18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Nem számol az olimpia halasztásával a japán miniszterelnök

Dátum:

Megosztás:

Szuga Josihide japán kormányszóvivő arra reagálva erősítette ezt meg pénteken, hogy csütörtökön Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány miatt a döntéshozóknak meg kellene fontolniuk a nyári játékok elhalasztását 2021-re.

Ismerem Trump elnök véleményét, de mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a szervezőbizottsággal és Tokióval szoros együttműködésben azon dolgozunk, hogy az eredeti menetrend szerint előkészítsük az olimpiát” – közölte.

Pénteken telefonon egyeztetett egymással Trump és Abe Sindzó japán miniszterelnök, és egy másik szóvívó, Okada Naoki szerint a megbeszélésen nem esett szó a halasztásról, illetve arról, hogy nézők nélkül kellene megrendezni a versenyeket.

A miniszterelnök határozottan kiállt amellett, hogy meg akarja nyerni a koronavírussal szembeni ütközetet és bízik a nyári sikeres olimpiarendezésben” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Trump elnök pedig „nagyra értékeli az erőfeszítéseket”.

A két vezető nem beszélt utazási korlátozásokról Japán és az Egyesült Államok között – folytatta Okada.

Ezzel a közléssel arra utalt, hogy Donald Trump szerdán bejelentette: a koronavírus-járvány miatt péntek (ma) éjféltől nem léphetnek be az Egyesült Államok területére azok, akik a schengeni övezetben voltak az elmúlt 14 napban.

Az olimpia hivatalosan július 24-én kezdődik.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...