Lilába hajló, halványkék koktél-csipkeruhában, felkarján gyerekkéz által festett csillámtetkóval, frissen mosott haját törölközőbe csavarva nyit ajtót Fajgerné Dudás Andrea, aki arra kért, ha megérkezem, ne csengessek, mert kisebbik lánya minden délután alszik. Ez a hétköznapi életkép is arról árulkodik, hogy az elvarázsolt(nak hitt) kortárs festő sem folyton egy fényárban úszó műteremben üldögél. Mert a művész is ember. Ha pedig nő, akkor még háztartást is vezet, gyereket nevel és folyamatosan versenyt fut az idővel.
A konyhába tessékel, ahol még látszik a nemrég elfogyasztott ebéd nyoma, ezért mielőtt hellyel kínál, előtte szivaccsal lesikálja az óriási étkezőasztalt. Andi most is természetes, és önmagát adja, mint mindig. Gondolom én, merthogy ez az első találkozásunk. A festményei, a művészete alapján azonban épp erre számítottam.
Önazonossága, lelki békéje, fesztelensége nem csak viselkedésében, hanem művészetében is megnyilvánul. Andit soha nem zavarta, hogy nem a társadalmi normák által diktált divatmodellek méreteivel rendelkezik. Elfogadta a testét olyannak, amilyen, így rubensi alakját mindenféle mesterkéltség nélkül, naturális módon mutatja meg akár meztelenül is, festményein vagy egy színpadi performansz keretében. Úgy gondolom, kendőzetlen őszinteségével önbizalmat ad még az örök rejtőzködőknek is.
Érezd jól magad a bőrödben!
– Jó, hogy ezt érzed, mert éppen az a célom, hogy a bennem élő szabadságot átadjam másoknak is. Nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és ne akarjunk másoknak megfelelni, csak saját magunknak. Ha elégedettek vagyunk önmagunkkal, a kisugárzásunk is pozitív lesz, és másként viszonyulnak hozzánk az emberek – mondja Fajgerné Dudás Andrea.
– Mindig is kövér lány voltam, és ha vékony akarnék lenni, se tudnék, mert vastag csontozatot örököltem.
De nem is szeretnék vékonyabb lenni, mert jól érzem így magam a bőrömben. Ezzel együtt tisztában vagyok a határaimmal, tudom, mikor kell diétáznom, és rendszeresen járok orvoshoz, mert szeretnék sokáig élni. A kardiológusom sok kövér emberrel foglalkozott már a praxisa alatt, és a kettőből én vagyok az egyik, akinek semmi baja nincs.
Nyilván ez egyfajta adottság, ahogyan az is, hogy a nagyanyámra ütöttem, és idős koromban én is vékony leszek, mert ő is az. Legalább lesz honnan fogynom – teszi hozzá némi öniróniával Andi, aki őszintén bevallja, sokat gondolkodott már azon, vajon honnan fakad az önbizalma.
Természetesen otthonról is hozott némi muníciót, habár a szülei őt és a testvéreit is arra sarkallták, hogy küllemükben megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak.
– Velem kapcsolatban ezt az elvárásukat egy idő után feladták, mert én jól érzem magam úgy, ahogy vagyok.
Most is lepereg rólam, hogy ki mit mond, majd én változtatok a külsőmön, ha akarok, vagy úgy érzem, hogy kell.
Én a testemet alapból egyfajta műalkotásnak is tekintem, érdekel a bőröm, az öregedés mikéntje, a striákkal, a narancsbőrrel és az anyajegyekkel együtt, melyek – főként a nőknek köszönhetően – jó ideje témái a képzőművészetnek.
Andi azt vallja, az adottságainkkal nem tudunk mit tenni. A legjobb, ha elfogadjuk a testünket, a bőrünket olyannak, amilyen. Ha nem így teszünk, folyton elégedetlenek leszünk, ezért jobb, ha inkább élvezzük az életet úgy, ahogy vagyunk.
– Fogadd el és szeresd magad, nem vagy kevesebb, szép vagy, érezd jól magad a bőrödben! – ezt az életérzést szeretné elplántálni 7 és 2 éves lányában is. A fiatal édesanya úgy neveli a gyermekeit, ahogyan ő érzi magát, és nagyon igyekszik, hogy a lányait ne érje semmilyen megkülönböztetés vagy atrocitás, még családi körben sem. Emellett arra törekszik, hogy mindent szabadon kipróbálhassanak, hogy szabadnak érezzék magukat, és legyen önbizalmuk.
Test és férfiak
Joggal vetődik fel a kérdés, vajon, hogy viszonyulnak a férfiak ahhoz a stabil önazonossághoz, és ahhoz a meztelen szabadsághoz, amit Andi képvisel, ráadásul ő nem egy megalkuvó nő, aki könnyen meghajlik, és beadja a derekát.
– Ez nehéz ügy, habár ebben is szerencsés vagyok, mert 16 éves korom óta ugyanazzal a férfival élek, mi már többet éltünk együtt, mint egymás nélkül.
Ez a stabil párkapcsolat is megerősítette Andit abban, hogy nyugodtan jól érezheti magát a testében. Ha a külseje vagy a súlya miatt atrocitások érték, gyorsan túllépett rajta, mert erőt adott neki a szerelem, amit hosszú ideig a karrierépítés miatt távkapcsolatban éltek meg a férjével.
– Én már a legelején leszögeztem, hogy mit szeretnék. Tudtam, mi akarok lenni, mit szeretnék elérni, és ezt a férjem elfogadta.
Ahogyan azt is, hogy a művészetemben megmutatom a meztelen testemet. Nem vagyok szégyellős, habár vannak olyan szituációk, amikor nem gondolom, hogy helyén van a meztelenség.
Mindig elmondom, hogy mit miért teszek, mert mindennek oka van, nem csak egy egyszerű pucérkodás, meztelenkedés vagy pornográfia, amit csinálok. Az még kérdés, hogy a gyerekeim hogyan dolgozzák majd fel mindezt, de úgy gondolom, érteni fogják.
– Egy olyan új típusú házaséletben hiszek, melyben a férj és a feleség egyenrangú társ, és egymást segítik céljaik elérésében. Véleményem szerint a férfiaknak és a nőknek össze kell fogniuk.
Házasokként, egységben, egymást segítve meg tudnak birkózni az élet problémáival. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a férfiaknak és a nőknek változniuk kell és a társadalom által diktált divat és a kollektív tudatalattiba beépült sztereotípiák ellen fel kell lépniük.
Habár Andi legfőbb modellje saját maga, képein szereti megörökíteni házasságuk sarkalatos történéseit is. Így abból sem csinált titkot, hogy lombikprogramban kellett részt venniük.
– Az olyan tabutémát, mint a herebiopszia vagy a mesterséges megtermékenyítés, teljes természetességgel kezeltem. Úgy éreztem, ezt muszáj felvállalni, kommunikálni a közönség felé. Szerintem igazán szép látvány, amikor egy orvos egy férfi heréjét ollóval felvágja, mindeközben már-már szinte Istenként tündököl.
Teljesen természetes, hogy egy nőt ketté lehet vágni egy gyerekért, míg ezt a férfiak úgy élik meg, hogy csorba esik a férfiúi hiúságukon, mondván, az nem lehet, hogy velük valami gond van.
A képeimen kemény dolgok válnak láthatóvá, és ezekről beszélni kell, mert egyre több embernek van szüksége segítsége. A beszélgetés pedig sok feszültséget old fel, például azt, ha nehézkes a gyermekáldás.
Andi elmondja azt is, ő a megtermékenyítéseket valóban minden alkalommal angyali üdvözletként élte meg. Ezt az átszellemült állapotot örökíti meg festménye is, ahogy ott fekszik kezelőorvosa előtt, a műtős lámpák alatt. Minden nehéz helyzetet igyekszik pozitívan megközelíteni, és a probléma megoldására koncentrálni.
– A fajsúlyosabb történéseinket a legtöbbször megfestem. Nehéz helyzet ez a családomnak, hiszen kérdéses, hogy mennyire fogom „kibeszélni” az életünket. Annak azért szabunk valamiféle határt, hogy ne legyen teljesen nyitott könyv a magánéletünk.
De már festettem olyan képeket is, amelyek soha meg nem történt eseteket mutatnak be. Ilyen a tavalyi Agatha című képsorozatom a mellrákról. Mivel nagyon őszinte ember vagyok, sokan azt gondolták, hogy mellrákkal küzdöttem. A festmények a gyógyulásba vetett hitről szólnak, és arról a babonán alapuló elméletről, hogy a mellünkre kenve a szilvalekvár elmulasztja a mellrákot.
Habár tudományosan bizonyított, hogy ez nem így van, volt az ismeretségemben olyan beteg, akinek én magam is sütöttem szilvalekvárt. Szerencsére az ismerősöm meggyógyult, de nem a lekváromnak köszönhetően. A képek üzenete nem más, minthogy az ember a legnagyobb bajban szinte minden segítségben bízik, és mindent kipróbál.
Hernyólét és az eat art
Fajgerné Dudás Andrea művészetének fontos metaforája a hernyólét. Habár Andi ma már pillangónak érzi magát, az általa képviselt eat art művészet alapjai ehhez a hernyóléthez és saját testképéhez csatolódnak vissza.
– A hernyók undorító kis testek, és én ezekkel a gusztustalan kis élőlényekkel azonosítottam magam.
Vannak emberek, akiknek a szemében nem szép a kövér, hájas test. Ezt az alapján mondom, ahogy a társadalom nagy része, vagy a média viszonyul az én testemhez.
Érdekes, hogy meztelen Fajgerné képeket alig vesznek, mert senki nem akar kövér, ruhátlan női testet nézni otthon. Ez nem keserít el, ettől még fogok meztelen testet festeni, mert azt gondolom, amikor a saját testemet festem meg, akkor én szép, kellemes képeket készítek. A metafora itt kezd el élni, mert én nagyon régóta élvezem, amit csinálok.
A hernyólét megfogalmazásával, 2010-ben indult Fajgerné Dudás Andrea eat art művészete, amikor a Maria Sibylla Merian német származású természettudós és tudományos illusztrátor által ábrázolt hernyók testének megfestette saját önarcképét. És mindezt tányérokon tálalta.
Az eat art nem az ételről, hanem az evésről szól. A folyamatról, ahogy az emberek megkóstolják az ételt, és közben beszélgetek róla.
– Egy drezdai tanulmányi ösztöndíj kapcsán készítettem az első hernyó-egytálételeimet.
A tányérokon az arcommal illusztrált hernyótestek mellett mindig volt egy gusztustalanul kinéző étel. A kérdés az volt, hogy a néző, a befogadó vajon megkóstolja vagy sem.
Ezt mindenki maga döntötte el. Volt, aki evett belőle, volt, aki nem.
Volt, hogy Andi Daniel Spoerrire, az eat art kitalálójára reflektálva az asztalon hagyott ételmaradékot hímezte fel egy vászonra. A képek mellett Andi spontán eat art performanszokat is tart, hogy művészete olyanokhoz is eljusson, akik nem járnak múzeumba, vagy nem érdeklődnek a kortárs művészetek iránt. Egy ilyen látványos előadás alkalmával ismerte meg egy osztrák nő Andi zöldparadicsommal töltött Sacher-tortáját, ami egyedisége mellett azt szimbolizálja, hogy Magyarországon a képzőművészetben még mindig éretlen a viszonyunk a feminizmushoz.
Ez az osztrák hölgy, aki korábban soha nem járt kortárs kiállításon, egy ugyanilyen tortát rendelt a születésnapjára Anditól. A családi összejövetelen aztán elmesélte szeretteinek, hogy a süti mit szimbolizál, és fotók alapján megismerték Andi több más alkotását is. A gyöngyösi születésű festőművész pedig úgy érezte, ezzel elérte célját, mert eljutott egy olyan közönséghez, mely addig nem is ismerte a kortárs alkotókat.
Mit ér a nő?
Sok más nőhöz hasonlóan Andi is évek óta a család, a karrier, a gyerekvállalás és a szakmai kiteljesedés között egyensúlyozik. Festményei is arról szólnak: mit ér a nő? A válasz mellett nem mehetünk el szó nélkül.
– Még mindig nehéz helyzetben vannak a nők, de már jó irányba haladunk. Van a feminizmusnak egy újabb fellángolása, amikor a nő kezd fontosabbá válni, és egyre több nő kerül magasabb pozícióba.
De hiába van egy nő befolyásos beosztásban, ha a társadalmi nyomás miatt a férfiak elvárásainak akar megfelelni, és elfelejti, hogy mit akart képviselni, milyen nehéz nőnek, anyának lenni. Ezen kell még változtatni.
A kérdés számomra az, hogy a nők képesek lesznek-e ezen változtatni, mert nagyon nehéz egyszerre karrierista nőnek és anyának is lenni. Mindegyik nehéz külön-külön is, de együtt még inkább. Bell Hooks afroamerikai feminista író nagyon sokat írt az elnyomásról és a nők helyzetéről, ő úgy látta, hogy a feminizmusnak a szeretet lehet egyfajta megoldása. Embertársaink elfogadása segíthet egy jobb élet megélésében.
Fotók: Fajgerné Dudás Andrea
Fajgerné Dudás Andrea Háziasszony katalizátora című kiállítása augusztus 14-ig látogatható Budapesten, a Godot Kortárs Művészeti Intézetben.
