Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÉletmód hírek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést. Eközben azok a hegymászók, akik pár napja látták Suhajda Szilárdot, már visszatértek Katmanduba, és a magyar hegymászóról beszéltek – videó

Suhajda Szilárdhoz hasonlóan a kanadai Elia Saikaly és a kuvaiti Yousef Al Shatti is oxigénpalack nélkül próbálta megmászni a Mount Everestet.

Bár a csúcsmászás egyikőjüknek sem sikerült, útjuk során kétszer is látták Suhajdát nepáli idő szerint hajnali fél öt és délután kettő óra között.

Saikaly elmondta, hogy Szilárdot mindkétszer 50-60 méterrel a Hillary-lépcső aljánál látták, de nem haladt sokkal előrébb ahhoz képest, ahonnan először észrevették.

A legfrissebb hírek itt!

Elia Saikaly korábbi mászásáról készült felvételek:

Nagyon lassan haladt. Megpróbáltam beszélni vele, de nem válaszolt. Csak próbált felfelé menni. Nagyon lassan, de folyamatosan felfelé. Nagyon elszánt ember. Ahogy lejjebb ereszkedtünk, folyamatosan visszanéztem. Nagyon aggódtam. Délután négy óra körül értünk vissza a lépcsőhöz, és láttam, hogy még mindig nincs fent a Déli-csúcson. Magányosan beleolvadt a tájba”

– mondta Saikaly, aki még egy képet is megosztott arról, hogy hozzávetőlegesen hol keresztezték egymás útját a magyar hegymászóval.

A Mount Everest ezen a pontján látta utoljára Suhajda Szilárdot a kanadai Elia Saikaly. FORRÁS: ELIA SAIKALY

Kapcsolódó hírek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: Otthoni droglabort számoltunk fel! .. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! – képek, videó (18+)

Géza

Elfajult a Pride-tüntetés: Szabó Bálint át akarta úszni a Dunát, végül rendőreink mentették ki és újra kellett éleszteni.. – videó (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 17 éves Vidák Naomi Zseraldina! Rendőreink a lakosság segítségét kérik! .. Oszd meg, segítsük ezzel is a leány felkutatását!

Géza