25.5 C
Budapest
2022. július. 6. szerda

Nem utal az EU Magyarországnak

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

Az Európai Unió különböző szabálytalanságok miatt 121 millió euró (mintegy 37,5 milliárd forint) Magyarországnak járó fejlesztési támogatás kifizetését függesztette fel – tájékoztatta egy neve elhallgatását kérő uniós forrás kedden az MTI-t. A 2007-2013-as pénzügyi ciklusban Magyarországnak járó fejlesztési támogatások közül három programot érintő támogatás folyósításának felfüggesztéséről döntött az Európai Bizottság március 23-án.

A neve elhallgatását kérő forrás úgy tájékoztatott, hogy a bizottság 2015 szeptemberében megszakította három uniós finanszírozású program támogatását, majd 2016. március 23-án fel is függesztette a pénzek kifizetését. A múlt szerdai döntés 121 millió euró kifizetését érinti.

A bizottság akkor kezdi meg az összeg további folyósítását, ha a Magyarország kijavítja a szabálytalanságokat és adott esetben büntetést (korrekciót) is elfogad.

Az Európai Bizottság 2015 szeptemberében értesítette Magyarországot arról, hogy megszakítja a programmal kapcsolatos kifizetéseket, mivel az ellenőrzés során szabálytalanságokat találtak a program irányítása körül és ellenőrzési rendszerében. Erről és a szükséges szabályozások bevezetéséről a bizottság levelet küldött Magyarországnak.

Ezeket a szabálytalanságokat Magyarország azonban nem orvosolta a rendelkezésére álló hat hónap alatt, aminek az lett a következménye, hogy a bizottság szerdán felfüggesztette a kifizetéseket – közölte a forrás.

Tájékoztatása szerint az első, figyelmeztető lépést követően könnyebb lett volna újraindítani a folyamatban lévő programok támogatását, mint most, a második lépést – vagyis a kifizetések felfüggesztését – követően. Ekkor szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá az érintett programot, aminek akár olyan következménye is lehet, hogy az országnak a támogatás egy részét vagy akár egészét is vissza kell fizetnie az uniónak.

Most a magyar hatóságok feladata, hogy a bevezessék a kért szabályozásokat. Amennyiben azok teljesülnek, a bizottság kész akár azonnal folyósítani a támogatási összeget – hangsúlyozta az ügy részleteit ismerő szakértő.

Elmondta: a múlt szerdai döntés három programot érint, amelynek részleteiről Magyarország tájékoztatást adott a bizottságnak. Az unió azok szabályszerűségét ellenőrizni fogja.

A közlés szerint más, függőben lévő kérelmekhez kapcsolódóan Magyarország esetében mintegy 700 millió eurónyi, folyamatban lévő támogatás kifizetését szakította meg vagy függesztette fel az uniós bizottság. Ebbe az összegbe beletartozik a most felfüggesztett 121 millió eurós fejlesztési forrás is.

 

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Fidesz: Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árát

Gyurcsányék a magyar családokkal fizettetnék meg a háború árát, ők ugyanis bevezették volna az elhibázott brüsszeli olajembargót és...

Világgazdaság: “A szankciós politika a német gazdaságot fenyegeti, viszont a jelek szerint az orosznak kifejezetten jót tesz.

Blikk: A németek szerint Vlagyimir Putyin a "tervezett karbantartást" követően nem nyitja majd újra a gázcsapot Európa felé...

Csecsen vezető: Ha Putyin nem állít meg minket, Berlinig megyünk! – videó

Magomed Daudov szerint a csecsen harcosok szent háborút folytatnak. Egy Twitteren megjelent videón Magomed Daudov, a csecsen parlament elnöke többek...

Rehabilitációs, rokkantsági ellátás jogosultsági feltételei

Cikkünkben a rehabilitációs, rokkantsági ellátásra való jogosultság feltételeit, jogszabályi hátterét járjuk körbe. Sokszor teszik fel azt a kérdést, hogy...
facebook