereplésével feljött az ötödik pozícióba a szám vk-pontversenyében.

A nőknél Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca is negyeddöntőig jutott, előbbi 12., utóbbi 13. helyen zárt, a győzelmet a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Suzanne Schulting szerezte meg.

A vk-címvédő és világcsúcstartó 5000 méteres férfi váltó Liu Shaolin, Liu Shaoang, Oláh, Krueger összeállításban a táv kétharmadáig többnyire a második pozícióban korcsázott, aztán visszacsúszott a harmadik helyre. A staféta utolsó embereként Liu Shaoang visszaelőzte dél-koreai riválisát, de az oroszok befejező versenyzőjét már nem tudta utolérni. A magyar négyes a vk-pontversenyben egy pozíciót javítva immár harmadik. A 3000 méteres női váltóversenyt a vk-éllovas Kanada nyerte, a magyarokat a szombati elődöntőben kizárták.

A magyarok sorozatban a 26. vk-állomásról távoztak éremmel, a mostani szezon negyedik, kínai viadalán két-két arany és ezüst mellett egy bronzot gyűjtöttek. A hat állomásból álló sorozat februárban Drezdában folytatódik, előtte a magyar csapat még a hazai rendezésű, debreceni Európa-bajnokságon szerepel január 24. és 26. között.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Elhunyt a Flashdance dalszerzője, mindössze 63 éves volt

63 éves korában meghalt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője - számolt be róla a BBC...

Karácsonykor hiánycikk lehet a kacsa és a liba a hazai boltokban

Madárinfluenza, elszálló költségek, energiaválság, bizonytalanság - ezekkel a problémákkal kell szembenézniük a termelőknek a baromfiágazatban. Rendkívül nehéz helyzetben vannak...

Egy férfi, egy nő és egy újszülött is meghalt a 4-es úton – videó

Egy férfi, egy nő és újszülött gyermeke életéért küzdöttek a mentők az Ebes és Debrecen közötti balesetnél, de...

Kijev 70 százaléka áram nélkül, orosz átcsoportosítás Kelet-Ukrajnába

A súlyos orosz rakétatámadások után az ukrán főváros több mint kétharmadában még mindig nincs áram, a lakosság egy...