Home Főhírek Belföldi hírek Nézőpont: a baloldali ellenzéki pártok már nem jelentenek kormányváltó alternatívát

Nézőpont: a baloldali ellenzéki pártok már nem jelentenek kormányváltó alternatívát

Nem az ellenzéki pártok szeretnék a választók véleményét formálni, ezt a szerepet már átvették az internetes portálok – jelentette ki Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: ezek a portálok a tulajdonosi körüknek megfelelő politikai-gazdasági iránymutatások alapján alakítanák a választópolgárok véleményét. A legszembetűnőbb példa erre szerinte a CEU-ügy: saját értelmezési keretet alakítottak ki, és nem is törődtek az ellenzéki szereplők megnyilvánulásaival.

Mint mondta: az Index sajátossága, hogy toborzott a tiltakozásokra, számos „breaking” értesítést küldött a felhasználóknak, és napi több cikket is megjelentetett arról, mekkora tömeg várható a tiltakozásokon. A 444.hu már a felsőoktatásitörvény-módosítás benyújtását követően kialakított egy értelmezési keretet, és azt sugallta, hogy a kormány a CEU bezárására törekszik. Még ki sem alakult a kormány és az ellenzék álláspontja, amikor a portál már több véleménycikket is közölt. A Soros György érdekeltségébe tartozó oldal irányította a közvéleményt, és az ellenzéki tiltakozásoknak is a „véleménymankója” volt – fejtette ki.

Az elemző szerint az Index tulajdonosváltása nem volt meglepő, a portál már az elmúlt egy évben is olyan témákat „karolt fel”, melyek Simicska Lajosnak kedveztek. Példaként említette az ügynökvádat, illetve egy volt titkosszolgával készített interjút. Míg 2014-ben az Index folyamatosan Jobbik-ellenes cikkeket írt, 2015 végétől a portál Vona Gábor néppártosodási stratégiáját propagálta, amit egyébként „mestertervnek” nevezett.

Egyértelműen egy új jelenségről beszélhetünk. A baloldali ellenzéki pártok már oly mértékben meggyengültek, hogy nem jelentenek kormányváltó alternatívát. Ha olyan üzletemberek, mint Simicska Lajos vagy Soros György Magyarországon befolyást akarnak szerezni, ezt már nem is a pártokon keresztül próbálják meg, hanem ezeken a médiafelületeken keresztül gyakorolnak nyomást a kormányzati döntésekre – hangsúlyozta Deák Dániel.

Felhívta a figyelmet arra: a mostani utcai demonstrációkon számos ellenzéki politikus megjelent. Próbáltak elvegyülni és a saját malmukra hajtani a kormányellenes attitűdöket, azonban  ezek a pártok annyira hiteltelenek, hogy az ott megjelenő tömegeket nem tudják magukhoz becsatornázni. Ez megmutatkozik a támogatottságukon is. Érzékelte Simicska Lajos és Soros György is, hogy nem érdemes annyi erőforrást fektetni ezekbe a pártokba, ha bármilyen hatást szeretnének elérni a közvéleményre. Ehelyett az olyan portálokon keresztül, mint az Index, vagy a 444.hu akarják a gazdasági-politikai érdekeiket érvényesíteni – ismételte meg.

Nézőpont: a baloldali ellenzéki pártok már nem jelentenek kormányváltó alternatívát

forrás: M1 – Ma reggel

Exit mobile version
Megszakítás