forrás: hirado.hu

Lehet tyúk, kacsa, emu vagy strucc – Zsigóné Katinak teljesen mindegy, hogy milyen tojást kezd el díszíteni, mert a végeredmény mesés. Íme a munkái. A kosárban két év munkája van, az értéke csaknem 500 ezer forint.

A lányok a locsolóikat gyönyörű festett tojásokkal jutalmazzák, ez már régi húsvéti hagyomány. A tojás (eredetileg halotti kultuszkellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi.

Régen a lányok viasszal festettek különböző motívumokat a tojásokra. S a fiúk, ha ügyesek voltak, akkor a kapott tojások alapján tudtak olvasni a sorok között, visszajelzést kaphattak egy lány szimpátiájáról –mondta a hirado.hu-nak Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

A tojásdíszítés királynője

A tojásfestésnek nagy hagyománya van, és bizony van Magyarországon olyan ember, aki ezt a tevékenységet mesterfokon űzi. Zsigóné Kati „a tojásdíszítés királynője”, akinek a népművészettel való együttélés lételeme, éppúgy, mint a nevetés.

"Nem tudom megunni" - nagy kihívás előtt áll a tojásdíszítés királynője
A kosár tartalma körülbelül fél millió forint és két év munka van benne. Fotó: Buzek Bence

30 évvel ezelőtt indult nála ez a szenvedély, egy egészen egyszerű dologgal. A férjével festették a házuk szobáit és Kati úgy gondolta, milyen jól mutatnának a falakon a kalocsai népi motívumok. Az első tojása is kalocsai mintával ellátott tyúktojás volt.

Kati több mint 20 technikával készít gyönyörűbbnél, gyönyörűbb tojásokat, de egyedül a tojásfaragásnál remeg meg a lába. Mindig a tökéletesre törekszik. Maximalista. Mindegy, milyen tojásról van szó, lehet tyúk, kacsa, liba, emu és strucctojás is, egy biztos, Kati bármilyen tojást kidíszít.

„Soha nem törtem össze tojást patkolásnál”

„Én patkoltam arannyal és ezüsttel is tojást, Leonardo utolsó vacsoráját is faragtam már tojáshéjra, és számtalan olyan dolgot csináltam, ami egyedülálló a világon. Hímeztem goblein jellegű dolgokat is tojásra, de úgy érzem megértem arra, hogy elkészítsem az ország tojását. Ezt kihívásnak érzem. És akkor tudok a legjobban teljesíteni, ha nagy feladatot vállalok. Lételemem a kihívás” – mondta el Kati a hirado.hu-nak.

Az ország tojására még egy évet várni kell, de az biztos, hogy strucctojásból fog készülni, amit Kati egy struccfarmról fog kiválasztani. És az sem kizárt, hogy valamilyen formában az ország tojásának elkészítésében unokája, a most négyéves Panka is részt vesz majd. „Szoktunk együtt tojást festeni, nagyon ügyes, remélem, ő lesz az utódom” – mondta Kati.

"Nem tudom megunni" - nagy kihívás előtt áll a tojásdíszítés királynője
Ez a gyönyörű strucctojás 300 ezer forintba kerül. Fotó: Buzek Bence

„Felejthetetlen élményt szeretnék adni az embereknek”

„Az a célom, hogy jó ember legyek és örömet okozzak másoknak. Az emberség a legfontosabb. Számomra a legnagyobb öröm, amikor azt látom, hogy a kiállításomat nézve az emberek elmélyednek egy-egy alkotásba, s látom rajtuk, hogy akkor kikapcsolnak, és egy pillanatra elfelejtik a gondjaikat. Ez boldogsággal tölti meg a szívem és az ad erőt ahhoz, hogy újabb dolgokat alkossak” – mesélte.

„Nincs olyan, hogy megunom”

Imádok alkotni, megnyugtat és boldoggá tesz. Soha nem éreztem azt, hogy én már ezt unom – mondta. „Tudod, olyan ritkán érzi az ember azt, hogy nem hiába él a földön, és amikor látom, hogy másoknak tetszik, amit csinálok, akkor érzem, van értelme a munkámnak”.

"Nem tudom megunni" - nagy kihívás előtt áll a tojásdíszítés királynője
Fotó: Buzek Bence

Tipp húsvétra

Megkértük Katit, adjon tanácsot, tojásfestéshez, hogy saját kezünkkel készült alkotással lephessük meg szeretteinket.

Az mindegy, hogy a tojást kifújjuk vagy megfőzzük, a lényeg, hogy tiszta legyen. Szükség van még méhviaszra és gyufaszálakra. A méhviaszt elkezdjük melegíteni, de csak óvatosan, mert lángra lobbanhat. Ha megolvadt, a gyufaszálakat ebbe mártogatjuk. A tojásra függőleges majd vízszintes vonalat rajzolunk. Ez tulajdonképpen egy kereszt lesz. Majd rézsútos kis vonalakat kezdünk rajzolni a tojásokra. Ez az örökzöldet, a feltámadást fogja jelképezni. „Ha ilyen tojást készítünk, akkor máris egy olyan ajándékot adunk a szeretteinknek, aminek van értelme és elmondják őseink gondolatát” – magyarázta a tojásdíszítés királynője.

“Várom a locsolókat”

És Uraim, Kati mindenkinek üzeni, hogy szeretettel várja Önöket, Kecskemétre, a Meggy utcába húsvét hétfőn. Bár biztosra nem tudom, de azt hiszem, hogy a locsolást Kati egy gyönyörű tojással fogja meghálálni.