25.1 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

„Nem tudtuk, mi lesz a vége a kínzásnak” – őszintén vallott traumáiról az Omega zenésze

Dátum:

Megosztás:

Benkő László, az Omega együttes egykori tagja a magyar kommunizmus traumáiról, az őt ért sérelmekről és kínzásokról mesélt a Borsnak adott interjújában.

A 76 éves zenész elmondta, habár az Omegával már az enyhülő érában, a hatvanas években kezdtek koncertezni, így is sokszor előfordult az, hogy a rendőrök megverték, bántalmazták őket és a közönség soraiban állókat. Így például beszámolt egy alkalomról, amikor a Kisstadionban – amiről időközben kiderült, hogy be volt poloskázva – adtak koncertet, amely káosszal ért véget. A rendőrök és a rajongók között ugyanis tömegverekedés tört ki. És miközben az utcán az embereket ütötték, őket a televízió arra kérte, maradjanak vágóképeket csinálni a koncertről készülő felvételhez.

„Miután végeztünk, egy tök sötét utcában mentünk a dobossal hazafelé a Keleti mellett. Egyszer csak kiugrott egy kapuból három sötét ruhás rendőr, és annyit mondott: Megvagytok! Beráncigáltak minket a közeli ôrsre” – mesélte Benkő, akit ezt követően zenésztársával együtt hajnalig kínoztak a fogdában. „Ha kidőltél, vagy megvertek vagy rád eresztették a farkaskutyákat. Szájkosár volt rajtuk, mert voltak annyira rafináltak, hogy maradandó károsodást ne szenvedjünk. A halálfélelem viszont végig ott volt, mert nem tudtuk, mi lesz a vége a kínzásnak” – mondta a zenész, aki a kommunista korszakhoz fűződő emlékei mellett bőrdaganatáról is beszélt a Borsnak.

Elmondta, túl van a kemoterápián és a gyógyszeres kezelésén is, az azonban fel sem merült benne, hogy emiatt abbahagyja a fellépéseket. „El kell viselni a rák létét. Félelmet nem érzek, addig játszom, amíg tudok, terveim szerint a színpadról visznek a temetőbe” – mondta a legendás zenekar egykori billentyűse.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Zsolnai Péter

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...