Home Sport Sporthirek Nem lesz rájátszás az NB I-ben

Nem lesz rájátszás az NB I-ben

hirmagazin 2015 06 03 071327
2015. június 02. 15:28 Forrás: mti

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének korábbi döntése szerint a licencadó folyamat lezárásával véglegessé vált, hogy az OTP Bank Liga 2015/16-os idénye 12 csapattal indul útjára. Nem lesz rájátszás, az MLSZ a háromszor 11 fordulós lebonyolítás mellett döntött.
Az MLSZ honlapjának keddi híre szerint az NB I-es szezon végén az utolsó két helyezett csapat kiesik a másodosztályba. A lebonyolítás a csapatok véleményének ismeretében háromszor 11 fordulós lesz: „az első két körben oda-vissza mérkőző csapatok a harmadik körben úgy játszanak, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal”. A 12-es létszám azután alakult ki, hogy öt csapat nem kapott élvonalbeli licencet.

A szövetségben azt is fontolgatták, hogy a 22. forduló után kettébontva a mezőnyt rájátszás következzen az első hat (felsőház) és a második hat (alsóház) csapat részvételével, de ezt végül elvetették, mivel attól tartottak, hogy sok érdektelen mérkőzés lett volna az alsóházban a már biztos bennmaradó csapatok meccsein.

Az NB I-es csapatok jogosultak tartalékcsapatot indítani az NB III-ban. A csapatok többsége él ezzel a lehetőséggel, ezért az NB III-as bajnokság három 20 csapatos csoportban zajlik jövőre. Az NB I-esek második csapata – amelyben legfeljebb három 23 év feletti játékos lehet – nem juthat fel a másodosztályba, de kieshet a megye I-be. Az első osztály küzdelmei július 17-én indulnak, és a jövő nyári Európa-bajnokság miatt május 8-án zárulnak. Az NB II-es és az NB III-as bajnokság augusztus 3-án rajtol.

Az NB II-es bajnokság 16 csapattal indul. Ennek érdekében szükség lesz feltöltésre, amelyről a versenyigazgatóság jogosult dönteni a versenyszabályzat előírásának megfelelően. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az élvonalba, míg az utolsó kettő az NB III-ba esik ki, ahonnan pedig 6 csapat jut fel a második ligába. Ennek köszönhetően 2016/17-ben 20 csapatos lesz az NB II.

A hagyományok szerint ebben az esztendőben is összecsap a bajnok és a Magyar Kupa győztese a Szuperkupáért, július 5-én, Székesfehérváron. Az elnökség döntése szerint a következő három évben a Szuperkupát a mindenkori bajnok pályáján, a Magyar Kupa döntőjét pedig a ferencvárosi Groupama Arénában rendezi meg a szövetség.

Exit mobile version
Megszakítás