3.2 C
Budapest
2022. december. 3. szombat

Nemzeti emlékhellyé avatták az egri várat

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Forrás: MTI

Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján. Az ünnepségen a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke úgy fogalmazott, hogy nem egy szokványos jelentőségű sztéléről van szó, hiszen kevés olyan jelentős esemény volt Magyarországon, mint az egri vár 1552-es dicsőséges védelme.

egri vár

Fotó: MTI

Radnainé Fogarasi Katalin felidézte: 1552-ben 38 napi ostrom után a védők megfutamították a legalább hússzoros túlerőben lévő oszmán sereget. Aligha lehet tehát híresebb, hitelesebb emlékoszlop annál, mint amely Eger dicsőségét hirdeti – hangsúlyozta.

Az elnök az ünnepségen bejelentette: a Nemzeti Örökség Intézete 2016. május 14-én, majd ezt követően minden év május második szombatján meg kívánja szervezni a nemzeti emlékhelyek tematikus napját.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Ennyi volt az elektromos rollereknek? Párizsban már fontolgatják, hogy kitiltják őket a városból – Menjenek vagy maradjanak? Szavazz!

Az elektromos rollerek megosztó járművek: sokan imádják, de nem kicsi az a tábor sem, amelynek a tagjai rossz...

„Hazug g*ci vagy!” – óriási veszekedés kerekedett abból, hogy VV Reni hány férfival feküdt le..

Csupán két éjszakát töltöttek a luxus helyszínen a ValóVilág idei versenyzői, akik közül többen már az első éjszaka...

FAO: Nem drágult a globális élelmiszerkosár novemberben

A FAO élelmiszer-alapanyag árindexe csupán 0,3%-kal haladja meg a tavalyi értékét Róma, 2022. december 2. – Jórészt mozdulatlan maradt a...

Mariupol ostromának túlélője: Ukrajna megtörhetetlen!

Katyerina Poliscsuk anno operaénekesnőnek készült, ám akkor aligha gondolta volna, hogy eljön a napja, amikor egy lebombázott acélműben...