Társadalmi elvárás, előítélet, hogy a nőket érdekli a divat. Pedig sokan vannak, akik számára a vásárlás, a ruhák reggeli kiválasztása inkább nyűgöt jelent, mint boldogságot. Megkérdeztünk három nőt, miért nem szeretnek, szerettek öltözködni, és hogyan találtak esetleg végül mégis örömöt a ruhákban.

Dorka – 26 éves, PR-ügynökségnél dolgozik

„Azt hiszem, valahol gyerekkoromban kezdődött ez a dolog – kezd bele a csinos, vékony, sportos lány. – Nálunk az volt az elv, hogy úgyis kinőjük, nem érdemes rá sokat költeni, általában a kínai piacon vásároltunk gyerekkoromban.” Persze kamaszkorban a kortársak hatására már érzett némi vonzódást a téma iránt, de mivel annak idején nem volt előtte példa, nehezebb helyzetben volt a „csajosabb” barátnőkhöz képest. Egy darabig próbálkozott, hogy megfeleljen az öltözködéssel kapcsolatos elvárásoknak, de mire húszéves lett, rá kellett jönnie, hogy számára a kényelem az elsődleges, és mélységesen fárasztja, sőt, idegesíti, ha vásárlással, válogatással kell töltenie az idejét.

„Van bennem hiányérzet, jó lenne, ha lenne egy olyan stílus, amiben jól érezném magam és meglennének hozzá a ruhák” – árulta el Dorka, hogy azért benne is léteznek vágyak ezen a területen. De mivel a praktikum jóval fontosabb számára, ráadásul az utóbbi időben extrém terhelésnek van kitéve a munkahelyén, így a napi öltözködés abból áll, hogy reggelente felveszi az egyik farmerét és az egyik pólóját, attól függően megy-e ügyfélhez és hogy milyen idő várható.

Arra a kérdésre, hogy ha érez némi hiányt ezzel kapcsolatban, de egyedül nem tudja megoldani a problémát, mi lehet a megoldás, Dorka sem tudja a választ egyelőre. Mert azt kifejezetten nem szeretné, hogy valaki megmondja, mi áll jól neki, nem külső elvárások alapján szeretné felépíteni a ruhatárát. Innentől kezdve ez egyfajta huszonkettes csapdája, amit talán majd az idő segít kiiktatni, ahogy Dorka lassan felismeri és egyfajta kategóriarendszerbe szervezi, mi is az, amiben igazán jól érzi magát, és örömmel tölti el a viselése.
Ma már az is divat, ha valaki direkt nem vesz fel divatos holmikat. Ez az új trend, a
Ma már az is divat, ha valaki nem vesz fel divatos holmikat. Ez az új trend, a „normcore”.
Tamara – 42 éves, könyvelő

Bár a divatra azt szokták mondani, demokratikus, mert jó ízléssel kevés pénzből is lehet csinosan öltözködni, azért ez nem tökéletesen igaz. Remek hasonlat erre a tánc: akadnak olyan tehetségek, akik mindenféle oktatás nélkül „leveszik”, mondjuk, a swing lépéseit és képesek könnyen elsajátítani, de a legtöbb embernek szüksége van rá, hogy minél kisebb elemekre bontva gyakoroljon, és csak utána tud önállóan pördülni-fordulni. Ettől még ők ugyanúgy élvezhetik a táncot! Így van ez az öltözködéssel is.

Tamarában például kezdettől fogva volt rá vágy, hogy szép ruhákban járjon, csak valahogy soha nem találta meg a megfelelőket. A ruhatára egyes darabjai nem illettek egymáshoz, így reggelente komoly stresszt jelentett számára a válogatás, ráadásul a legtöbben nem is érezte magát igazán kényelmesen. „Én már szinte fel is adtam, nekem semmi nem áll jól, felesleges erőltetni” – meséli most már vidáman, hiszen időközben rátalált a számára legmegfelelőbb öltözködési stílusra. „Egy barátnőmtől hallottam először a minimalista stílusról, de amíg nem láttam róla igazán jó képeket, addig elég erőltetettnek éreztem. Aztán rájöttem, hogy pontosan ez való nekem: főleg egyszínű, egyszerű szabású, jó minőségű holmik, amik könnyen variálhatóak egymással” – mondta Tamara, aki azóta annyira belelendült, hogy csíkos felsők gyűjtésébe kezdett.

