7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságNem sok van hátra, és szinte mindent jelenteni kell majd

Nem sok van hátra, és szinte mindent jelenteni kell majd

2021. január 1-jétől minden általános forgalmi adót tartalmazó ügyletet jelenteni kell az adóhatóságnak – ez is szerepel abban a törvényjavaslatban, amelyet múlt héten nyújtott be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek.

Nagyon jelentős változásról van szó, amely ténylegesen a gazdaság kifehérítése irányba hat, ugyanis az áfa az egyik legfertőzöttebb terület, nem Magyarország, hanem gyakorlatilag az egész Európai Unió esetében – fogalmazott az RSM adóigazgatója az InfoRádió műsorában. Az is látszik, hogy egy hatékony intézkedésről van szó, az irány abszolúte jó az adóhatóság szempontjából, mialatt a bejelentett módosítások két lépcsőben egy nagyon komoly növekedést jelentenek azon adózók, illetve azon számlák, ügyletek számában, amik jelentésre kötelezettek – tette hozzá Fajcsák Gábor. Sőt, kijelenthető, hogy a második lépcső, 2021. január 1-je után pár kivétellel minden ügylet jelentésre kerül valamilyen formában az adóhatóság részére.

Az első lépcső keretében jövő év július 1-jétől gyakorlatilag kiterjesztik az adóalanyok közötti, tehát a magánszemélyeket még nem érintő tranzakciókban a jelentendő számlák körét szinte mindenre

– eddig csak a 100 ezer forint feletti áfatartalmú számlákat kellett jelenteni. Következésképpen azok a vállalkozások is, akik eddig is jelentettek, azonban mondjuk csak számláik 5-10 százalékát adott esetben, a jövőben minden számlájukat jelenteniük kell – magyarázta a szakember az InfoRádió Adó Infó című műsorában. Számukra azonban még mindig kisebb változás, hiszen ők már feltehetően megoldották az online számla jelentés nehézségeit, hogy automatikusan, szoftveres úton, emberi beavatkozás nélkül megoldott legyen a bejelentést a NAV irányába.

Vannak olyan gazdasági szereplők – folytatta az RSM adóigazgatója –, akik eddig nem állítottak ki ilyen számlákat, mert például áfamentes, esetleg fordított áfás tevékenységet végeztek (az építőiparban sok példa fordul elő az ilyenre), így eleve nem volt szükségük az említett eljárásra. Ők gyakorlatilag kötelezetté válnak, így a következő, kevesebb mint nyolc hónapban ki kell építeniük az erre szolgáló rendszert. Fajcsák Gábor kérdésre válaszolva megjegyezte, bár a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez

relatíve kevés idő lesz,

ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy korábban a gazdasági szereplők és szolgáltatók számára még egy teljesen új dologról volt szó, ma már viszont számos megoldás létezik, így tudnak válogatni az érintettek.

Az egy másik kérdés – tette hozzá végezetül –, hogy maga a vállalkozásnak a jelenlegi adminisztrációja megfelelően felkészült-e erre, vagy azt is át kell ehhez alakítani, hogy egyáltalán a jelentési kötelezettséget a megfelelő eszközökkel teljesíthető legyen.

A Fajcsák Gáborral készült teljes interjú az InfoRádió Adó Infó című műsorában hangzott el, amelyet itt hallgathat meg.

infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work