Home Főhírek Külföld Nem közeledtek az álláspontok az Altus-ügyben Brüsszellel

Nem közeledtek az álláspontok az Altus-ügyben Brüsszellel

hirmagazin 2015 06 03 064158
forrás: MTI

Az Altus-ügyben nem közeledett egymáshoz a kormány és az Európai Bizottság álláspontja – közölte kedden Brüsszelben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután megbeszélést folytatott Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval.
A tárcavezető azt hangoztatta: a kormány számára elfogadhatatlan, hogy az Altus vezette konzorcium 5 millió eurós megbízást kapjon magyarországi pályázatok felülvizsgálatára, monitoringjára, és ennek a döntésnek a felülvizsgálatát kéri. Lázár János arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bizottság a pályázat odaítélésekor nem vizsgálta az összeférhetetlenséget és az elfogultságot, erről az Altusnak pusztán levélben, önként kellett nyilatkoznia.

„Véleményem szerint az Európai Bizottság nem járt el kellő körültekintéssel, és súlyos hibát követett el, amikor ezt a nyilatkozatot elfogadta” – hangsúlyozta a miniszter, elmondva azt is, hogy mindezzel Walter Deffaa nem értett egyet, s határozottan visszautasította az állításokat.

A tárcavezető tudatta, hogy betekintést kért a pályázat minden dokumentumába, s azt kérte a főigazgatótól, hogy az iratokat hozzák nyilvánosságra, de ezt a bizottság egyelőre nem teszi meg, a főigazgató egyelőre úgy reagált, hogy erről egyeztetnie kell a bizottság jogászaival.

„Úgy tudom, hogy ezeknek az adatoknak és információknak a megismeréséhez minden választópolgárnak, így a kormánynak is joga kell, hogy legyen” – húzta alá Lázár János, reményének adva hangot, hogy a bizottság, amely kényesen ügyel az uniós pénzek magyarországi felhasználására, magával szemben sem alkalmaz kevésbé szigorú szabályokat.

„Az első kifizetett eurócenttel tiltott pártfinanszírozás valósul meg” – hangoztatta véleményét Lázár János, rámutatva, hogy az Altus tulajdonosa, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenleg parlamenti képviselő jelentős pénzügyi támogatást nyújt az általa vezetett Demokratikus Koalíciónak (DK).

Ha az Altusnak adnak pénzt, akkor Gyurcsány Ferencnek adnak pénzt, ha neki adnak pénzt, a DK-nak adnak támogatást – világított rá a miniszter, aki szerint erre ugyanakkor Deffaa „nem volt nyitott”, s írásbeli előterjesztést kért, amelyet Lázár szerdán be is fog nyújtani. Lázár János megjegyezte, hogy ha ugyanez egy fideszes politikusról derülne ki, az is tiltott pártfinanszírozásnak minősülne.

„Az ügy alkalmas arra, hogy megmérgezze az egyébként konstruktív és nagyon hasznos együttműködést a regionális főigazgatósággal” – hangsúlyozta Lázár János, aki szerint ez sem a kormánynak, sem Brüsszelnek nem érdeke. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az a lehetőség is fennáll, hogy Gyurcsány Ferenc és az Altus visszalép a megbízástól, s lemond az 5 millió euróról, ezzel nagyon megkönnyítené a kormány és a bizottság helyzetét egyaránt.

„Nagy bölcsességről és a haza iránti elkötelezettségről tenne tanúbizonyságot a Miniszterelnök Úr” – fogalmazott a tárcavezető. Eközben a DK közleményben hozott nyilvánosságra egy levelet, amelyet a keltezés szerint még május elején küldött Lázár Jánosnak Walter Deffaa. Ebben a főigazgató azt írja, hogy az Altus vezette konzorcium pályázata a három legjobb árú ajánlat között volt, nyílt versenyben nyerték el a megbízást, amely sem auditálási feladatokat, sem másmilyen ellenőrzési feladatokat nem tartalmaz.

A levélből az derül ki, hogy a konzorcium minden tagjának nyilatkoznia kellett arról, hogy nem áll fenn sem összeférhetetlenség, sem más olyan szempont, amely a pályázatból való kizárását vonná maga után.

Ez azt is előírja, hogy a konzorcium résztvevőinek értesíteniük kell Brüsszelt minden olyan helyzetről, amely összeférhetetlenséget eredményez, vagy összeférhetetlenség fennállásához vezethet. „Mindazonáltal szem előtt tartva a tényt, hogy a tanulmány készítése elsősorban adatok gyűjtésére szorítkozik, nem jelent politikai véleményalkotást, ilyen jellegű összeférhetetlenség nem merülhet fel a tanulmány elkészítése során.

Nem tudjuk elfogadni azon felvetését, miszerint a Bizottság nem tartotta tiszteletben a politikai semlegesség elvét” – válaszolta május elején Lázár Jánosnak a levél szerint Deffaa, aki aggodalmának ad hangot a szerződéssel kapcsolatos információk eltorzítása miatt, mert az a levél szerint nem egyetlen tagállam finanszírozási szabályainak auditálására, hanem 28 ország programjairól való adatgyűjtésre vonatkozik.

Exit mobile version
Megszakítás