Amióta nem kell reggelente azon tipródnia, mit vegyen fel, egész másként tekint a divatra. Ahogy elkezdte megkedvelni a ruhákat, kicsit bátrabbá is vált, kipróbált néhány új dolgot, mint például a magasabb sarkú cipőket. De alapelvévé vált, hogy amit nem hord, azt nem tartogatja, mert csak frusztrálja a felesleges holmik látványa a szekrényben. Inkább kevesebb, de jól használható, igazán szép darabot vesz és visel, így sikerült megváltoztatnia az öltözködéshez való viszonyát.

Szandra – 32 éves, marketinges

Néha minden tökéletesen működik, amíg egy egészségügyi probléma közbe nem szól. Szandra 36-os méret volt sokáig, nem rajongott a divatért, de jól elvolt a ruháival. Majd inzulinrezisztencia miatt egy év alatt több mint 20 kilót hízott, és egyszeriben nem tudta, mihez kezdjen. Utálta, amit a tükörben látott, elment a kedve az öltözködéstől, legszívesebben egy sátrat viselt volna, hogy senki ne vegye észre, mi történt. A szokásos eszközöket vetette be, lógós nadrágokat és pulóvereket hordott, hátha így nem tűnik fel a világnak, hogy hirtelen 44-es méretűvé vált.

Egy idő után azonban már annyira rosszul érezte magát, hogy úgy érezte, segítségre van szüksége. Egy barátja ajánlása alapján keresett meg egy személyi stylistot, hátha ez megoldást jelent majd. A stylist először csak végigkérdezte, milyen ruhákat, színeket szeret, majd ezután tett javaslatot, mit érdemes viselnie. Ebben az esetben is a minél egyszerűbb, annál jobb elv működött – főleg mivel ez passzolt Szandra ízléséhez is. „A legnagyobb önundortól oda jutottam, hogy pár hónap múltán bepasiztam, ráadásul a kedvesem állandóan el van ájulva, milyen csinosan öltözöm. A súlyom fel sem merül!” – lelkendezett Szandra.

Tamarához hasonlóan Szandra is kivirult a sikerélménytől, sokkal érdeklődőbbé vált a divat iránt, továbbra is rendszeresen konzultál a bevált stylisttal és már azt is megtanulta, mi az az oxford cipő. Persze továbbra sem böngészi a friss trendeket, és a 44-es méret miatt a vásárlás sem a kedvenc tevékenysége, mivel sem a választék, sem az eladók hozzáállása nem segít rajta.
Nem szeretek öltözködni!

Forrás: Nők Lapja Cafe

Dorka – 26 éves, PR-ügynökségnél dolgozik

„Azt hiszem, valahol gyerekkoromban kezdődött ez a dolog – kezd bele a csinos, vékony, sportos lány. – Nálunk az volt az elv, hogy úgyis kinőjük, nem érdemes rá sokat költeni, általában a kínai piacon vásároltunk gyerekkoromban.” Persze kamaszkorban a kortársak hatására már érzett némi vonzódást a téma iránt, de mivel annak idején nem volt előtte példa, nehezebb helyzetben volt a „csajosabb” barátnőkhöz képest. Egy darabig próbálkozott, hogy megfeleljen az öltözködéssel kapcsolatos elvárásoknak, de mire húszéves lett, rá kellett jönnie, hogy számára a kényelem az elsődleges, és mélységesen fárasztja, sőt, idegesíti, ha vásárlással, válogatással kell töltenie az idejét.

„Van bennem hiányérzet, jó lenne, ha lenne egy olyan stílus, amiben jól érezném magam és meglennének hozzá a ruhák” – árulta el Dorka, hogy azért benne is léteznek vágyak ezen a területen. De mivel a praktikum jóval fontosabb számára, ráadásul az utóbbi időben extrém terhelésnek van kitéve a munkahelyén, így a napi öltözködés abból áll, hogy reggelente felveszi az egyik farmerét és az egyik pólóját, attól függően megy-e ügyfélhez és hogy milyen idő várható.

Arra a kérdésre, hogy ha érez némi hiányt ezzel kapcsolatban, de egyedül nem tudja megoldani a problémát, mi lehet a megoldás, Dorka sem tudja a választ egyelőre. Mert azt kifejezetten nem szeretné, hogy valaki megmondja, mi áll jól neki, nem külső elvárások alapján szeretné felépíteni a ruhatárát. Innentől kezdve ez egyfajta huszonkettes csapdája, amit talán majd az idő segít kiiktatni, ahogy Dorka lassan felismeri és egyfajta kategóriarendszerbe szervezi, mi is az, amiben igazán jól érzi magát, és örömmel tölti el a viselése.

Ma már az is divat, ha valaki nem vesz fel divatos holmikat. Ez az új trend, a „normcore”.

Tamara – 42 éves, könyvelő

Bár a divatra azt szokták mondani, demokratikus, mert jó ízléssel kevés pénzből is lehet csinosan öltözködni, azért ez nem tökéletesen igaz. Remek hasonlat erre a tánc: akadnak olyan tehetségek, akik mindenféle oktatás nélkül „leveszik”, mondjuk, a swing lépéseit és képesek könnyen elsajátítani, de a legtöbb embernek szüksége van rá, hogy minél kisebb elemekre bontva gyakoroljon, és csak utána tud önállóan pördülni-fordulni. Ettől még ők ugyanúgy élvezhetik a táncot! Így van ez az öltözködéssel is.

Tamarában például kezdettől fogva volt rá vágy, hogy szép ruhákban járjon, csak valahogy soha nem találta meg a megfelelőket. A ruhatára egyes darabjai nem illettek egymáshoz, így reggelente komoly stresszt jelentett számára a válogatás, ráadásul a legtöbben nem is érezte magát igazán kényelmesen. „Én már szinte fel is adtam, nekem semmi nem áll jól, felesleges erőltetni” – meséli most már vidáman, hiszen időközben rátalált a számára legmegfelelőbb öltözködési stílusra. „Egy barátnőmtől hallottam először a minimalista stílusról, de amíg nem láttam róla igazán jó képeket, addig elég erőltetettnek éreztem. Aztán rájöttem, hogy pontosan ez való nekem: főleg egyszínű, egyszerű szabású, jó minőségű holmik, amik könnyen variálhatóak egymással” – mondta Tamara, aki azóta annyira belelendült, hogy csíkos felsők gyűjtésébe kezdett.

Amióta nem kell reggelente azon tipródnia, mit vegyen fel, egész másként tekint a divatra. Ahogy elkezdte megkedvelni a ruhákat, kicsit bátrabbá is vált, kipróbált néhány új dolgot, mint például a magasabb sarkú cipőket. De alapelvévé vált, hogy amit nem hord, azt nem tartogatja, mert csak frusztrálja a felesleges holmik látványa a szekrényben. Inkább kevesebb, de jól használható, igazán szép darabot vesz és visel, így sikerült megváltoztatnia az öltözködéshez való viszonyát.

 

Szandra – 32 éves, marketinges

Néha minden tökéletesen működik, amíg egy egészségügyi probléma közbe nem szól. Szandra 36-os méret volt sokáig, nem rajongott a divatért, de jól elvolt a ruháival. Majd inzulinrezisztencia miatt egy év alatt több mint 20 kilót hízott, és egyszeriben nem tudta, mihez kezdjen. Utálta, amit a tükörben látott, elment a kedve az öltözködéstől, legszívesebben egy sátrat viselt volna, hogy senki ne vegye észre, mi történt. A szokásos eszközöket vetette be, lógós nadrágokat és pulóvereket hordott, hátha így nem tűnik fel a világnak, hogy hirtelen 44-es méretűvé vált.

Egy idő után azonban már annyira rosszul érezte magát, hogy úgy érezte, segítségre van szüksége. Egy barátja ajánlása alapján keresett meg egy személyi stylistot, hátha ez megoldást jelent majd. A stylist először csak végigkérdezte, milyen ruhákat, színeket szeret, majd ezután tett javaslatot, mit érdemes viselnie. Ebben az esetben is a minél egyszerűbb, annál jobb elv működött – főleg mivel ez passzolt Szandra ízléséhez is. „A legnagyobb önundortól oda jutottam, hogy pár hónap múltán bepasiztam, ráadásul a kedvesem állandóan el van ájulva, milyen csinosan öltözöm. A súlyom fel sem merül!” – lelkendezett Szandra.

Tamarához hasonlóan Szandra is kivirult a sikerélménytől, sokkal érdeklődőbbé vált a divat iránt, továbbra is rendszeresen konzultál a bevált stylisttal és már azt is megtanulta, mi az az oxford cipő. Persze továbbra sem böngészi a friss trendeket, és a 44-es méret miatt a vásárlás sem a kedvenc tevékenysége, mivel sem a választék, sem az eladók hozzáállása nem segít rajta.