Hirmagazin
Image default
Külföld

New York-i mészárlás: Nem is lehetett volna az államokban Orsolya gyilkosa

Újabb részletek kerültek napvilágra az amerikai brutális gyilkossággal kapcsolatban.

Miközben az amerikai hatóságok mindent megesznek, hogy a lehető legtöbb bizonyítékot begyűjtsék a múlt hétvégén közel hatvan késszúrással megölt, New York elegáns negyedében lakó G. Orsolya gyilkosa ellen, addig a 44 éves férfi múltjáról és jelleméről is egyre több dolog derül ki.

Mint arról korábban beszámoltunk, David Bonola vallomásának higgadtsága még a sokat látott nyomozókat is meglepte, főleg, miután végignézték, ahogy az emberölés részletes beszámolójával végző férfi ezt követően kényelmesen megvacsorázott, mintha mi sem történt volna.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy az áldozat családjához ezermesterként közel férkőző, mexikói származású Bonola 21 évvel korábban érkezett az Egyesült Államokba, azt azonban csak most tették közzé, hogy

nem is lehetett volna az országban, illegális bevándorlóként élt New York-ban. Nem tudni, hogy eleve illegális határátlépőként érkezett, vagy csak jogszerűen lépett be az országba, csak később nem hagyta el azt, amikor kellett volna, bár ez utóbbi valószínűbb.

– Elvesztettük az uralmunkat a határaink felett – idézi az eset kapcsán Rob Astorino amerikai politikus kijelentését a New York Post.

– Ez történik, ha a kormány beengedi az embereket, de nem tessékeli ki őket, amikor már nem kéne itt lenniük.

David Bonolát jelenleg őrizetben tartják. A bíróság úgy döntött, még óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon. Többek közt emberöléssel, valamint bizonyítékok eltüntetésével vádolják.
blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás