Hirmagazin
Image default
Gasztronómia, vega

Nincs annyi bárány az országban, amennyire igény lenne

Bár minden korábbinál nagyobb kereslet lenne a karácsonyi exporthoz magyar bárányokra, sok hazai állattartó mégsem tudja kihasználni a lehetőséget. A részletekről Kukovics Sándor, a Juh és Kecske Terméktanács ügyvezető igazgatója számolt be.

Messze meghaladja a kínálatot a kereslet, emiatt emelketnek az árak, és még egy hétig drágulás várható. Annyira nincs elegendő bárány, hogy szinte minőségi kifogás nélkül mindent elvisznek a kereskedők – ismertette a helyzetet Kukovics Sándor, a Juh és Kecske Terméktanács ügyvezető igazgatója az InfoRádióban. Hozzátette: egész Európában bárányhiány van, mert még nem érkeztek meg a harmadik országok beszállításai, illetőleg a belső országok termelése is kötött a tavaszi-nyári szezonhoz, és ilyenkor viszonylag kevés a bárány.

A hazai termelők nagy része a húsvétra koncentrál, annak ellenére, hogy a terméktanács 30 éve próbálja bebizonyítani, hogy ilyenkor karácsonykor is van kereslet, tudnának jó üzletet csinálni – számolt be az igazgató.

A bárányhús az egyik legdrágább állati fehérje – szögezte le az igazgató, hozzátéve, hogy egy élő állat ára kilónként 1100-1150 forint körül mozog, ami megduplázódik, ha ebből húst csinálnak. Ez

bárányonként 22-23 ezer forintot jelent a termelőknek.

Ilyenkor 80-100 ezer állatot lehetne eladni, de ennyit a terméktanácsi elnök szerint még sosem sikerült, néhány éve is csak 60-65 ezerig jutottak. Az értékesítési lehetőségekhez képest ez alacsony szint.

Sok termelőnek nagyon kevés állata van, ezért nem tudja szétszedni az állományát úgy, hogy mindhárom főszezonban tudjon értékesíteni. A nagyobb termelők kihasználják ezt a lehetőséget.

Az elmúlt két évben azt tapasztalták, hogy – főként a városlakók körében – növekszik a bárányhús iránti kereslet, részben azért, mert egyre több étteremben lehet vele találkozni. Az ilyen éttermek közelében található piacokról például felvásárolták a bárányhúst.

A lakosság számára bárány-programot hirdetnek: tavaly karácsony előtt volt promóció, jövőre tavasszal lesz, de megpróbálnak egyet őszre is megszervezni.

Nyitókép: Pixabay
infostart, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az aranysárga húsleves titka a kurkuma és a sáfrány + a nagyi legfinomabb húslevesének receptje..

Géza

Az élelmiszerek eltarthatóságának kérdése különösen fontossá válik, ha vészhelyzetre készülünk, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnénk az élelmiszerpazarlást.

Géza

8 szuper téli recept az egészséges céklából.. – mindent el tudsz készíteni, amit szeretsz…

Kovács Karolina
Megszakítás