Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nemcsak hajat vágott, hanem kábítószert is árult vendégeinek az esztergomi nő

Az Esztergomi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő 23 éves nővel szemben.

A kép illusztráció (Forrás: Pixabay.com)

Az esztergomi bérelt lakásában fodrászként dolgozó nő elhatározta, hogy jövedelmét kábítószer eladásával egészíti ki. Ezért ismeretlen személytől kannabiszt, amfetamint, ecstasy-t és kokaint vásárolt, melyeket a lakásán árult a hajnyírásra érkező vendégeinek, és azok ismerőseinek. A nő előzetes megbeszélést követően akár a vásárlók lakására vagy más megbeszélt helyszínre is szállította a kábítószereket.

A díler a kiterjedt vevőkörének 2016 decemberétől 2017. április végéig árulta a bódító hatású anyagokat, ezzel 197.000 Ft-ot keresett a hajvágás mellett. A nőt 2017. április 22. napján a lakásában elfogták a rendőrök, ahol a nyomozók kiporciózott kábítószereket, továbbá az adagoláshoz szükséges mérleget foglaltak le.

A bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, a nő büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság dönt.

Forrás: élőben.hu, Ügyészség.hu

Kapcsolódó hírek

A Pest vármegyei rendőreink összehangolt akcióban, egy időben, hét helyszínen csaptak le a drogdílerekre, az eredményes akció részleteit az alábbiakban foglaljuk össze.. – képek, videó

Géza

Keressük a képen látható férfit!

Géza

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 32 éves helybélivel szemben, aki a város külterületén több köbméter hulladékot tett le egy földút szélére.

Géza