Hirmagazin
Image default
Csillagászat, űrkutatás

Nemzetközi holdbázist hoz létre Oroszország és Kína

Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének kedden megtartott videokonferenciáján.

A Roszkoszmosz közleménye szerint

A DOKUMENTUMOT A KÉT ORSZÁG KÖZÖTTI ŰRKUTATÁSI EGYEZMÉNY ALAPJÁN KÉSZÍTETTÉK ELŐ.

Az orosz kormány február 12-én tett javaslatot a memorandum aláírására, az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá.

A ROSZKOSZMOSZ JANUÁR 25-ÉN KÖZÖLTE, HOGY KILÉP A GATEWAY ELNEVEZÉSŰ AMERIKAI HOLDKUTATÁSI PROJEKTBŐL,

mivel meglátása szerint ezen belül az együttműködés nem az egyenlőség elvei szerint alakul, de kész a szakmai párbeszéd folytatására az Egyesült Államokkal.

„Amit a NASA most a Holdon akar megvalósítani, az egy amerikai projekt, külső partnerek korlátozott részvételével. Számunkra ez nem érdekesx” – írta akkor Rogozin, egyúttal a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésének keretei között való nemzetközi együttműködés alapelveit ajánlva az amerikai űrkutatási ügynökség figyelmébe.

Rogozin emlékeztetett, hogy Oroszországnak saját, idén induló holdkutatási programja van, és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi. Kifejezte reményét, hogy az amerikai fél mérlegelni fogja azt az orosz javaslatot, hogy a Hold körül keringő állomás egyik zsilipjét tegyék alkalmassá az orosz Orjol űrhajó kapcsolódására és az összetett rendszereknek a távoli világűrben való duplikálására.

Rogozin tavaly júliusban jelentette be, hogy Oroszország és Kína megvitatta az űrkutatásban, egyebek között egy tudományos holdbázis lehetséges létrehozásában folytatott együttműködés kérdéseit. Mint mondta, a felek megállapodtak, hogy elkezdik elképzeléseik egyeztetését, és a Holdon létrehozandó bázis projektje nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is.

index

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Csillagászat: A Hold déli pólusán található két hatalmas kanyon, a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, aszteroidák becsapódásának következményeként alakultak ki..

Géza

A Marsról gyűjtött minták új fejezetet nyithatnak a bolygó kutatásában, és segíthetnek válaszokat adni olyan kérdésekre, mint a bolygó geológiai története, éghajlata, illetve az, hogy valaha is létezett-e élet a vörös bolygón.

Géza

Orosz tudósok egy új plazma-elektromos rakétahajtóművet fejlesztettek ki, amely jelentősen lerövidítheti a Mars-utazás időtartamát.

Géza
Megszakítás