Nem műszaki vagy szerkezeti meghibásodás okozta a pécs-pogányi repülőtér közelében tavaly május végén történt, két halálos áldozatot követelő légi balesetet – tájékoztatott a Magnus Aircraft Zrt. a rendőrségi nyomozás eredményeire hivatkozva.

A balesetet szenvedő gépet fejlesztő cég közleménye szerint a Pécsi Rendőrkapitányság a légi közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást megszüntette.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a nyomozást „az elkövető halálára való tekintettel” 2018. november 12-én szüntették meg. A Magnus közleményében idézi a rendőrségi határozatot, amely szerint „a légi jármű lezuhanása egy túldöntött jobb fordulatban történő átesés következménye”, ehhez a pilóta vezetéstechnikai hibája vezetett.

Motorleállás, műszaki vagy szerkezeti meghibásodás nem volt. Nem megfelelő súlyponthelyzetre, túlterhelésre utaló adat nem merült fel” – idézték a rendőrségi határozatot, amely szerint a kormány működésével kapcsolatos rendellenesség szintén nem volt megállapítható.

„A vészhelyzet kialakulásában szerepet játszhatott a parancsnok pilóta megkésett reakciója és a repülőgép nem elegendő repülési magassága is” – olvasható a határozatrészben.

Az MTI-nek a tavaly novemberi határozat hétfői közlésének okát firtató kérdésére azt válaszolták: három különböző szervhez tartozó vizsgálat zajlott a balesettel összefüggésben, „ezek közül pedig a rendőrségi eljárás az, amely a Magnus Aircraft Zrt. és a közvélemény számára egyaránt döntő fontosságú”.

„Mivel a vizsgálatokhoz eltérő határidők és fellebbezési időtartamok kapcsolódnak, megvártuk, amíg a kapott eredmények egybehangzóan kizárják az eFusionnal kapcsolatos konstrukciós és technológiai hibákat, és csak ezt követően hoztuk nyilvánosságra a határozat kivonatát” – írta a cég.

A tavaly augusztusban elkészült előzetes hatósági jelentés szerint sem volt jele annak, hogy a gép meghibásodása okozta volna a tragédiát, mint ahogy arra sincs bizonyíték, hogy a pilóták cselekvőképességét egészségügyi probléma akadályozta volna. 2018. május 31-én tesztrepülés közben zuhant le Magnus Aircraft Zrt. eFusion típusú gépe a pécs-pogányi repülőtér közelében. A járműben utazó 61 éves és 42 éves férfi a helyszínen meghalt.

Az elektromos repülőgép délelőtt 10 óra közül szállt fel, megtett két kört, majd a repülőtértől körülbelül másfél kilométerre, az 58-as út keleti felén kukoricaföldre zuhant.

mti

 

ElőzőÚjra akcióban különleges, vizet „lapátoló” repülők – videó
KövetkezőBeváltotta fenyegetését Amerika: leállították a törököknek szánt vadászgépek szállítását
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza