Hirmagazin
Image default
FőhírekKülföld

Német hadügyminiszter: Ukrajnában nem lehet kapitulációs béke

Boris Pistorius német védelmi miniszter szerdán óva intett attól, hogy az ukrajnai háború rendezését szolgáló béketárgyalások során egyoldalúan területi engedményekre kényszerítsék a kijevi vezetést, „kapitulációs békére” törekedjenek.

Pistorius a német szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) védelmi költségvetésről szóló berlini vitájában arról beszélt, hogy Ukrajnának a jövőben is képesnek kell lennie a védekezésre. Ehhez pedig erős hadseregre, szilárd és megbízható biztonsági garanciákra van szüksége, mindenekelőtt az Egyesült Államoktól.

Mindemellett semmi olyasmiről nem lehet „a fejünk felett tárgyalni vagy dönteni”, ami az európai államok, a NATO vagy az EU jövőjéhez kapcsolódik. „Máshogy kifejezve: a jövőnkről mi magunk döntünk” –mondta Pistorius. „És nem lehet hamis a béke Ukrajna számára. Nem lehet kapitulációs béke” –hangoztatta.

Úgy vélte, Németországnak újra kell definiálnia szerepét az EU-ban és a NATO-ban, „mert nem tudjuk, mely szövetségekre számíthatunk még a jövőben, és melyek mennyi ideig maradnak még fenn” – húzta alá. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai képességek erősítésére és jelentősen magasabb védelmi kiadásokra van szükség.

A német költségvetési tervezet szerint a védelmi kiadások a következő évben 108,2 milliárd euróra emelkednek, ami a hidegháború vége óta a legmagasabb szint. Idén 62,43 milliárd eurót a rendes védelmi költségvetésből és 24,06 milliárd eurót a hadsereg úgynevezett különvagyonából biztosítanak védelmi célokra.

Ukrajna generátorokat kapott

Az ukrán egészségügyi minisztérium 143 generátort kapott, amelyek beszerzését az Európai Unió és Németország közösen finanszírozta – hozta nyilvánosságra a kijevi német nagykövetség szerdán az X-en. A külképviselet hozzátette, hogy a generátorokat húsz ukrajnai régió több mint száz kórházának szánták. „A berendezések összesen 17,4 megawatt teljesítményt biztosítanak, ami körülbelül 14 ezer háztartás számára elegendő” – írta a nagykövetség. Az Ukrinform állami hírügynökség beszámolója szerint Maximilian Rasch, a német nagykövetség első beosztott diplomatája a generátorok átadásakor hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát, és segít neki átvészelni a telet. A napokban Tajvan adományozott nagy teljesítményű generátorokat az észak-ukrajnai Csernyihiv megye hat olyan kistérségének, amelyek a legnagyobb károkat szenvedték el a háborús cselekmények miatt.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek