4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Nem sokáig bírta! Meghibásodott az amerikai haditengerészet legújabb hadihajója

Dátum:

Megosztás:

A parti hadihajót negyven tengeri mérföldet, vagyis mintegy 75 kilométert vontatták a Little Creek-i támaszpontra, Virginiába.

Nem sokáig bírta! Meghibásodott az amerikai haditengerészet legújabb hadihajója

A Milwaukee a kanadai Halifaxból tartott Floridába, ahonnan a saját bázisára, San Diegóba tért volna vissza, de a Navy Times úgy tudja, súlyos műszaki hiba történt, fémtörmelék halmozódott fel a hajó motorjának olajszűrőjében, ami miatt az egész hajtóműrendszer leállt. Egyelőre nem tudni, hogy honnan került a szennyeződés a kenőanyagba. A hajó személyzete jelenleg is próbálja feltárni a meghibásodás okát.

A USS Milwaukee-t három héttel ezelőtt, Milwaukee-ban állították szolgálatba, Wisconsin államban, és a nagy tavakon keresztül indult el Florida és San Diego irányába. A Navy Times beszámolója szerint a hajó motorja már rögtön Halifax elhagyása után hibát jelzett, akkor is fémtörmelék okozott gondot, és az egyik teszt folyamán az olajnyomás is megszűnt, ami miatt a hajót le kellett horgonyozni.

A lap idézi John McCain republikánus szenátort, a Szenátus fegyveres erők bizottságának elnökét, aki aggasztónak nevezte a motor meghibásodását, és felelősségre vonást sürgetett.

 

forrás: titkolthirek.hu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...