Az oroszok úgy tűnik katalizátorként működnek: amint megjelentek Szíriában, már a franciák is bombázni kezdték az Iszlám Államot.
A francia légierő az elmúlt két hétben felderítést végzett, vasárnap pedig csatlakoztak az amerikai légicsapáshoz. Az idén 70 éves ENSZ csúcstalálkozója Szíriáról szólt de azért kikerült a palesztin zászló is. Egy nemzetközi küzdelem bontakozik ki Szíriában.
Szeptemberben változott meg a francia külpolitika a kérdést illetően, Francois Hollande eltökélte, hogy a szír polgári lakosságot meg akarják védeni a polgárháború pokla közepette, mintegy elejét véve a további migránsok beáramlásának. A Nyugat eddig azon az állásponton volt egységesen, hogy csak Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásával képzelhető el a szíriai polgárháború lezárása. Úgy tűnik, Nagy-Britannia már nem ragaszkodik az eddigi koncepcióhoz és minden jel szerint már Washington számára sem ez a prioritás hiszen az elmúlt hetekben ők is „beléptek” a területre.
Az orosz fegyvertámogatás Aszadnak erős mankót jelent, aki elemzők számára is nehezen érthető módon még mindig hatalmon van a több száz-ezer emberi életet követelő, négy s féléve dúló véres polgárháború ellenére is. Aszad nem akar elmenni, de a lázadók – akik nagy része csatlakozott az Iszlám Állam formációjához – sem tántorítható el a céljaitól.
A polgárháború jelenlegi szakaszában egyre inkább a nemzetközi politika fókuszába kerül – a nyugati hatalmak nem tudják megkerülni. Szírián, Irakon és Libanon kívül így már érintett nem csak Oroszország, hanem Irán, némiképp az USA és az erősebb európai nemzetek is érintettek. Nem beszélve Izraelről. Szíria lényegében határos Izraellel, mely ország az újraalapítása óta eltelt közel 70 évben állandó fenyegetettségnek volt és van kitéve arab szomszédjai részéről. Az elmúlt évtizedben az USA politikája megváltozott a kis közel-keleti demokráciával kapcsolatban, legutóbb a Bush-éra volt az, akiről biztosan állítható volt, hogy aktív támogatója a ki országnak. Ezzel párhuzamosan fellángolnak a mindig forrongó palesztin érdekek is, a zsidóság egyik kiemelt ünnepe összecsapássokkal kezdődött Jeruzsálemben. A 2001-es terrorakciók jelentősége nem csak az addig egymástól elszigetelten működő terrorista sejtek bizonyos módon megtörtént egyesülését hozta magával, hanem az amerikai politika is kénytelen volt váltani Izraellel kapcsolatban, egyúttal akkor az arab országok is egyértelművé tették: amíg Amerika nem támogatja a palesztin ügyet, ők nem vesznek részt semmilyen katonai együttműködésben az USA-val. Ez azóta változott, Izarel az egyik legnagyobb arculütést akkor kapta, amikor az ünneplő ENSZ kifüggesztette a palesztin zászlót – mindezt 70 évvel a Holokauszt után.
(A gázai övezet meg nem szűnő harcok színhelye).
A mértékadó közel-keleti média egyre-másra arról számol be, hogy a megoldás a „szírek” vagy „Szíria” kezében van. Ez alatt valaki Aszadot érti, valaki a népet – a gond csak az, hogy a nép vagy szétszóródott, vagy elszenvedi a borzalmakat; a nép másik fele pedig a káoszban fegyverrel a kezében küzd valamiért, amiről sokan nem is tudják, hogy mi, ez pedig egy állam, mi a Kalifátus része. Putyin CBS-nek adott interjújában – amit a 70 éves ENSZ idei csúcstalálkozója alkalmából tett látogatásán adott – úgy nyilatkozott, hogy „a szírek és csakis a szírek” tudják megoldani ezt a konfliktust. Amikor a riporter Aszad jelenlétét firtatta, Putyin azt felelte, hogy „Kizárólag a szír nép az, akinek joga van eldönteni, hogy ki kormányozza a népüket, és ki nem”. Putyin eddigi határozott politizálását ismerve nehezen elképzelhető, hogy Aszad „magára maradna” Szíriában. Az al-Dzsazíra jelenlevő riportere összegzése szerint „a Nyugati hatalmak egyöntetű véleménye szerint Aszad hozta létre az ISIS-t azzal, hogy lehetőséget biztosított elnyomó politikájával annak létre jöttére”. Ez egyértelműen azt vonja maga után, különösen, ha figyelembe vesszük Putyin nyilatkozatát, hogy neki is kell megoldani.
A Nyugat jelenleg mintha az orosz mozgástól tenné függővé saját jelenlétét ebben a közel-keleti régióban. Az orosz jelenlét hírére más nemzetek is megjelentek, Putyin „távolság tartó” nyilatkozata hamar visszabillentette még aznap a közhangulatot. Putyin hangsúlyozza, hogy az orosz erők „meghívásra” érkeztek.
A találkozón Irán is kiemelt szerepet kapott – mint a térség egy stabil és erős nemzete került szóba, amely megoldhatná az anarchikus állapotot Szíriában. Mintha a Nyugat elfeledkezne arról, hogy Irán egyúttal az egész világra is veszélyes, a nukleáris programjuk pedig szépen zajlik. A vádakkal kapcsolatban Hasszán Rohani úgy fogalmazott, ”Irán atomprogramjának semmi nyomát sem látni a térképen”. Azt is elmondta, hogy hadseregének első számú prioritás az ISIS megtámadása. A közeledés jeleiként fogoly cseréről is tárgyal az USA-val, hogy többek közt a Wall Street Journal egyik munkatársát engedjék szabadon.
Nos, érdekes mixben kezd kialakulni ez a „társaság”, de ha a jelenlegi tendencia folytatódik, Irán egyértelműen nyertese lesz az akciónak bizonyos érelemben. Aszad az iráni és oroz támogatással nehezen elmozdítható. Az ISIS legyőzéséhez azonban egy más típusú harcmodor és hadsereg kell, olyanok, akiket nem nagyhatalmi érdekek motiválnak, hanem a saját létükért, jövőjükért és szeretteikért vívott közdelem élet-halál kérdés. A helyi kurdok, asszír keresztények viselik jelenleg ennek a küzdelemnek az igazi terhét, szinte a bőrükön érezve a barbár fundamentalista Iszlám Állam harcosainak leheletét. Ők azok, akik a legjobban ismerik az ellenséget; ők azok, akiket nem csak méltányolni kell és megsegíteni a harcban, de egy esetleg koalícióban mindenképpen be kell vonni.
Forrás: iszlamallam.blog
