23 C
Budapest
2023. június. 10. szombat

Nem tudni, mennyi fagyasztott zöldséget hívtak vissza

Dátum:

Megosztás:

Öt ország, egy évek óta tartó járvány, negyvenhét megbetegedés, „viszonylag nagyszámú haláleset” – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársa.

Illusztráció. Fotó: MTI/Balázs Attila

A hivatal négy napja tiltotta meg a lisztériával szennyezett gyorsfagyasztott termékek forgalomba hozatalát, és elrendelte a termékek visszahívását. A gyártó nem hibázott.

A hazai áruházláncok szinte mindegyike levette a polcairól a lisztériával szennyezett termékeket, és értesítette a fogyasztóit arról, hogy azokat visszavásárolja – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatóságának igazgatóhelyettese. Nagy Attila hozzátette, teljes körű visszahívás történik Európa-szerte, és a helyzet jelenlegi állása szerint egyelőre megsaccolni sem lehet, hogy Magyarországon mennyi termék visszahívásáról döntöttek, csak a raktáron lévő készlet több ezer tonna volt a gyorsfagyasztott zöldségekből.

Öt ország, negyvenhét megbetegedés

„Azt tudjuk, hogy nagyon sokféle terméket hívnak vissza az áruházláncok, és ezeknek a raktárkészlete, illetve majd a későbbi sorsa a közeljövőben dől el” – közölte.

Magyarországon egyelőre még nem jelentettek sem a zöldség fogyasztására visszavezethető megbetegedést, sem halálesetet, azonban az unió öt országában már regisztráltak megbetegedést:  Ausztriában, Dániában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Királyságban is. Még nem derült ki, mi az oka a szennyeződésnek. Nagy Attila azt mondta: a járvány szerencsés sajátossága, hogy viszonylag kevés megbetegedés történt: összesen 47-en betegedtek meg, és „viszonylag nagyszámú haláleset történt”.

Hogy a cég miért nem hibáztatható, úgy reagált: ez egy kiemelt törzs, ezt sem a hatóságok, sem a cég nem tudta, amíg a kivizsgálás le nem zárult. „A cég teljesen legális terméket állított elő egészen addig, amíg ki nem derült, hogy jelen van ez a patogén törzs, és ennek megfelelően a nyomozás vége óta nem a százas határértéket tartják be, hanem kórokozóként kezeljük, tehát nem lehet a termékben” – jelentette ki az igazgatóhelyettes.

Vigye vissza, dobja ki, vagy főzze meg nagyon!

A lisztériával szennyezett termékek okozta veszélyről Nagy Attila azt mondta: nagyon fontos, hogy a hőkezelési utasításokat mindenki tartsa be. „Ha ez megtörtént, akkor aggodalomra nincs ok” – tette hozzá.

A lisztéria hasmenéssel, lázzal járó influenzaszerű tüneteket okoz általában a fertőzött termék elfogyasztása után egy vagy maximum tíz nappal. Ugyanakkor hosszabb lappangási idő is elfordul, ilyenkor 70-80 napig nem okoz tüneteket – magyarázta. Az igazgatóhelyettes azt tanácsolta: ha valaki ezeket a tüneteket észleli magán és fogyasztott is a szennyezett termékekből, mindenképpen forduljon háziorvoshoz.

Korábban a hirado.hu is beszámolt arról, hogy több áruházlánc is leveszi polcairól az érintett termékeket. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal azonnali hatállyal megtiltotta az érintett üzemben a 2016 augusztusa és 2018 júniusa között legyártott valamennyi fagyasztott zöldség és zöldségkeverék forgalomba hozatalát, valamint elrendelte ezek kivonását és a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívását. A Nébih a termékvisszahívást, partnerei értesítését haladéktalanul megkezdte, a több különböző márkát is érintő kivonást Európa-szerte elindították. A Penny Market csütörtökön, az Aldi és a Tesco pénteken értesítette vevőit, hogy több érintett terméket is levesz a polcairól.

Forrás: M1, hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Utazás kényelmesen és stílusosan: American Tourister bőröndök

Mikor megtervezünk egy utazást, akár üzleti, akár szabadidős céllal, az első és talán a legfontosabb döntés a megfelelő...

Az idei év 5 legnagyobb divat trendje

Az idei év 5 legnagyobb divat trendje Mindegy, hogy új évről, új évszakról, esetleg új hónapról beszélünk a divat...

E-martica vásárlás – nyaralás előtt is

Az e-matrica vásárlás menete Nyakunkon a nyár, a legtöbb családban már a rég várt vakációt tervezik. Amennyiben autóban indul...

Most érkezett – Boris Johnson lemondott, mert indultak vele szemben vizsgálatok..

Azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök, miután kézhez kapta az arról...