Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Nem nyíltak ki egy metró ajtói Kőbánya-Kispesten, az utasokkal együtt állt ki...

Nem nyíltak ki egy metró ajtói Kőbánya-Kispesten, az utasokkal együtt állt ki pihenőre

Nagyjából 15 perc után engedték ki a bent rekedt utasokat.

Nem nyíltak ki az ajtói egy metrószerelvénynek az M3-as metró vonalán, Kőbánya-Kispest állomáson

– írta egy olvasónk. Mint felidézte, a metró megérkezett és megállt az állomáson, azonban az ajtók nem nyíltak ki.

A szerelvény egy ideig a vágányon várakozott, ezután az utasokkal együtt elindult a kihúzóba (ahol meg szoktak fordulni a szerelvények.)

Olvasónk elmondása alapján a kihúzóban a vezető kiszállt a metróból, majd előre szaladt a másik vezetőfülkéhez, amely viszont nem záródott be. Emiatt további több perces várakozás következett, már az állomáson túl. Azt állítja, az utasok nem kaptak tájékoztatást vagy bármilyen információt a szerelvény vezetőjétől.

Eközben más, üres szerelvények gond nélkül beálltak az állomásra, majd elindultak onnan a Határ út felé. Az egyre idegesebb utasok nagyjából 15 percet vártak bent, mire a szerelvény elindult vissza az állomásra. Ekkor szólt bele a mikrofonba a vezető, aki tájékoztatta a várakozókat, hogy „rögtön leszállhatnak”. Az állomásra visszaérve végül sikerült kinyitni az ajtókat.

Az BKV Zrt. Kérdésünkre közölte, hogy vizsgálja az esetet. Azt írták, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy nem műszaki hiba, hanem személyi mulasztás történt. Hangsúlyozták, hogy a metrószerelvény utasai a késleltetett utascsere idején biztonságban voltak.

„Társaságunk megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy ilyen fennakadás a jövőben ne fordulhasson elő. Utasainktól elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért!” – írták válaszukban.

hvg

Hirmagazin.eu

ElőzőMoldova nem tagja a NATO-nak, mégis NATO-szabványnak megfelelő fegyverzettel szereli fel Anglia.., de miért? – Itt a válasz!
KövetkezőSzívszomorító: Öngyilkos lett egy 20 éves egyetemista lány..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás