14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságNem lesz olcsó mulatság az iskolakezdés: ennyire húzós hónap vár a családokra..

Nem lesz olcsó mulatság az iskolakezdés: ennyire húzós hónap vár a családokra..

Hiába az ingyenes közoktatás, sok családra komoly pénzügyi terhet ró a szeptember, még akkor is, ha maradt olyan tanszer, amit idén is tud használni a gyerek. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen már egy gyerek esetén is minimum 40-50 ezer forint megy el ilyenkor a tanszerekre.

A szeptemberi iskolakezdés erősen megterheli a magyar családok költségvetését. Különösen úgy, hogy ezúttal azt sem lehet látni, hogy a Covid-járvány negyedik hulláma miatt ismét át kell majd állni a digitális oktatásra, vagy sem. Emiatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kell kalkulálni, ami eleve önmagában is akár több százezer forintos kiadás. Emellett azonban a jelenléti oktatás szokásos tanszereit is muszáj megvásárolniuk a családoknak.

KSH előzetes adatai szerint a múlt tanévben összesen 1,8 millió gyermek és fiatal vett részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. A tavalyi tanévtől kezdve minden diák ingyen kapja már a tankönyveket, így már nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat.

Másrészt az is biztos, bárhol is szerezzük be az iskolakezdéshez szükséges csomagokat: idén jelentős drágulásra készülhetünk!

Attól függően, hogy a tanfelszerelések mellé új iskolatáska is szükséges-e, mert ez akár meg is duplázhatja a költségeket.

A magyar szülők a 2021/2022-es új tanévhez szükséges alapvető tanszereket idén átlagosan 10-15 ezer forintért, az iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolják meg. Átlagban 10%-os online és 5%-os áruházi kosárérték-növekedéssel számolnak most az előző évhez képest, azaz webáruházi választás esetén 10.050 Ft, míg személyes vásárlás esetén 6.830 Ft átlagos végösszeget prognosztizál a nyár utolsó hónapjára.

Ahány korosztály, annyiféli plusz kiadás

Nagyon nem mindegy, költség tekintetében sem, hogy milyen típusú iskolában és hányadik osztályban kezdi meg az új tanévet a gyerek. Az iskolatípus-váltáskor, amikor egy szinttel feljebb lép a gyerek, megduplázódhatnak a költségek. Az általános iskola első osztályában minden kell, ami az ovivban nem: az iskolatáskától a tolltartón, a foglalkoztató taneszközökön át az írásfüzetekig. A határ a csillagos ég, hiszen a hagyományos eszközök helyett például a népszerű animációs karakterekkel díszített füzetek és táskák is hódítanak, amelyeket gyakran többszörös áron lehet megvásárolni. Egy idő után aztán rendre új típusú táska kell, elkopnak a szuperhősök és a tündérhercegnők, lehet a táska vagy a tolltartó még bírná , de „nagyosabb” felszerelésre vágyik a gyerek. Ahány tanév – annyi tornaruhát és cipőt vásárolhatunk, ha pedig az iskola falain túl is rendszeresen sportolni kezd a gyerek, az újabb felszerelést és újabb extra kiadást jelent.

A mai elsősöknek jelentős része már rendelkezik okostelefonnal, illetve tablettel. A középiskolások körében pedig már gyakorlatilag nincs olyan diák, akinek ne lenne mobiltelefonja, laptopja vagy tabletje. Az informatikai eszközök mellett a másik jelentős kiadást az otthoni bútorok, az íróasztalok és a székek jelentik. Egy középiskolás esetében hatalmas plusz kiadást jelenthet a külön nyelvóra és a nyelvvizsgára való felkészülés, az előkészítő tanfolyamok vagy éppen a kisebb anyagi csődöt jelentő jogosítványszerzés. Ezeken a tételeken gyermekünk jövője érdekében spórolni nem igazán tudunk, így mást nem is tehetünk, minthogy előre számba vesszük az előttünk tornyosuló kiadásokat.

A tanév kezdetén a kinőtt utcai ruhák, kabátok és cipők pótlása is megterheli mind anyagilag, mind lelkileg a családokat. És akkor még nem beszéltünk a friss egyetemistákról, akiknek már most albérletet kell keresni. Ugyanakkor az iskolakezdésnek még számtalan egyéb bújtatott, előre nem látott költsége is van.

Kiürül a kassza iskolakezdéskor

Kérdés az is, hogy az iskolakezdéshez szükséges plusz kiadásokat a családok vajon miből fedezik. A nagy összegű és halaszthatatlan kiadások miatt ezért is sokaknál merülhet fel a különböző hitelek iránti igény:

Az elmúlt évek statisztikái alapján megfigyelhető, hogy az őszi időszakban megnő a hitelfelvétel, azonban nem bizonyított, hogy ez az iskolakezdésnek tudható be, sokkal inkább a nyári szezon költéseinek. Átlagosan 10 százalékkal több folyósítás történik szeptemberben és októberben, mint az azokat megelőző hónapokban

– közöltea Takarékbank, majd hozzátette, a felvett hitelösszeg mértékében nincs különbség a szeptemberi, illetve októberi hónapokban.

Mielőtt bárki személyi kölcsönt igényel, azonban jó tudni, milyen korlátozás van érvényben a bérezés és a foglalkoztatottság tekintetében, és szükség van-e munkáltatói és esetleg közüzemi igazolásokra a személyi kölcsön igényléshez. A személyi kölcsön igénylésének is vannak azonban komoly alapfeltételei.

Ezek közé tartozik többek között, hogy az igénylőnek minimum 3 hónapos munkaviszonyt kell igazolnia, nem állhat próbaidő alatt, legalább a nettó minimálbért elérő jövedelemmel kell rendelkeznie, illetve nem szerepelhet a KHR-ben negatív adattal. Munkáltatói igazolásra szükség van az igényléshez, azonban közüzemi igazolást nem kell benyújtani. Hogy pontosan mekkora jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, attól függ, melyik konstrukciót szeretné igényelni.

– reagált a Takarékbank.

Ezért a személyi kölcsönt a szakemberek olyan élethelyzetekben javasolják, amikor gyorsan és rugalmas feltételek mellett szeretne az ügyfél pénzhez jutni, legyen szó bármilyen váratlan kiadásról. Fontos tudni még, hogy

Mekkora törlesztőrészletet érdemes bevállalni?

Egy család életében sem mindegy, hogyha személyi kölcsönhöz kell folyamodni, mekkora lesz később a törlesztőrészlet, és mekkora havi fizetés szükséges ahhoz, hogy biztonságosan törleszthessék a részleteket.

Minden ügyfélnél mást jelent a biztonságos törlesztés. Ügyintézőink odafigyelve a jogszabályokra is, mindig körültekintően megvizsgálják, mi az a törlesztőrészlet, ami még kényelmesen belefér az ügyfélnek.

– közölte a Takarékbank, majd kiemelte, a hatályos JTM rendelet alapján 500.000 Ft havi nettó jövedelem alatt, a jövedelem 50 százaléka fordítható maximum hiteltörlesztésre, 500.000 Ft jövedelem felett pedig ez a mérték 60 százalék.

A banki szakemberek végezetül azt javasolják, hogy a családok minden esetben mérlegeljék, hogy mi az az összeg, amire mindenképpen szükségük van, és a havi törlesztése nem jelent problémát.

Címlapkép: Getty Images

hellovidek

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem